fbpx

Sebestyén Patrik (1995) – Az év fiatal jazz-zenésze, 2019

2019. április 14.

A Csillagvizsgálóban mindig egy fiatal tehetségnek adunk bemutatkozási lehetőséget.
 Sebestyén Patrikot februárban választották Az év fiatal jazz-zenészének, mégpedig a közönségszavazatok alapján. A versenyen már kitűnt azzal a fiatal trombitás, hogy talán ő működött legjobban együtt a zenekarral, sőt Elek Istvánnal külön duót is játszottak.

Ennek a versenynek a győzelmével együtt jár sok-sok koncert az év folyamán. Az elsőt április 3-án, a Magyar Jazz Ünnepén  tartották meg, ahol ugyanolyan kiváló teljesítményt nyújtott, mint a versenyen. Szeptemberben Érden is fel fog lépni az Érdi Jazz Fesztiválon, kíváncsian várom, addig mennyit fog fejlődni a remek zenészek mellett:  Pintér Zoltán – zongora, Elek István – szaxofon, Orbán György – bőgő, Bágyi Balázs – dob.

 

MagyarJazz: Mióta játszol trombitán? Hol kezdted a zenei tanulmányaidat?

Sebestyén Patrik: Hat éves korom óta tanulok ezen a csodálatos hangszeren. Körülbelül 9-10 évesen fogalmaztam meg, hogy zenész szeretnék lenni. Szülővárosom, Zalaegerszeg zeneiskolájában kezdtem zenei tanulmányaimat.


MagyarJazz: Milyen iskolákba jártál, és ott kik voltak a jazz tanáraid?

Sebestyén Patrik: 14 éves koromban felvételiztem a veszprémi konziba, ahova aztán 4 évig jártam. Ezt követte a győri egyetem, ahol 5 évig tanultam tovább a klasszikus zene és a pedagógia művészetét. 5. évemet már párhuzamosan csináltam a Bartók konzi jazz OKJ képzésével, amit idén fejezek be.
Kb. 5 éve tanulok jazzt. Egyetemi éveim alatt autodidakta módon ismerkedtem a műfajjal, majd a 3-4 év önfejlesztés után úgy döntöttem, hogy jó lenne iskolában is tanulni, így felvételiztem a Bartók konziba, ahol Bér Zsolt tanít meg jobban trombitálni. Még szeretném kiemelni Pozsár Mátét, tőle nagyon sok jó dolgot lehet tanulni.

 

MagyarJazz: Mi/ki irányított a jazz felé?

Sebestyén Patrik: 14 éves koromban mutatták meg barátaim Miles Davis zenéjét. Azóta vagyok szerelmes a műfajba.

 

MagyarJazz: Kik a kedvenceid a jazz zenészek közül?

Sebestyén Patrik: Nagyon hosszú a lista, sok kedvencem van, mindenkinek más miatt szeretem jobban a zenéjét.  Egészen más hangulat kell egy bebop felvétel és egy MJQ dal meghallgatásához. Eleinte Miles Davis, Charlie Parker, Dizzy Gillespie, Coleman Hawkins, Bill Evans és  Duke Ellington nagyzenekara inspirált.  Főleg régi zenéket hallgatok, mindig van egy következő Chet Baker felvétel, amit még nem hallottam. Mostanában talán Brian Blade zenéjét hallgatom a legtöbbet a mai jazz muzsikusok közül, de nem zárkózom el a fúziós, elektronikus zenéktől sem.

 

MagyarJazz: Mik a terveid a közel és távolabbi jövőben? Van saját zenekarod?

Sebestyén Patrik: A jövő tanévben is maradok a Bartókban, mert elkezdem a jazz-ének szakot. Remélem ettől még jobban kinyílik a fülem és a dallamérzékem. Nagykovácsiban tanítok a zeneiskolában, ez jövőre is így lesz. A soproni színház zenekarában és a szimfonikus zenekarban is szoktam játszani, ezeket a projekteket is szeretném folytatni.
Igen, van egy saját nevemen futó sextet, amivel főként saját kompozíciókat játszunk. A tagok: Farkas Zsolt (zongora), Ifj. Oláh Kálmán (szaxofon), Miskolczi Márton (nagybőgő), Richter Ambrus (dob), Stummer Márton (gitár) és én. Tehát mostanában a szabadidőm nagy részét hangszereléssel vagy hangszerelés tanulással töltöm.



MagyarJazz: Indultál már versenyen, esetleg jazz versenyen?

Sebestyén Patrik: Kiskorom óta járok versenyekre. "Az év fiatal jazz zenésze" volt az első jazz-zenei versenyem. A következő április 29-én lesz szólóban, majd május 3-tól 5-ig Kolozsváron, a Jazz in the Parkon versenyzünk a Sebestyén Patrik Sextettel.

 

MagyarJazz: Hol fogsz legközelebb muzsikálni?

Sebestyén Patrik: A már említett 2 verseny után május 17-én az iF Caféban, majd 24-én a solymári Little Jazz Pubban. A saját zenekarom első koncertje június 1-én lesz a Rosalia Fesztiválon, már nagyon várom!

 

Boldog születésnapot!

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005