fbpx

A 2021-es évben a közönségszavazat alapján a legjobb magyar jazzlemez díját elnyerő KunaTones a múlt évet egy különleges kislemezzel zárta, amit április 29-én mutatnak be a Budapest Jazz Clubban.

A HARMÓNIA JAZZMŰHELY a Budapest Jazz Clubban 2024. április 19-én, PÉNTEKEN 20:00 órai kezdettel bemutatja: Reggie Jonas Jr. Trió

A Nemzetközi Jazznap vagy International Jazz Day április 30-án rendezi meg a nagyszabású jazzünnepet. Az összes Magyarországi (és néhány határontúli) koncertet megosztjuk kedves Olvasóinkkal, hogy dönteni tudjanak, melyiket válasszák.

A 2022-ben indult jazzfesztivál több helyszínen több száz zenész fellépésével idén is többnapos jazzkavalkádot hoz Budapestre április 27. és május 15. között.

Idén is az ország több pontján várják április 30-án a jazznapra az ünnepelni vágyókat. Sok helyen lesznek ingyenes koncertek, ahogy azt annak idején Pallai Péter és Zipernovszky Kornél megálmodta. (- a szerk.)

SZOBORAVATÓ

2024. január 17.

Születésnapján, január 12-én a Bem Rockparton bensőséges megemlékezést követően felavatták a 75 éves korában tavaly elhunyt Török Ádám szobrát. Ámmer Gergő szobrászművész kisméretű, de mint a méltatás során elhangzott, óriási tartalommal bíró alkotása az egykor a Mini koncertjeinek otthont adott Andrássy Palotában működött I. kerületi művelődési házzal szemközti oldalon kapott helyet.

A Jazz.hu szakmai portal az Óévben is megszavaztatta olvasóit, hogy kiket tartanak a legjobb jazz-zenésznek a különböző kategóriákban. 2023 végén Fekete-Kovács Kornél gyűjtötte be a legtöbb első helyezést, szám szerint négyet. Tálas Áron lemezével és zongoristaként is vezeti a listát. Rajtuk kívül Berki Tamás, Pocsai Kriszta, Majercsik Lili, Oláh Krisztián, Oláh Tzumo Árpád, László Attila, Fonay Tibor, Dés László, Tony Lakatos, Zana Zoltán, Schreck Ferenc, Borbély Mihály, Lantos Zoltán, Dresch Mihály, Csízi László, Horváth Kornél, Lukács Miklós kapta saját területén a legtöbb voksot. Idén a zenekarokat kétfelé bontottuk, az oktettnél kisebbre és a nonettnél nagyobbra, ahol az első kategóriában idén is a László Attila Fusion Circus került ki győztesként, a másodikban pedig a Modern Art Orchestra. Új kategóriaként szerepelt a jazzlegendák vagyis azok a nagyjaink, akik már nincsenek velünk. A közönség Fábián Juli, míg a szerkesztőség Szakcsi Lakatos Béla nevét örökítette meg ezen az évente egy-egy néhai jazz óriással bővülő listán.
Összesen több mint 4000 szavazat érkezett a Jazz.hu olvasóitól a november 20-tól december 27-ig tartó szavazási periódus alatt. 2023-ban sajnos többen többször is próbálkoztak egy nap (24 óra) alatt szavazni és több e-mail cím volt érvénytelen, mint tavaly.

A kritikusi, vagyis a szerkesztőségi szavazás eredményét nem mutattuk meg, hogy ne befolyásolja Olvasóinkat. Most kiderül, hogy az ABC sorrendben állított nevek igazi sorrendje hogyan alakult a kategóriákban azoknál, akik nagyon sok kitűnő koncerten jártak, és néhányról írtak is. Az egyes kategóriákban a Coltrane Legacy, Modern Art Orchestra, Berki Tamás, Kanizsa Gina, Horváth Balázs, Oláh Krisztián, Premecz Mátyás, Juhász Gábor, Orbán György, Horváth Plutó József, Borbély Mihály, Lakatos Soso Sándor, Molnár Sándor, Bajusznács Mihály, Fekete-Kovács Kornél, Csapó Krisztián, Fritz József, Lantos Zoltán, Dresch Mihály, Balázs Elemér, Dés András, Lukács Miklós végeztek az élen. Az idén indított Az év magyar jazzlegendája kategóriában Szakcsi Lakatos Béla nevét örökítette meg a szerkesztőség ezen az évente egy-egy néhai jazz óriással bővülő listán.

Halper László jazzgitárost kértem meg, hogy ajánlja Wayne Shorterről készült Zero Gravity című filmet olvasóinknak. (a szerk.)

Ezen a nyáron kiemelkedő olvasottságunk volt, köszönhetően kedves Olvasóinknak!

Az amerikai jazz-zene egyik legnagyobb modern zeneszerzőjéről és zenészéről készült dokumentumfilm érkezik augusztus 25-én (pénteken) a Prime Video csatornára. Nem véletlen az időpont, ma lenne 90 éves a legenda.

A Jazz.hu az Óévben is megszavaztatta olvasóit, hogy kiket tartanak a legjobb jazz-zenésznek a különböző kategóriákban.  2022 végén a zongoristák közül, nem meglepően Szakcsi Lakatos Bélát posztumusz választották elsőnek. A legjobbnak ítélték a László Attila Fusion Circust, valamint a lemezüket is, sőt a zenekarvezetőt. László Attila mind a zeneszerző, mind pedig a hangszerelő kategóriában is az első helyen végzett. Rajtuk kívül Ocsovay Damján, Pocsai Kriszta, Oláh Krisztián, Tálas Áron, Juhász Gábor, Fonay Tibor, Soso Lakatos Sándor, Barabás Lőrinc, Borbély Mihály, Lantos Zoltán, Csízi László, Horváth Kornél kapta saját területén a legtöbb voksot. Összesen több mint 4000 szavazat érkezett a Jazz.hu olvasóitól a november 21-től december 27-ig tartó szavazási periódus alatt. Idén minimális volt a duplán szavazók és a nem létező e-mail címet megadók száma.

Ma már vitathatatlan tény, hogy a magyar jazz a világszínvonalat képviseli, de mindjárt hozzátehetjük, hogy a társművészetek jazzre vonatkozó alkotásai sem maradnak el ettől a merésznek vélhető értékítélettől.

Ittzés Tamás, a Bohém Ragtime Jazz Band alapítója és vezetője, valamint a Jazzfőváros - Kecskemét főszervezője mondott beszédet Siklós Péter fotóművész kiállításának megnyitóján. Köszönjük, hogy megkaphattuk a Kecskeméten, a Magyar Fotográfiai Múzeumban 2022. augusztus 25-én elhangzott, szabadon elmondott szöveg utólag leírt változatát Dr. Ittzés Tamás hegedűművésztől. (a szerk.)  

Mint arról már korábban is hírt adtunk nagy horderejű jazzfotó-kiállítás megnyitója volt egy héttel ezelőtt, amelynek keretében 60 remek felvételét mutatja be a magyar jazzfotográfia egyik meghatározó művésze, Siklós Péter.

1. oldal / 2

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005