fbpx

A Harmónia Jazzműhely rendezvényei garanciát jelentenek a minőségre / A Pataj György Quintet a Budapest Jazz Club színpadán

2022. november 08.

Ha lenne Pataj György Fan Club, jómagam alighanem tagja lennék, már ha nem az elnöki pozíciót vállalnám. Ha nem is én fedeztem fel (erre vannak elhívatottabbak), de jól emlékszem arra, hogy magam is felfigyeltem szereplésére 1998-ban, amikor is a rádió jazz-zongora tehetségkutató versenyén harmadik helyezést ért el.

Pataj György Quintet

Ennek már csaknem negyedszázada és Gyuri közben az ország egyik legjobb és leginkább autentikusnak minősíthető hard-bop zongoristája lett. De nem elég, hogy Gyuri művészetének rajongója vagyok, de még azt is el kell mondanom, hogy a BJC péntek esti programjai valóban garanciát jelentenek arra nézve, hogy vérbeli jazzt fogunk hallani. Most is ez történt a két említett feltétel találkozásakor. Ott is volt a HJM mindhárom munkatársa (Pallai Péter, Kerekes György és Irk Réka) és együtt élvezhettük a leginkább időtálló, igazán az improvizációra épülő hard-bop játék minden szépségét Gyuri és társai jóvoltából.

Pataj György Quintet

Feljegyzéseim szerint már az elmúlt évtized elejétől többször láttam a Pataj György nevével fémjelzett ötös felállást, amikor még a Múzeum utcában volt a BJC, és azóta is minden évben legalább egy-két koncertjüknek örülhettem. Érdekes, hogy korábban trombita és tenorszaxofon volt a két fúvós, az utóbbi években viszont két szaxofonos képviseli a „frontember” szerepet. Persze ennek az is az oka, hogy a zenekar nincs stabil státuszban, tagjai más együttesekben szerepelnek, és csak az aktuális meghívásoknak tesznek eleget. Ez egyáltalán nem érezhető remek játékukon, aminek nemcsak az az oka, hogy rutinos zenészekről van szó, hanem Gyuri csak kimunkált programmal áll a közönség elé. Hogy ez mennyire így van, azt azzal tudom igazolni, hogy ezeket a sorokat írva tucatnyi korábbi tudósításomat futottam át 2012-től és meglepetéssel láttam, hogy alig akad olyan szám, amit több koncerten előadtak volna, minden fellépésükre újabb műsort dolgoztak ki.

Pataj György Quintet

Évek óta stabilan a két Sándor a fúvós-szekció: Soso Lakatos az alt- és Molnár a tenorszaxofonos. Többnyire Oláh Péter bőgőzik, de most Orbán Gyuri helyettesítette, így lett a zenekarvezetővel együtt két György is. A doboknál viszont az ugyancsak állandó tagnak számító Pecek Lakatos Andrást találhattuk. (Érdemes felfigyelni arra, hogy éppen az Orbán György alapította és vezette Coltrane Legacy zenekar az, amelyik ugyancsak a ma már szinte klasszikusnak nevezhető jazzirányzat magas fokú művelésére vállalkozik, meglehetősen szép sikerekkel. A most fellépett Pataj Quintet-ben 4(!) zenész játszott a Legacy-ból: Orbán, Soso, Molnár és András.)

Pataj György Quintet

Pataj György Quintet

Pataj György Quintet

Pataj György Quintet

Ahogyan említettem is Pataj Gyuri mindenkor jó ízléssel válogatja meg a repertoárt, ezúttal is ez történt. Soha sem a Nagy Amerikai Daloskönyv szerzőinek kompozícióit játsszák, hanem a modern jazz ikonikus figuráinak veretes szerzeményeit, azaz Freddie Hubbard, Joe Henderson, McCoy Tyner, Herbie Hancock, Wayne Shorter vagy Benny Golson stb. időközben jazz standardekké nemesült témáit. Ami meglepetés volt, hogy ezúttal úgymond „kisebb nevek” kerültek sorra: Bob Berg (Friday Night at the Cadillac Club) és Bob Minzer (Children Song) mellett persze a pianisták Joey Calderazzo (Midnight Voyage), Kenny Kirkland (Chance), Cedar Walton (Something in Common) és Jimmie Rowles (The Peacocks) szerzeményeit játszották.  De a régi, jól ismert és népszerű számok közül is elhangzott például a Limehouse Blues (Philip Braham) vagy a Little Man (Charles Frambrough). (Azért a frenetikus vastaps után McCoy Tyner Blues in the Corner c. remekművét játszották el, amit ugyanolyan kidolgozottan és terjedelemben adtak elő, mint egész programjuk minden darabját!)

Pataj György Quintet

A Little Man igazán jó választásnak bizonyult a koncert indítására, mivel felvonultatta a stílus minden lenyűgöző ismérvét, a kitűnő összjátékot, a virtuóz hangszerszólókat, a fantáziadús improvizációkat, a korszerű hangszerelést. És ez vonatkozott a teljes műsorra. A két fúvós szinte egymásra licitálva vonultatta fel a szaxofonjáték minden szépségét. A „leader” Pataj Gyuri is briliáns szólókkal kápráztatta el a közönséget, akár egy fenomenális trióként is értékelhettük játékát. Nem tisztem itt a hazai bőgősök rangsorolása, de érzésem szerint jelenleg Orbán Gyuri a No. 1. Lakatos Pecek András sem véletlenül nyerte meg annak idején a rádió tehetségkutató dobversenyét, aminek díszelnöke Jack DeJohnette volt…  Kitűnően illeszkedik a csapatba, szenzitív kísérő, nem tolakszik az előtérbe, kevés szólója igazán ízléses és remekül felépített volt.

Pataj György Quintet

Azzal a megelégedettséggel távozhattunk a koncert után, hogy a hazai jazz rendkívül magas színvonaláról kaptunk ismét képet. Higgyék el kedves olvasóim, hogy az értékelés meglehetősen könnyű volt számomra, hiszen előző este a Johshua Redman- Brad Mehldau-Christian McBride-Brian Blade négyest láttam-hallottam a Müpában. És leszögezhetem: még ilyen összehasonlításban sem kell szégyenkeznünk!

Pataj György Quintet

Harmónia Jazzműhely / BJC, 2022. november 5. 
Fotó, videó: Irk Réka

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005