fbpx
Print this page

A MAO, Richard Bona és Randy Brecker is fellép a Szent István Napi ünnepen

2022. augusztus 19.

Augusztus 19-én több jazz-zenészt is hallhat a közönség Budapest különböző pontjain, mint az megszokott.

A Gellérthegyen, a Filozófusok kertjében már egy órakor elkezdődnek a monstre koncertek, egy kicsit arrébb, a Budai Várnegyedben pedig este 7-re várják a hallgatókat.

A Filozófusok kertjében fél 2-kor az egyetemistákból álló Koncz Kriszta Quartet fog fellépni. Koncz Kriszta hangja gyönyörű, egyedi, interjú is jelent meg a 2020-as lemezével kapcsolatban. A kertben zenésztársai lesznek: Virág Benedek (gitár), Gyányi Tamás (bőgő), Majsai Roland (dob).

A következő jazzkoncert majd csak délután öt órakor kezdődik, de addig is lesznek érdekes programok, több énekóra, hangszerbemutató, gimnáziumi fúvószenekar.

A Modern Art Orchestra, a legendás albumok sorozatából ad elő válogatást, legendás énekesnőket szólaltatnak meg vendégükkel, Pocsai Kriszta énekesnővel. Az egyórás koncertjük a Szent István Napok honlapja szerint 5 órakor kezdődik, a Facebook esemény szerint 17:45-kor.

Majd egy kicsit később, este 7 órakor (Facebook esemény szerint 8 órakor) újra színpadra lép a big band, mégpedig a Debreceni Kodály kórussal.

Ezzel egyidőben a Szentháromság téren, a Budai várban a Mandoki Soulmates ad koncertet. A fellépők között Leslie Mandoki mellett Al Di Meola, Mike Stern, Richard Bona, Randy Brecker, Till Brönner, Tony Carey is fellép. De a magyar származású fiatal szaxofonos, Max Merseny is a színpadon fog állni.

 

Másnap a Várkert Bazárban este 7-től a Hot Jazz Banddel találkozhatnak a korai jazz, swing, dixieland kedvelők.

 

 

Fotó: Irk Réka, MAO FB