fbpx
Print this page

Borlai Gergő kapta idén az Artisjus-díjat

2021. máj. 07.

Idén 21. alkalommal adták át az Artisjus zenei díjat. Borlai Gergő Az év könnyűzeneszerzője lett.

Tavaly még március elején át tudták adni ezt a zenei díjat, amikor Oláh Kálmán és Tálas Áron kapta, idén viszont későbbre halasztották.

Az Artisjus-díjat azzal a céllal adják, hogy a kiváló kortárs zeneszerzőket és szövegírókat állítsa reflektorfénybe, és felhívja a figyelmet a sikeres zenei produkciókba fektetett szerzői munkára. Az elismerés presztízse abban rejlik, hogy maguk a pályatársak ítélik oda a díjakat a kitüntetett művészeknek. A szélesebb körtől begyűjtött javaslatok alapján az Artisjus szerzőkből és egy zeneműkiadóból álló vezetősége döntött a díjazottak személyéről. A harminc év alatti könnyűzenei alkotók díjazását külön szakmai bizottság készítette elő.

A friss Fonogram-díjas zeneszerző, dobos Borlai Gergő legújabb, „The Missing Song” című lemezéért kapta a díjat, melyet - több magyar lemezzel együtt - Grammy-díjra jelöltek.

A "The Missing Song" című jazz rock albumon a szerző 9 ma is élő dobos előtt tiszteleg.

 

  1. Billy
    Billy Cobham előtt tiszteleg az első számával, melyet egy kétperces szólóval indít.
  2. Gary
    Gary Novak
  3. Dennis
    Dennis Chambers
  4. Keith
    Keith Carlock dobosnak ajánlott számban Mike Gotthard magyar gitáros.
  5. Steve
    Steve Gadd
  6. Kirk
    Kirk Covington
  7. Peter
    Peter Erskine
  8. Terry
    Terry Bozzio
  9. Vinnie
    Vinnie Colaiuta

A lemezen közreműködnek:

Gergő Borlai: dob; Scott Kinsey: billentyűs hangszer; Jimmy Haslip: basszusgitár; Matt Rohde : billentyűs hangszer; Dean Brown: gitár, elektronika; Mike Keneally: gitár, elektronika; Anton Davidyants: basszusgitár; Stuart Hamm: basszusgitár; Jimmy Earl: basszusgitár; Gary Willis: basszusgitár; Pete Griffin: basszusgitár; Anthony Crawford: basszusgitár; Hadrien Feraud: basszusgitár; Alex Machacek: gitár, elektronika; Pete Lukas: gitár, elektronika; Nguyen Le: gitár, elektronika; Mike Gotthard: gitár, elektronika; Katisse Buckingham: fafúvós hangszerek; Jos Carlos Suarez: ütőhangszerek; Roman Labaye: basszusgitár

Kiadó: Blue Canoe Records

 

 

Gratulálunk minden díjazottnak.

 

Fotó: Youtube, Irk Réka