fbpx
Print this page

A JÓ ZENE ÜNNEPE

2023. máj. 17.

Avishai Cohen utolsó itt járta óta megjelent „Shifting Sands” című lemeze tovább növelte hazai rajongóinak amúgy is népes táborát, így az évek során többször változó felállású formációi budapesti törzshelyévé vált MÜPA legnagyobb, egész pontosan 1656 főt befogadó Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterme után, az Erkel Színházban is teltház előtt játszhatott. A JazzFest Budapest múlt keddi koncertjén az ország legnagyobb, 1819 ülőhellyel rendelkező nézőterén, a felső karzaton és a kakasülőn sem maradt üres hely. A változatlan népszerűség mellett, Cohen triójában azonban történt egy változás. A már jól ismert, hazai formációkkal is fellépett 41 éves azerbajdzsáni zongorista, Elchin Shirinov helyére, a zenekar átlagéletkorát jelentősen csökkentő, szintén azeri, 27 éves Guy Moskovich került, még a karantén alatt megismert, vele először kényszeredetten a virtuális valóságban játszhatott 22 éves Roni Kaspi változatlanul őrzi helyét a doboknál.

Avishai Cohen Trio

Avishai Cohen Trio

Avishai Cohen Trio

Legutóbb a Covid enyhültével fokozatosan feloldott korlátozó intézkedések nagyobb szabadságával élve próbálta bepótolni a karantén miatt elmaradt 50. születésnapjára tervezett, addigi életművét összefoglaló, világméretű turnéját, és bár az továbbra sem valósulhatott meg, 51 évesen egy kényszerűen szerényebb körút alatt a 2019-ben megjelent mérföldkőnek tartott „Arvoles” lemezen bevált, kiérlelt koncepciót vitte tovább. Az ősi, a diaszpóra szefárd népe által beszélt ladino nyelven az „arvoles” "fákat" jelent, és a MÜPA koncerten 2021 decemberében elhangzott új és újragondolt, vagy éppen régóta lappangó, de lemezre még nem került darabok ezeknek a fáknak a törzséből nőttek ki a karanténban töltött időszak alatt. A mostani turnéján főként a tavaly megjelent „Shifting Sands” témáit mutatta be tovább fiatalodott triójával. A szerzemények a világjárvány idején születtek, amikor az egész világ elveszettnek és magányosnak érezte magát. Ezen időszakban Cohen az Egyesült Államokból visszaköltözött Izraelbe, és Jeruzsálem közelében lévő otthonában fogott bele a komponálásba. Ez adott motivációt neki, és segítette elviselni a karantén alatti elszigeteltséget. A lemezt a kritikusok az év kétségtelenül egyik legjobbjának tartották, kiemelve, hogy a Shifting Sands a káprázatos virtuozitás, és a lendületes hangulatot hozó, erővel keveredett líraiság mellett, a trió, a három kiemelkedően tehetséges zenész összjátékának köszönhetően emelkedett a nagyon jóból igazán nagyszerűvé. Bár a dicsérő szavak harmada a lemezen zongorázó Shirinovnak szólt, a helyére került Guy Moskovich hasonló virtuozitással, remekül illeszkedett a trióba, így az Erkel Színház közönsége is meggyőződhetett az összjáték tökéletességéről, a zenészek között megvalósult egyenlőségről. Lenyűgözve figyelhettük Moskovich szinte telepatikus kapcsolatát a mindvégig irányító Cohennel, a Berklee-t frissen elvégzett Kaspi a zenének lendületet adó játékát.

Avishai Cohen Trio

Avishai Cohen Trio

Avishai Cohen Trio

Avishai Cohen Trio

 Érdemes erről megismerni Avishai Cohen egy korábbi interjújában kifejtett gondolatait: „A színpadon a bizalomról van szó, és arról, hogy jól érezzük magunkat egymás társaságában. Kaspi és Moskovich a zeném hallgatása közben nőtt fel, példaképüknek tekintenek, ami számomra kissé furcsa, mert engem is kihívnak, inspirálnak. Nekem Coreával szemben volt hasonló érzésem, ő harminc évvel volt idősebb nálam, de amikor együtt játszottunk, elszállt. A korkülönbség ebben a trióban is elpárolog attól a pillanattól kezdve, ahogy játszani kezdünk. Érezhető a közös játék öröme, ezért a koncertjeink a lemezeinknél is nagyobb élményt adnak. Az egyik ok, amiért a zeném olyan jól fejlődött, a zenészek miatt van. Világos elképzelésem van arról, hogy mit akarok, én vagyok a zeneszerző és az ötletgazda, de a zenészeknek teljes szabadságuk van. Számomra ez a modern jazz. Ez a zene legdemokratikusabb formája. A legnehezebb önmagadnak lenni, és megadni a szabadságot másoknak, hogy önmaguk legyenek.

Avishai Cohen Trio

Avishai Cohen Trio

Cohen egyértelműen végig a jazzben maradva tárta elénk világszerte tömegeket elbűvölő közel-keleti (arab, zsidó), andalúz és kortárs klasszikus elemekkel dúsított zenei világát. Megalkuvás nélkül volt közérthető. Új szerzeményei mellett a régi kedvencekből is adott ízelítőt, és ezeket már a koncert elején vastapssal fogadta a közönség, a pazar szólók közepette tovább forrósodott a hangulat, számítani lehetett, itt a végén egynél több ráadás lesz. Az első standing ovation után egyedül tért vissza, magát kísérve a „Motherless Child” éneklése közben, az újabb vastaps után a többiek is bejöttek, a tapsok a trió játéka után újra ütemessé váltak, harmadszorra is visszajöttek, és az újabb standing ovation negyedszerre is játékra bírta a muzsikusokat. Duke Ellington mondta anno, csak két zene létezik, a jó zene és minden más. Az Erkel Színházban a jó zenét ünnepeltük.

Avishai Cohen Trio

 

 

Jazzfest Budapest - Erkel Színház, 2023. május 9.
Fotó: Somogyvári Péter