fbpx

Kortárs időutazás

2022. november 18.

Vasárnap a GetCloser rendezőiroda szervezésében érkezett újra Budapestre triójával Emmet Cohen. Első alkalommal tavaly októberben a Budapest Jazz Clubban adott teltházas koncertet, melyről felvétel is készült, némileg kárpótolva a jegyhez nem jutottakat. A trió felállása változatlan maradt, a tavalyi turnézenekarban megismert Yasushi Nakamura bőgőzött és Kyle Poole dobolt.

Emmet Cohen Budapesten

Cohen népszerűsége azóta tovább nőtt, hazájában, az Egyesült Államokban a legnagyobb zongoristák közé sorolják, lemezei nálunk is fogynak, azonban a jóval nagyobb befogadóképességű RaM Színház nézőterét meglepetésre mégsem tudta megtölteni. Vérbeli muzsikusként Cohennek és társainak nem szegték kedvét a foghíjas széksorok, teljes odaadással játszottak a létszámra nem túl nagy, de annál lelkesebb közönségnek.

Cohen a zenei ismereteket az anyanyelv elsajátításával párhuzamosan tágító Suzuki módszernek köszönhetően már háromévesen zongorázott. Bár Miamiban született, a New Jersey állambeli Montclairben nőtt fel, zenei tanulmányait pedig Manhattanben fejezte be. Húszévesen, 2010-ben szerzői kiadásban jelent meg első lemeze, rá egy évre harmadik helyezést ért el a Thelonious Monk Nemzetközi Zongoraversenyen. Játszott többek között Christian McBride, Herlin Riley, Ron Carter, Joe Lovano, Eddie Henderson formációiban, és közben járta a jazzklubokat, igyekezett minél többet ellesni a legendáktól. 2019-ben elnyerte a fiatal amerikai jazz és klasszikus zongoristák felfedezését, népszerűsítését, karrierjük előmozdítását segítő Amerikai Zongorista Szövetség (oh, de érdekes, hogy ott a klasszikus és a jazz művelői egy kalapban szerepelnek) kétévente odaítélt díját, ami az 50 ezer dolláros Cole Porter ösztöndíjat és a Mack Avenue Records lemezszerződését is tartalmazta, így legutóbbi két lemeze már a patinás kiadónál jelenhetett meg.

Emmet Cohen Budapesten

 Mindez azonban sajnos kevés lett volna Cohen világméretű ismertségéhez. Ő talán az egyetlen muzsikus, aki a Covid-járvány alatt ért el hihetetlen népszerűséget. Harlemi lakásában fiatal helyi muzsikusokkal hetente szervezett koncerteket, és ezeket kezdetben egy mobiltelefon segítségével élőben közvetítette a világhálón. Az igen kedvező nézettségi indexek után a mobiltelefont profi eszközökre cserélte, és a „Live From Emmet’s Place” régi harlemi hangulatot idéző adásai rekordot döntöttek a YouTube portálon. Az örömzenébe idővel világsztárok is beszálltak, Joe Lovano, Nicholas Payton, Christian McBride, Sean Jones is felugrott egy-egy lakáskoncertre, legutóbbi, Cyrille Aimée énekesnővel készült videója milliós nézettséget ért el.    

Emmet Cohen Budapesten

Yasushi Nakamura, aki Cohen több lemezén is játszó Russell Hall helyett került a turné zenekarba, 1982-ben született Tokióban, de Seattle-ben nőtt fel. 14 évesen kezdett basszusgitározni, rövidesen áttért a bőgőre, a Newport High School után a bostoni Berklee, majd a New York-i Juilliard School diplomáját is megszerezve, a New York-i jazz szcénában is elismerték, eddig több mint 40 lemezen működött közre, és olyan elit klubokban játszott rendszeresen, mint a Blue Note, a Birdland, a Jazz at Lincoln Center és a Smalls, ahol sokáig Cohen volt a sessionök házigazdája.

Emmet Cohen Budapesten

Kyle Poole 1994-ben Los Angelesben született, 17 évesen költözött New Yorkba. Rá egy évre a Thelonious Monk versenyen az elődöntőig jutott, de talán ennél is nagyobb sikert jelentett számára, hogy bekerült Wynton Marsalis „The Young Stars of Jazz” zenekarába, és 2016-ban fellépett velük a Marciac Fesztiválon. Számos lemezfelvétel készült vele is, dobolt köztük a nálunk is járt Eric Wyatt „Borough of Kings”, és természetesen Emmet Cohen két utolsó, a „Future Stride”, valamint az „Uptown In Orbit” című albumain is, melyekből a trió előadásában a RaM színpadán is hallhattunk pár kompozíciót.

Emmet Cohen Budapesten

Emmet Cohen Budapesten

Emmet Cohen Budapesten

A koncerten Emmet Cohen különféle stílusok széles skáláját mutatta be. Megvillantotta klasszikus képzésben szerzett tudását, amelyet zseniálisan összeszőtt a jazz bebop előtti játékmódjával. Meglehetősen messzire utazva a jazz múltjába, új kompozíciói többnyire úgy hangzottak, mintha egy korábbi generációban születtek volna, mégis a mai fülnek szólva, kortárs módon előadva. Sikerült a lakásából adott livestream koncertek hangulatát a színpadra mentenie. Azt a zenét játszották, amit a közönség nagy része vár a jazztől. Elhozták a játékból sokszor hiányolt örömöt, a szólók nem kanyarogtak az átlag élvezhetőség határán túl, viszont hozták a tapsokat kiváltó, elvárt virtuozitást. Azt a jazzt, mely ugyan messze áll a populáris tánczenétől, de amire a széken ülve is lábunk önkéntelenül ritmusra kezd dobogni.

Emmet Cohen Budapesten

Emmet Cohen Budapesten

Emmet Cohen Budapesten

Duke Ellington és Jimmy Blanton híres duettjét megidézve Cohen is játszott egy kis pre-swing duettet Nakamurával, amelynek csúcspontján Poole mérnöki pontossággal szállt be, majd a stílszerűen „Master Legacy” névre keresztelt CD sorozatára válogatott standard feldolgozásokból kaptunk ízelítőt. Egyébként gyűjtők figyelem, Cohen az eddig megjelent négy albumon olyan idős legendákkal játszott kortársaival, mint az elsőn az azóta már elhunyt Jimmie Cobb (1929-2020), másodikon Ron Carter (1937), a harmadikon Benny Golson (1929) és Albert “Tootie” Heath (1935), a negyediken George Coleman (1935). Végül előkerültek a Stride piano stílus darabjai is, melyek gyökerei a ragtime korszakból erednek, de azokkal ellentétben többnyire nem komponált, inkább rögtönzött dallamok. 1920 körül "Harlem Stride zongoraként" hozták létre olyan úttörők, mint James P. Johnson és Willie The Lion Smith, majd Fats Waller fejlesztette tovább domináns swing stílussá.

Emmet Cohen Budapesten

„Úgy gondolom, hogy minden nagy művészet modernnek tekinthető. Számomra a Stride zongora ebbe a kategóriába tartozik; Art Tatum és Earl "Fatha" Hines és Willie "The Lion" Smith zenéjének olyan hatása van, amely ma nagyon mélyen hat az emberekre."- nyilatkozta Cohen egy interjúban. Hogy mennyire igaza van a második ráadásban játszott Cole Porter összeállítás is igazolta.

Emmet Cohen Budapesten

 

RaM - GetCloser, 2022. november 13. 

Fotó: Somogyvári Péter

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
24
25
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005