fbpx
Print this page

Varga Gábor New Yorkba vitte a magyar jazzt

2023. január 07.

A soproni jazz-zongoristát, Varga Gábort ritkán halljuk Budapesten és az országban játszani, de november 27-én nagyszabású fellépése volt a tengerentúlon.

Varga Gábor Binder Károly tanítványa volt. Azóta több lemezt is megjelentetett, mint például a Cool Jazz című, az amerikai cool jazz hagyományait követő albumot 2012-ben. Majd a trió kibővült quartetté, akikkel újabb és újabb ehhez a zenei stílushoz köthető szerzeményeket rögzítettek lemezre. Múlt évben két új lemez, sőt vinyl lemez is megjelent tőle.
Az egyik a legelső album folytatása volt, a Cool Jazz Reloaded címre hallgat, és érdekessége, hogy a stúdióban születtek a dalok. Legutóbbi albuma dupla szólólemez, melynek teljes anyaga improvizációra épül. Ami a két lemezfelvételben közös, hogy mindkét anyag Bogányi-zongorán készült.

A Carnegie Hallban november 27-én fellépett jazz-zongoristát kérdeztem az előkészületekről, az útról, a lemezeiről, zenei társairól, terveiről.

 

  • Irk Réka / Jazz.hu: Mielőtt megkérdeznélek az amerikai útról, kérlek mutasd be - immár több mint 10 éve melletted álló - zenei partnereidet, akikkel a lemezeket felveszed és koncertezel is.
  • Varga Gábor: Csuhaj-Barna Tibor bőgő, Jeszenszky György dob a magyar jazzélet ikonikus szereplői. Megtiszteltetés minden egyes alkalom, amikor együtt zenélhetünk, még így tíz év után is. Ritmusszekciójuk olyan biztos alapot nyújt számomra, amely által minden gondolatom zenei valósággá válhat a hangszer mögött.

 

  • Irk Réka / Jazz.hu: Miért pont a cool jazz érintett meg (ami még véletlenül sem azért cool, mert olyan hideg, hűvös lenne)?
  • Varga Gábor: Mint minden jazz-zongoristát gyakorlatilag minden stílust érintett az érdeklődésem a hangszer mögött az elmúlt két évtizedben, úgy érzem, a zenekari ambícióim egyértelműen ezt a stílust preferálták. A legegyszerűbb ok, amiért ezt a stílust játsszuk az az, hogy legtöbbször ezt a zenét hallgatom, így logikusnak tűnt, hogy amit hallgatok azt is játszom. Ami igazán megfog benne, az a zenei nagyvonalúság, könnyedség, a hangok és a szünetek gyönyörű arányrendszere.

 

  • IR / Jazz.hu: Mesélnél egy kicsit a Bogányi-zongoráról? Számodra miben különleges? Rajtad kívül még jazz-zongoristák közül ki játszott rajta? Mióta tart barátságotok Bogányi Gergellyel?
  • VG: Bogányi Gergővel 2021-ben ismerkedtem meg, amikor az általa fejlesztett zongorán vettem fel lemezt a Hunnia Records-nál. A kiadó tulajdonosa, Hunka Róbert, Bogányi Gergőt és Boros Mihályt is felkérte klasszikus felvételek rögzítésére. A felvételek nyáron zajlottak, felváltva rögzítették az én és az ő anyagukat. Ekkor kezdett el körvonalazódni Gergővel egy spanyol turné ötlete, ami még azon év decemberében létre is jött. Bilbao, Barcelona és Malaga csodálatos helyszínein zongorázhattunk.
    Ekkor fogalmazódott meg bennem, hogy mennyire szereti a közönség, amikor a klasszikus zenét és az improvizációt felváltva hallhatja.
    A Bogányi Zongora elsősorban érzékenységében különleges, legalább 30%-kal hosszabb és szélesebb frekvencia tartományban szólal meg a jól ismert márkákhoz képest. Hihetetlen érzékeny a zongorista manuális képességeire. Nekem legalább 4-5 nap kellett, mire összeszoktam, megszoktam a hangszer paramétereit.
    Arról nincs tudomásom, hogy más jazz-zongorista is készített Bogányi Zongorán felvételt, de remélem ez idővel változni fog, hisz mégiscsak egy kiváló Hungaricumról beszélünk.

  • IR / Jazz.hu: A New York-i fellépésed azért is volt különleges, mert a kétrészes koncert első felében komolyzenei koncertet adott Polgár Éva és Borbély László zongoraművészek. Hogyan kapcsolódtál az ő eladásukhoz?
  • VG: A koncertsorozat címe Carpathian Impressions. Nomen est omen alapon a koncert a Kárpát-medence zenéjét volt hivatott bemutatni. Kodály, Bartók és Liszt művei alkották Polgár Éva és Borbély László koncertprogramját, én magam pedig magyar népdalokat választottam, amely dalok improvizációját elsősorban a már említett zeneszerzők előadás közbeni imprinting hatására építettem fel.

  • IR / Jazz.hu: Hogyan készültél erre a meghatározó fellépésre?
  • VG: A turné előtti négy hónapban a napi gyakorlást átlag napi 6-7 óra időtartamra növeltem, amely elsősorban a billentéstechnikámat érintette, ezen kívül pedig természetesen elemeztem a koncerteken elhangzó klasszikus műveket is, hiszen a koncertek végén a ráadáskor, a kétzongorás Bartók műveket közösen improvizáltuk.

 

  • IR / Jazz.hu: Hogyan fogadott az amerikai közönség?
  • VG: A közönség egész váratlan lelkesedéssel fogadta a fellépéseinket. Az amerikai kultúrára oly jellemző standig ovation elmaradhatatlan részévé vált koncertjeinknek, és minden egyes rezdülésünket, megmozdulásunkat érezte, értette és lereagálta a publikum. Különösen szembeötlő és hihetetlen élmény volt ez a teltházas Carnegie Hall koncert során.
    A kritikusok is szinte kivétel nélkül elismerően nyilatkoztak az előadásunkról. (New York Classical Review és New York Concert Review)

 

  • Irk Réka / Jazz.hu: Mik a további terveid?
  • Varga Gábor: Jelenleg három különböző zenei struktúrában gondolkodom, trióval elsősorban Magyarországon és Európában szeretnék fellépni, kihasználva a Cool Jazz albumunk 2020-as nem várt sikerét, amely abban az évben a világ legjobb nagy felbontású (DSD) album címét nyerte jazz-zenekar kategóriában.
    Szólóban több szép kihívásnak is meg kell felelnem, többek között színházi darabokhoz kaptam felkérést zeneszerzésre, ez már egy évek óta futó projekt, több magyarországi színházzal. Ezen felül Bartók Csodálatos Mandarinjának tavalyi ősbemutatója után, idén közel féltucat helyen szólaltatjuk meg ezt a csodálatos művet, Bogány Gergely, Boros Mihály, Binder Károly és jómagam interpretálásban.
    A harmadik, egyben legambiciózusabb tervem pedig a Carpathian Impressions egyértelmű amerikai sikere után, ezt a formációt el szeretném juttatni a világ minden, arra méltó, fantasztikus koncerthelyszínére, hirdetve ezzel a Kárpát-medence egyedülálló zenei kultúráját és az itt élő zeneművészek elhivatottságát és alázatát a magasművészet oltára előtt.  A közeljövőben egy távolkeleti koncertturné körvonalazódik, de természetesen itthon is szeretnénk megmutatni a közönségnek.

 

 

Fotó: Varga Gábor, Fadi Kheir, boganyi-piano.com