fbpx

FRISS: A Müpa Jazz Showcase nyertesei

2022. február 07.

Vasárnap este nyolc óra után pár perccel elkezdődött a Müpa Jazz Showcase nyerteseinek kihirdetése.

A színpadra érkezett a műsorvezető JazzKovács László mellé a zsűri elnöke, Harcsa Veronika és a Müpa vezérigazgatója, Káel Csaba.

A kilenctagú nemzetközi zsűri tagjai voltak magyar részről Harcsa Veronika (elnök), Bágyi Balázs, Binder Károly, Fekete-Kovács Kornél, László Attila, a nemzetközi részről pedig Bogdan Benigar (Szlovénia, Ljubljana Jazz Fest), Martyna Markowska (Lengyelország, Katowice JazzArt Fest), Steve Rubie (Egyesült Királyság, 606 Club), Ulf Werner (Németország, Konzerthaus Berlin).

A legfontosabb, hogy ezen a tehetségkutató versenyen mindenki győztes, aki bejutott erre a magas színvonalú versenyre! Bércesi Barbara a 15 évet áttekintő cikkében, olyan ma már jól ismert neveket sorolt fel példának, akik innét a tehetségbörzéből indultak, mint többek közt Harcsa Veronika, Karosi Júlia, Gereben Zita, Dés András, Rafael Márió, Balogh Roland és Gájer Bálint.

 A három nap alatt hat produkcióban 23 fiatal tehetség lépett fel a Müpa Átriumában felállított színpadra. Mindannyian igényes, értékes előadással készültek. Egy a héten megjelenő interjúban egy külföldi jazz-zenész, aki a helyszínen figyelte a három nap eseményeit, elismerően nyilatkozott a fellépők felkészültségéről.
Annak ellenére, hogy milyen magasra helyezték a lécet, és mennyiféle produkciót láthatott a közönség, a zsűri elnöke, Harcsa Veronika elmondta, hogy mégis egyöntetű volt a szakmai díj odaítélése.
Miután 9 díjat osztottak ki 2022-ben, így minden versenyzőnek jutott fellépési lehetőség fesztiválon vagy klubban.

A szakmai díjat nyerte: Reggie Jonas Jr. Trió

A közönségdíjas: Bangó Adrienne Quartet

A zsűri és a közönségdíj nyertesei a Müpában kapnak fellépési lehetőséget.

 

Zempléni Fesztiválon fellépés: Tűzkő Salamon Quartet

Paloznaki Jazzpiknik fellépés:  Ocsovay Damján Trió

Samaria Jazz Fesztivál fellépés: Orbay Lilla Quartet

Művészetek Völgye fellépés: Danyi Diana Quintet

Magyar Jazz Szövetség különdíja, a Magyar Jazz Napján fellépés: Bangó Adrienne Quartet

BMC – Opus Jazz Club fellépés: Orbay Lilla Quartet

Londoni 606 Clubban fellépés: Reggie Jonas Jr. Trió

 

  A szakmai díjat Harcsa Veronika adta át Jónás Rezső Jr.-nak.
 Jónás Rezső Jr. fotója

  A közönségdíjat Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója adta át Bangó Adrienne-nek.

  Zempléni Fesztivál díját a fesztivál igazgatója, Turjányi Miklós adta át Tűzkő Salamonnak.

 Paloznaki Jazzpiknik díját a fesztivál igazgatóhelyettese, Sánta Dániel adta át Ocsovay Damjánnak.

  A szlovákiai Samaria Jazz Fesztivál díját Vida Igor helyett, aki szombat estig a helyszínen követte nyomon a koncerteket, JazzKovács László adta át Orbay Lillának.

  Művészetek Völgyében fellépési lehetőséget Harcsa Veronika adta át Danyi Dianának.

 Magyar Jazz Szövetség különdíját az elnök, Bágyi Balázs adta át Bangó Adrienne-nek.

  BMC – Opus Jazz Clubban fellépési lehetőséget a programigazgató, Bognár Tamás adta át Orbay Lillának.

 A londoni 606 Clubban fellépési lehetőséget a vezető, Steve Rubie helyett, aki online követte a versenyt, JazzKovács László adta át Jónás Rezső Jr.-nak.

 

 

Gratulálunk minden fellépőnek!

Köszönjük a Müpának a munkánkhoz nyújtott segítségét!

 

Müpa, 2022. február 6.

 Fotó: Sztraka Ferenc

 

 Kapcsolódó cikk: Müpa tehetségkutató – Ocsovay Damján Trió és Danyi Diana Quintet

Tehetségkutató a Müpában – 2. nap – Reggie Jonas Jr. Trió és Bangó Adrienne Quartet

Müpa Tehetségkutató zárónap – Orbay Lilla Quintet és Tűzkő Salamon Quintet

 

 

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005