Akik valamennyire is odafigyelnek a nemzetközi jazzvilág helyzetének alakulására, megszokhatták, hogy az elmúlt években milyen sok izraeli jazzmuzsikus került a nemzetközi élvonalba. Ezen a fórumon is már több olyan lemezt ismertettünk, amelyet izraeli művészek készítettek, és íme, itt van egy ikonikus jazztrombitás legújabb albuma: Avishai Cohen „Meztelen igazság” című ECM lemeze.

Fergeteges koncert színhelye volt pénteken este a Magyar Zene Háza. Ezt a jelzőt sokszor magam is „elkoptattam” már, de ezúttal ez az egyetlen jelző, ami kifejezi azt a – hazai viszonylatban – igazán ritka zenei eseményt, amikor egy húsztagú nagyzenekar két kiemelkedő brit szólistával szinte páratlan jellegű jazz-rock programot ad.

Olykor-olykor előfordul, hogy „reissue” lemezt kapunk a forgalmazóktól, azaz újra kiadott „anyagot”. A közelmúltban a Natalie Cole és a Nina Simone album volt ilyen, de hogy a jazztörténet szempontjából még fontosabbat is említsek: Ornette Coleman két debütáló lemeze is ezek közé tartozott. Most napjaink vezető férfi énekesének pályaindító lemezét adta ki a Blue Note, ami eredetileg 2010-ben jelent meg.

Amikor a fenti címet merő véletlenségből leírtam, viccesnek találtam, mert a magyar szöveggel csak arra akartam célozni, hogy a tenorkirállyal már többször sikerült „hazai pályán” is találkozni, az angol szöveg pedig a lemez címe. Összeolvasva viszont olyan, mintha a régi ismerős a csillagokról tért volna vissza…

Örömmel látjuk, hogy a jazzvilág nem feledkezett meg a műfaj történetének egyik legjelentősebb figurájáról, és születésének 100. évfordulójára több olyan lemezt jelentettek meg, amely vagy csak részben, vagy egyáltalán nem került eddig kiadásra.

Makovics Dénes, aki a magyar jazzvilág kiemelkedő képviselője, minden bizonnyal sokkal nagyobb elismerést érdemelne. De szerdán este nem a lamentálásnak volt itt az ideje, hanem az ünneplésnek, hiszen ha valaki megérdemli azt a szeretetet, ami az est hősét körülvette, hát az az immáron 60 éves fúvós fenomén.

A magamfajta jazzveteránok évtizedekkel ezelőtt nemcsak azt gondolták lehetetlennek, hogy egy – a nyugati világban megjelent lemez, film, regény stb. – szinte egyidőben lehessen elérhető a Duna-Tisza közén, mint a világ szerencsésebb felén, hanem az előadóművészek itteni fellépését még annál is inkább. Szerencsére mindez már a múlté... A mai fiatal generáció ezt nem is igen érti. Jó nekik.

A Háló Jazzklub immáron 124-ik „ülésén” olyan fergeteges jazzkoncert keretében ünnepeltük meg a mindenki által szeretett Gyárfás Pista 60. születésnapját, ami egyben a leginkább kedvelt és alighanem a leginkább „strapabiró” jazzirányzatot képviselte: a mindenki által befogadható melodikus modern jazzt.

Sokszor találkozunk olyan értekezésekkel, hogy a jazz és a klasszikus zene, de sok más műfaj találkozása is újabb értékeket hozhat felszínre. Ma már történelem a jazz és a rockzene fúziója, egy időben divatos volt a crossover is, Bartók, Debussy és még sokan mások is megjelentek a jazzpalettán. Sokszor kétkedve fogadjuk ezeket a kísérleteket. De amennyiben igaz, hogy a „puding próbája az evés”, akkor – maradva a gasztronómiai hasonlatnál – sokunknak rendkívüli élvezetes (zenei) szakácsművészetben volt része a napokban a kiváló fuvolaművész, Pozsár Eszter és a Free Style kamarazenekar jóvoltából.

Május 1-én, vasárnap, „Anyák napján” – tisztelegve a Nemzetközi Jazznap előtt is, végre megvalósulhatott az a projekt, amelyet már két évvel ezelőtt rendkívüli érdeklődéssel vártunk a Zeneakadémia színpadára. Időközben a színhely is változott: egy neves japán építőművész, Sou Fujimoto tervei alapján megvalósult a Városligetben az impozáns Magyar Zene Háza, amelynek színpadán óriási sikerrel szerepelt a két virtuóz művész: a japán zongorista és a magyar vibrafonos.