fbpx
Print this page

Esős jazz ünnepnap

2023. máj. 06.

2011. novemberben az UNESCO, az Egyesült Nemzetek Oktatási, Tudományos és Kulturális Szervezete Általános Konferenciája jószolgálati nagykövete, Herbie Hancock kezdeményezésére április 30-át az embereket a világ minden táján közelebb hozó, a kultúrák közötti párbeszédet és megértést erősítő jazz nemzetközi napjává nyilvánította. Már a következő évben is koncertek ezreit rendezték világszerte, a Nemzetközi Jazz Nap az elmúlt évtizedben a világ legnagyobb jazz ünnepévé vált, melyhez 2014-ben hazánk is csatlakozott. Azóta minden évben számos helyszínen, utcákon és tereken, a kis kluboktól a Művészetek Palotájáig rendezett ingyenes koncerteken mi is a globális ünnep részesévé válhattunk.

Nemzetközi Jazznap

Idén az éppen zajló második JazzFest Budapest keretében már 13 órától elkezdődtek a koncertek a Madách téren. Bár az időjárási előjelzések esőt mutattak, szerencsére verőfényes napsütés fogadta az elsőként fellépő, tavaly ősszel alakult Horváth Szabolcs Quartet fiatal muzsikusait. A névadó billentyűs zenekarában Korbeli Ferenc gitározott, Vörös Zsolt basszusozott és Fazekas Tamás dobolt. John Coltrane akkori bőgőse, Paul Chambers tiszteletére 1959-ben írt kompozíciója, a „Mr. PC” egyre több áthaladót késztetett megállásra a téren, nem egy közülük ott is ragadt. Az első tapsok már elhallatszódtak a színpadig, az ismert standard számok mellett a saját szerzeményeik is elnyerték az ebédidő ellenére is szép lassan gyűlő hallgatóság tetszését.

Nemzetközi Jazznap

Az impozáns repertoárt Szabolcs hallás után tanulta meg, ő nem a napsütés miatt viselt sötét napszemüveget. Friss, remek improvizációkkal fűszerezett változatos játékuk után boldogan, tapsok kíséretében, nagyszerű hangulatot hátrahagyva vonulhattak le a színpadról. Remélem, még sokat hallunk róluk.

Nemzetközi Jazznap

Nemzetközi Jazznap

Nemzetközi Jazznap

Nemzetközi Jazznap

A délkelet-európai népzenei hagyományokat a modern zene elemeivel ötvöző Balkan Uniont a többek között Al Di Meola, Trilok Gurtu, Mike Stern, Gonzalo Rubalcaba turnéin is gyakorta gitározó Tóth Bagi Csaba alapította. A több személycserén is átesett zenekarban kezdetektől a szintén számos világhírű hazai és külföldi produkcióban szerepelt Prima Primissima-díjas Máthé László

basszusgitározott és a Fonogram-díjas Kertész Ákos dobolt. Új színt hozott az autentikus népzenei vonalat erősítető énekesnő, Básits Branka és a fúvós hangszeres Eredics Dávid, akikkel rövidesen megjelenő lemezükön is találkozhatunk. Egyedülálló világzenei élményt nyújtó balkáni utazásra vittek, amely során közös és egységes nyelvet létrehozva különböző tájak és kultúrák találkoztak a zenén keresztül.

Nemzetközi Jazznap

Nemzetközi Jazznap

Nemzetközi Jazznap

Nemzetközi Jazznap

Nemzetközi Jazznap

 Nagy János Yancha is játszott egy ideig a Balkan Unionban, de nem ezt a korszakot elevenítette fel. Triójával régebbi, valamint az ő és Frankie Látó 2021-ben betöltött ötvenedik születésnapjára utaló „50” című lemezen megjelent szerzeményei közül válogatott, melyen egyébként a trió ugyancsak állandó tagjának számító Joubert Flóra mellett, Mike Stern, Dominique Di Piazza és Gereben Zita is közreműködött.

Nemzetközi Jazznap

Koncertjükön a kortárs klasszikus zene, a népzene és a világzenei hatások jó ízléssel kevert elegye állt össze jazzé, melyben a virtuóz szólók is a zenét szolgálva szólaltak meg. Ahogy Yancha összefoglalta a lényeget: „Zenénkben a folyamatos játékra, incselkedésre, meglepetésre, a megszokottól való eltérésre és a „rosszalkodásra” törekszünk. Nem emlékszem, mikor akartam zenész lenni, mikor kezdődött. Azt tudom, hogy a tipikus mi leszel, ha nagy leszel kérdésre először zenebohóc volt a válaszom. Szóval a zene mindig a játékot, a pajkosságot jelentette. Bármennyire is komolyan veszem, és ez tölti ki az életem, ha kell, bármikor elviccelem.”

Nemzetközi Jazznap

Nemzetközi Jazznap

Nemzetközi Jazznap

Nemzetközi Jazznap

Az egyre nagyobb számú közönség vette a lapot, és nagy tapssal honorálta játékukat. Elégedetten figyelhettük, a tér csaknem megtelt, de aggódva kémleltük az égen gyülekező felhőket. A színpadot biztosító cég ugyanis a JazzFest szervezőit kész tények elé állítva, finoman fogalmazva valami furcsa optimizmusból kiindulva nem fedett színpadot hozott, ami eső esetén az odatelepített elektronika miatt egyből életveszélyt jelent a rajta játszóknak, és a lehulló égi áldás persze a hangszereket is gallyra vágja. Az elmúlt években egyik legnépszerűbb és a jazznek rengeteg új rajongót hozó zenekarunkká vált Sárik Péter Trió mindenesetre elkezdte koncertjét. A jó egy évtizede együtt játszó formációban természetesen Fonay Tibor bőgőzött és Gálfi Attila dobolt.

Nemzetközi Jazznap

Sárik Péter miután megkérte a teret szinte már teljesen megtöltő közönséget, drukkoljanak, hogy a felhők eltűnjenek, bekonferálta, Bartók feldolgozásokat fognak játszani. Hozzátette, ez jó hír azoknak, akik szeretik, de megnyugtatta azokat is, akik nem, mert próbálják úgy játszani a műveket, hogy megszeressék azokat. „Együtt a város”, a Tavaszi Fesztivál transzparensen is megjelenő jelmondata üzenetét a Mikrokozmosz alatt a téren is átérezhettük.

Nemzetközi Jazznap

Nemzetközi Jazznap

Nemzetközi Jazznap

A IV. füzetben található Bolgár ritmus, majd a Román népi táncokból választott Bucsumi tánc még inkább eggyé olvasztotta a szemlátomást a korosztályban a legkisebbektől az aggastyánokig bővült, összetételében nemzetközibbé vált hallgatóságot. Fejünk felett a felhők viszont sokasodtak, és az első cseppek is lehullottak. Péter műsorváltozást jelentett be, közös éneklésre szólított abban a reményben, hogy a Csillagok, csillagok kezdetű népdalunk talán meghallgatásra talál odafent, megállítja az esőt. Bánatunkra a csillagok nem ragyogtak fel fényesen, ellenben az eső igaz csendesen, de jobban eleredt, így a három muzsikus villámgyors búcsú után hangszereit mentve levonult a színpadról. A közönség egy része az árkádok alá húzódva, az előrelátóbbak ernyőt nyitva vártak türelmesen, ugyanis még következett volna a tervek szerint este hétkor kezdődő gála, melyre a fesztivál alapítója, Kleb Attila egy álomcsapatot toborzott. A különleges, erre az alkalomra összeálló zenekarban Lakatos Mónika énekelt, Lukács Miklós, Borbély Mihály, Dresch Mihály, Oláh Krisztián, Orbán György, Mogyoró Kornél, Csízi László játszott… sajnos a mondat végére a „volna” került. Ők meg is érkeztek, de az eső csak nem akart elállni, csendesen, kitartóan szemerkélt, hol gyengébben, hol egy kicsit erősebben.

Nemzetközi Jazznap

Nagyjából félnyolcig reménykedtünk, de nem állt el, ráadásul a színpadról lementett technika visszatelepítése legalább bő félórába került volna, ha az ég kitisztul. Borbély Misinek akkorra már „jelenése” volt Hajdu Klára MÜPA koncertjére, a közönség is feladta a várakozást, ki a BJC, ki a MÜPA, ki hazafelé vette az irányt, elkészült a live stream utolsó tudósítása, a tér kiürült. Azzal vigasztalódhattunk, hogy az eső eleredtéig csodálatos pillanatokat élhettünk át, ha a város nem is, de a tér miénk volt egy időre. Ahogy Kleb Attilát ismerem, a Dream Team hamarosan összeáll majd egy napsütéses napon, akár fedett helyen is.

Nemzetközi Jazznap

 

 

Jazzfest Budapest - Madách tér, 2023. április 30. 
Fotó: Somogyvári Péter