fbpx

Csillagvizsgáló – Interjú Horváth Szabolccsal, a Combo verseny harmadik helyezettjének zongoristájával

2023. március 27.

Március elején volt a Combo verseny, ahol feltűnt egy új zenekar, melynek tagjai eddig kevésbé voltak ismerősek, nem indultak versenyen. A Quartet 116 vezetője, Gergely Edvárd, aki már többször fellépett a Harmónia Jazzműhely Csillagvizsgáló sorozatában és Elek István zenekarának meghívottjaként is. Mindannyian a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazztanszékén tanulnak.

A zongorista Horváth Szabolcsot kérdezem a formációról, a versenyről, a gyengénlátók nehézségeiről, és persze nem maradhatnak ki a tervek.

  • Irk Réka / Jazz.hu: Először hadd kérdezzelek a zenekar nevéről. Miért a rejtélyes Quartet 116-ot adtátok magatoknak. A Quartet még csak érthető, hiszen négyen muzsikáltatok, de mit jelent a 116-os szám? Kik a tagok? Hogyan készültetek?
  • Horváth Szabolcs: A 116-os szám egy teremnek a száma a Zeneakadémián, amelyben összeraktuk a versenyen elhangzott számainkat.
    A zenekar tagjai Gergely Edvárd szaxofon, Vörös Zsolt basszusgitár/nagybőgő, Majsai Roland dob és én.

  • Irk Réka / Jazz.hu: Klasszikus zongora szakon kezdted zenei tanulmányaidat a Vakok Általános Iskolájában. Rögtön észrevették, hogy rendkívül jó a zenei hallásod?
  • Horváth Szabolcs: Igen, már egész kiskorom óta szeretem a zenét. 3 éves koromban kaptam egy zongorát, és azóta játszom ezen a hangszeren. A klasszikus zenei tanulmányaim előtt is improvizálgattam, olyan ritmikákkal, amik akkor szóltak a rádióban, és az első kompozíciómat is 8 éves koromban írtam.

 

  • IR / Jazz.hu: Mikor és hogyan, miért váltottál klasszikusról jazzre?
  • HSZ: 6. osztályban énektanárom, Péczeli Edit javasolta, hogy többet foglalkozzak zenével a szabadidőmben is, én pedig igent mondtam, Ő pedig megkérdezte Molnár Bencét, hogy elvállalná-e a tanításomat.

 

  • IR / Jazz.hu: Győri vagy, a családod Győrben élt. Ez mennyire nehezítette meg a tanulmányaidat, zenei oktatásodat? Milyen a helyzet most, az egyetemi tanulmányaid alatt?
  • HSZ: Bentlakásos iskolába jártam, ezért nem befolyásolta a zenei tanulmányaimat.
    Amikor elkezdtem a konzit 2018-ban, akkor költöztünk Budapestre ideiglenesen, és rá egy évre költöztünk Érdre, így megoldott a mindennapi Pestre jövetel.

 

  • IR / Jazz.hu: Tavaly januárjában ezt írtam, mikor még konzis voltál: „Úgy gondolom, nem véletlenül zárták Horváth Szabolcs „Zuzmó” című kompozíciójával a kétnapos vizsgát, ami óriási sikert aratott, és remélem, halljuk még sokszor, akár feldolgozva, áthangszerelve, mert kifejezetten slágergyanús a szerzemény.”  Azóta is foglalkoztat a zeneszerzés? Úgy tudom, nincs vakoknak kottaíró programjuk. Mennyire nehezíti ez a munkádat?
  • HSZ: Zuzmó című kompozíciómmal már elnyertem a legjobb zeneszerzőnek járó díjat az V. Egressy Béni országos jazzversenyen. Azóta már írtam több számot is, amiket a Jazzpince nevű formációval már megszólaltattunk koncerten is, de még nem mindegyikből van kotta.
    A kottaírást segítséggel tudom csak megoldani.

 

  • IR / Jazz.hu: Kottaíró program nincs gyengénlátóknak, de azért kotta van, ugye? Hogyan oldod meg, mennyire bonyolult számodra a standardek vagy egy még nem játszott darab megtanulása?
  • HSZ: Kotta van a látássérültek számára is, ezt braille-ben, pontírással írják.
    Egyáltalán nem bonyolult.
    Abszolúthallásomnak köszönhetően egy standard megtanulása egyszerűbb, egy-két meghallgatás után rögződik a kompozíció.

 

  • IR / Jazz.hu: Melyik stílus áll leginkább hozzád közel? Kik a példaképeid?
  • HSZ: Egy időben volt, hogy a régi jazz stílusokat kedveltem, de ma már egyre inkább nyitott vagyok a mainstream irányzatra.
    Kompozícióim is ebben a szellemben készülnek.
    Ha zeneszerzésről van szó, akkor igen kedvelem Alan Holdsworth munkásságát, de nagy hallgatója vagyok Tigran Hamasiannak, Esbjörn Svensonnak és Eldar Djangirovnak.
    Klasszikus téren pedig Bartók, Chopin, Bach és Stravinsky áll hozzám közel.

 

  • IR / Jazz.hu: Kik tanítottak eddig?
  • HSZ: Klasszikus tanulmányaimat Magyar Csabánál kezdtem még az általános iskolában, a konziban és jelenleg is Czene Rudolfnál folytatom a klasszikus zenélést.
    Jazzt Molnár Bence, Tálas Áron, Pozsár Máté, Révész Richárd, Oláh Krisztián, Cseke Gábor tanított, és jelenleg dr. Binder Károlynál tanulok.

 

  • Irk Réka / Jazz.hu: Hol, melyik formációval lépsz fel legközelebb?
  • Horváth Szabolcs: Az V. országos jazz-zenei versenyen első helyezést értünk el a Jazzpince zenekarral, ahol Harcsa Veronika felajánlásával, fellépési lehetőséget kaptunk a július 28-i Művészetek Völgye rendezvényen.

 

  • Irk Réka / Jazz.hu: Hogyan képzeled el magad 5 év múlva? Milyen terveket fogalmaztál meg magadban?
  • Horváth Szabolcs: Jó lenne állandó zenekarral fellépéseket vállalni itthon és külföldön is.

 

 

 

Fotó: Irk Réka

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
2
Dátum : 2023. jún. 2.
26
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005