fbpx
Print this page

Ittzés Tamás Keeper of the Flame díjat kapott

2022. december 01.

Ittzés Tamással nemrég készült interjú a kecskeméti Jazzfőváros szervezésével kapcsolatban.

 

Ittzés Tamás, aki a Debreceni Egyetemen tanít és a Bohém Ragtime Jazz Band vezetője, a klasszikus jazz népszerűsítéséért végzett munkájáért kapta a díjat, aminek a magyar fordítása: a láng életben tartója.
A német Park-Lane Jazz Club 2010-ben hozta létre a díjat, és angol, német, holland díjazottak után Ittzés Tamás kaphatta meg először a magyarok közül ezt az elismerést.

„A laudációban kiemelték, hogy eddig 43 jazzfesztivált szervezett Kecskeméten, s zenekarvezetőként, zongoristaként, hegedűsként, énekesként, zeneszerzőként, valamint hangszerelőként 37 éve működteti a világ élvonalába tartozó Bohém Ragtime Jazz Bandet, melynek már 27 albuma jelent meg.”

A díj 2020-ról a koronavírus miatt mostanra halasztott átadására a Bohém-zenekar osnabrücki koncertje keretében került sor, majd az együttes még Dániában adott két koncertet, ezzel eleget téve elhalasztott meghívásainak.

 

Gratulálunk Ittzés Tamásnak!

 

 

Fotó: Bohém Ragtime Band