fbpx

Nagykanizsán is ünnepeltek a Nemzetközi Jazznapon

2022. máj. 05.

A nagykanizsai jazzélet egyik méltán meghatározó együttese a Kanizsa Big Band. A 2005 januárjában alakult zenekart helyi zeneiskolai tanárok kezdeményezésére alakították. Tagjai zenetanárokból, régi és jelenlegi tanítványokból és vendégfellépőkből áll. Ebből a termékeny alkotóközösségből számos ma már ismert jazz-zenész került ki. Elég, ha csak a fiatal jazzgenerációból Gayer Mátyásra, Cseke Dánielre vagy Varga Dánielre gondolunk. Jelenleg a 138. fellépésük volt. A következő interjú a Kanizsa Big Band vezetőjével, Vámos Bélával készült.

  • MagyarJazz: Hányadik alkalommal adott koncertet a Nemzetközi Jazznapon a Kanizsa Big Band?
  • Vámos Béla: Ha jól emlékszem ez a harmadik alkalom volt, hogy ünnepeltük a Nemzetközi Jazz napját.

 

  • MagyarJazz: Úgy tudom, hogy ezúttal is vendégművész hívtatok? Ki ő és hányszor játszott már veletek? Miért pont őrá esett a választásotok?
  • Vámos Béla: Tóth Viktor kiváló altszaxofonos volt a vendégünk, aki már harmadszor jár nálunk. Mindig nagy élmény Vele játszani, mert rendkívül kreatív és virtuóz a játéka, továbbá a stílusérzéke is kivételes. Azért őrá esett a választás, mert már rég járt nálunk és éppen be tudta szorítani a fellépései közé ezt a kanizsai vendégjátékot.

 

  • MagyarJazz: Milyen repertoárral készültetek a koncertre? Voltak új számok is? Hány számot játszottatok és kik játszották a szólókat?
  • Vámos Béla: Egy hónappal ezelőtt volt koncertünk és objektív okok miatt nem tudtunk azóta minden szombaton próbálni, ezért az akkori műsorból játszottunk nyolc számot most is. Emiatt, most nincs a repertoáron új szám. A szólókat többnyire Tóth Viktor játszotta, sőt kifejezett kérése volt (a sok elfoglaltsága miatt), hogy ne kelljen az arrange-ot játszania csak a szólókat. Rajta kívül szólót fújt a most kisegítőként érkezett Salamon György harsonás, volt tagunk, valamint Buzsics László (gitár), Tatár Csaba (trombita) és Magyar Péter (trombita).

  • MagyarJazz: A zenekarban sok fiatal zenész játszik. Nekik vannak javaslataik a műsorszámokra?
  • Vámos Béla: Általában én válogatom a játszandó számokat. Több lehetőséget kipróbálunk és közösen eldöntjük, hogy fekszik-e a zenekarnak. Próbálok mindenféle stílusban választani és általában tetszik a zenekarnak, amit próbára viszek. Nyilván előfordul, hogy nem sikerül megvalósítanunk egy számot, de többségében jók az ötleteim. Eddig még nem volt panasz rá.

 

  • MagyarJazz: Köszönöm a beszélgetést és további sok sikert kívánok!

 

 

Videó: Jánosi Ferenc
Fotó: Halász Gyula

 

 

Nagykanizsa, 2022. április 29. 

Fotó: Halász Gyula

 

 

 

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005