fbpx
Print this page

BrothersBe – Mój Dom / Mestermunka

2023. március 08.

A szaxofonos zeneszerző, Mester Dániel hosszú utat tett meg, amíg rátalált saját zenei világára. Amszterdami tanulmányainak köszönhetően nemcsak a nyugati világ zenei hagyományait szívta magába, de rengeteget utazott is. Bejárta Indonézia, Törökország, Dél-Korea és Marokkó tájait, megismerkedett azok kultúrájával, dallamvilágával.

Így azt, aki meghallgatja a BrothersBe formációjának „Mój Dom” (Az én házam) című lemezét, már nem fogja meglepetésként érni, hogy a lemez a jazz ernyője alá bújva szinte minden, ma ismert zenei irányzatot integrál. Nevezhetjük akár stíluskavalkádnak is, ami azonban annak ellenére, hogy könnyen befogadható, egy ízig-vérig profi zenész munkája. Merthogy a lemezen hallható mind a nyolc dalon ott van Mester Dániel ujjlenyomata, kompozíciói igényesen felépített, abszolút tiszta és világos darabok. Vagyis „mesteriek”.

A különleges effektusok a szintetizátor használatának köszönhetőek, melyből mindig csak annyit és akkor hallunk, amikor az valóban indokolt. A tökéletes zenét tökéletesen egészíti ki a lengyel énekesnő, Kinga Pruś kristálytiszta hangja, aki nemcsak énekel a lemezen, de ő írta a dalszövegeket is. Méghozzá lengyel nyelven. Ami, őszintén szólva, nem kis bátorságra vall, hiszen sokan idegenkedve és kétkedve fogadják, ha a jól bevált angolt bármilyen nyelvvel is helyettesítik.

A „Mój Dom” azonban bizonyítja, a lemez készítői igenis jól döntöttek, hogy felvállalták, mert a lengyel nyelvű ének harmonikusan illeszkedik a zenéhez. Mint, ahogyan a billentyűs Oláh Krisztián virtuóz játéka és Klausz Ádám dobolása is. És akkor még nem is beszéltünk a profi hangzásról, amit a Gdanskban született, de Németországban élő Paul Rutschka basszusgitárosnak köszönhetünk... Mert nemcsak nagyszerű basszusjátékával járult hozzá a lemez megszületéséhez, de ő keverte is a felvett anyagot.

         

MeshoMusic, 2022

 

  1. Ziemia Bogów
  2. List
  3. Zwolnij
  4. Historia Kryształu
  5. Brzask
  6. Niebieska Dama
  7. Mój Dom
  8. Jest OK

 

Közreműködnek:

Kinga Pruś – ének,
Mester Dániel – tenorszaxofon és basszusklarinét,
Oláh Krisztián – billentyűk,
Paul Rutschka – basszusgitár,
Klausz Ádám – dobok