Szeged kiemelt szerepet kapott, hiszen a KORONGozó sorozatunkat az ott élő Simády Béla szerkeszti, akivel ritkán van alkalmunk személyesen találkozni. Ezért egy kis szegedi halászlé melletti beszélgetést is beiktattunk vele a koncert előtt, kollégámmal Sztraka Ferenccel, aki ezúttal nem a levegőből, hanem az Újszegedi Szabadtéri Színpad nézőteréről készítette a csodás fényképeket. Ezúton is köszönöm a szervezőknek az engedélyt!

Szeged

        Stanley Jordan fellépését már évek óta vártuk, különösen azért, mert vele együtt két magyar ütős világsztár is színpadra lépett, akik ritkán koncerteznek itthon. Az amerikai gitáros, aki különleges tapping technikájáról ismert, a tHUNder duó tagjaival zenélt: a Kossuth-díjas Horváth Kornéllal és a szegedi születésű Dörnyei Gáborral. Dörnyeivel készült júniusban egy nagyon érdekes interjú, amelyben arról mesélt, hogyan jutott ki Angliába, és milyen nehézségeken küzdötte át magát, míg elismert dobossá vált. Horváth Kornél pedig rendszeresen az év végi, több ezer szavazatot számláló toplistánk élmezőnyében szerepel.

A zenekar basszusgitárosa az angol Laurence Cottle volt, akivel közös szálat jelentett, hogy a Harmónia Jazzműhely októberben a MusicXChange program keretében, a legendás 606 Clubban lépteti fel vele László Attila jazzgitárost, így a koncert után gyors egyeztetésre is sor került.

Jordan többször járt már Sopronban, és időnként a Margitszigeten is fellépett, de eddig nem sikerült eljutnom egyik koncertjére sem. Sokan show-jellegűnek tartják fellépéseit, ám ez a szegedi koncert inkább a jazzről szólt. A tapping gitártechnikája valóban látványos - még az utolsó sorból is -, de a hangsúly végig az improvizáción és a zenei mélységen volt.

Horváth Kornél és Dörnyei Gábor is kapott többször főszerepet, bár számomra még így is egy kicsit kevésnek tűnt, különösen, hogy az utóbbi szülővárosában lépett fel, ahol talán nagyobb figyelemre számítottam. Bár a koncert vége felé pár perces dobszólóval köszöntötte a városát. Úgy emlékszem, soha nem láttam még annyi cintányért, amennyit ő használ. Elhangzott még a két magyar ütős, Horváth Kornél és Dörnyei Gábor, azaz a tHUNder Duo mindent elsöprő „Tak-Tom” című, indiai zenészeket idéző dala is.

Főként Stanley kompozíciói kerültek a műsorba, de áthangszerelt, jazzesített popdalok is elhangoztak. Emellett két klasszikus zeneszerző, Debussy és Mozart műveinek átdolgozásait is élvezhette a közönség, nekem főként Mozart egyik „Piano Concerto”-ja tetszett, ahogy finoman jazzesítették, sőt latin jazz ritmusban játszották el.

Jordan időnként átült a zongorához, máskor énekelt, de volt, hogy mindhármat egyszerre csinálta, ahogy a multiinstrumentalistákhoz illik.

Laurence Cottle-t nem véletlenül tartják számon az egyik legjobb basszusgitárosként, mert olyan színes, ugyanakkor biztos és stabil alapot adott a zenének, amit öröm volt hallgatni. Tőle a „Bass Interlude” című darabot játszották. A hangosítás kiváló volt. Ugyanezt a fénytechnikáról nem mondhatom el, mert pont a két magyar ütős kékségben vagy sötétségben úszott, pedig a hazai közönség előtt megérdemeltek volna egy kicsit több fényt.

Az időjárásra nem lehetett panasz, mert a csillagfényes éjszakában, eső nélkül, kellemes melegben hallgathattuk meg a világsztárok emlékezetes koncertjét. A közel kétórás előadás után Gábor még kijött egy rövid beszélgetésre régi barátaival, miközben a zenekar többi tagja aláírásokat osztogatott.

A kétórás út minden percét megérte, hogy végre élőben hallhassam Stanley Jordan fantasztikus előadását, és nem utolsósorban a magyar ütősök játékát.

Salföld, Káli Fecske

        Kinek jutna eszébe a Balaton-felvidék távoli részére jazzfesztivált szervezni? Ez volt az első kérdésem, amikor tavaly meghallottam, hogy az első Szakcsi Rádió Jazzfesztivált Salföldön rendezik meg. Volt persze előzménye, mert már pár éve kísérletezett az Opus Jazz Club nyári hétvégi koncertekkel ugyanott. Idén is voltak koncertek péntekenként, hol kisebb, hol nagyobb számú közönség előtt.

A fesztivál ötletgazdájára, Gőz Lászlóra hárult a szerep, hogy összeállítsa az idei programot is úgy, hogy a fellépők névsora a Balaton partján nyaralóknak is vonzó legyen. Az első napon a Budapesten többnyire teltházas koncertet adó Harcsa Veronika és duópartnere, Gyémánt Bálint lépett színpadra. Másnap még erősödött a program. Kollégámtól, Somogyvári Pétertől úgy tudom, hogy közel teleházas koncertet adott az a zenekar, amelyik tavaly az Érdi Jazz Fesztiválon alapult, és ott is hatalmas sikert aratott, a Dés-Dresch Quartet. Erről majd ő ír részletesen.

Mi Sztraka Ferivel az utolsó napra érkeztünk, amikor a Modern Art Orchestra lépett fel, vendégük pedig a Németországban élő Tony Lakatos volt.

A Balaton északi partján, Salföldön, egy kis faluban elhelyezkedő étterem a nyugalomra vágyókat vonzza, akik inkább kirándulni szeretnének, mint a Balatonba csobbani. Az étterem kerthelyiségéből kialakított fesztiválhelyszín ideális nyári koncertekhez, ha az időjárás kegyes. Idén az előrejelzések ellenére elkerülte a zápor a helyszínt, ám a hirtelen jött lehűlés meglepetést okozott. Többen kérdezték tőlünk, van-e B-terv eső vagy hideg esetére. Az előbbire volt, mert az étterem, bár nem nagy, de egy hirtelen jött zápor elől be lehet húzódni (egész napos eső esetén viszont egyelőre nincs megoldásuk), ám a 20-a utáni hidegre csak a nagykabát volt a megoldás. Somogyvári Péter előrelátásának köszönhetően mi már számoltunk ezzel, így én télikabátban ültem végig az előadást, amelynek a végére 14 fokra hűlt a levegő. Mindezt azonban feledtette a fantasztikus zene. A nem steril környezet hangjai, mint kukorékolás, kutyaugatás, sem tudták elterelni a figyelmet.

A Modern Art Orchestra márciusban a Müpában bemutatott A holnap sztenderdjei előadást vitték el a Balaton-felvidékre is. A műsorukat kicsit átalakították, néhány kortárs zeneszerző kimaradt, és a sztárvendégük is változott. Ezúttal a Szabó Gábor-díjas szaxofonos, Tony Lakatos adott új értelmet Dresch, Babos, Fekete-Kovács és Oláh Kálmán kompozícióinak.

A nagyzenekar előtt a fiatal, többszörösen díjazott Várallyay Petra mutatkozhatott be 20 percben szólókoncertjével. Petra zongorázott, énekelt és hegedült. Úgy tűnik, két olyan vidéki helyszínt fogtunk ki, ahol a hangtechnika kifogástalan volt, de a fények mestere nem gondolta át, hogy sötétbe kerülhet a főszereplő. Szerencsére Petra nemcsak zongorázott, mert akkor nem készült volna értékelhető képi dokumentum róla, hanem hegedült is. Elsőként Julie Andrews által híressé vált Rodgers/Hammerstein páros szerzeménye, a „My Favorite Things” c. dal hangzott el zongorán, énekkel kísérve. Akaratlanul is hozzáképzeltem a zenekarát a játékához, mert az óriási színpadon elveszett az előadása. Bár ő klubkoncerteken szokott egyedül fellépni, de a triójával betöltötte volna a fesztiválteret. Többször írtuk már, hogy ami a klubokban jól hangzik, az lehet, hogy nem jön át a hallgatók felé nyílt tereken, fesztiválokon. Petra főként saját improvizációkat adott elő, és fontosnak tartotta, hogy beavassa a közönséget a világába, hogy mi miért történik, mire figyeljünk, hogyan született egy-egy darab. Ez különösen a kortárs improvizációknál volt nagy segítség. Budapesten nagy követő bázissal rendelekzik a mindig kreatív, újdonságokat kipróbáló, tehetséges zenész.

Amíg a Bartók Rádió főszerkesztője és a Szakcsi Rádió zenei szerkesztője, Veisz Gábor felkonferálta a Modern Art Orchestrát, a zenekar helyet foglalt, és már el is kezdte az előadást. Fekete-Kovács Kornél, a MAO vezetője épp Lengyelországban volt szakmai úton, így a harsonaszekció tagja, Korb Attila vette át a szerepét. Nem is tudom, mit vártunk jobban, hogy megtudjuk a következő feldolgozás zeneszerzőjének nevét vagy Korb freudi elszólalásait, amelyek nagy derültséget okoztak mind a közönség, mind a zenekari tagok körében.

Borbély Mihály „Staféta” című pattogós, népdal-szerű kompozíciójával kezdtek, amit Bacsó Kristóf dolgozott át nagyzenekari formára, és ő is szólózott szopránszaxofonon. Ezután két jól ismert dal következett, a „Linda” című film zenéje Vukán Györgytől és „A nagy utazás” Dés Lászlótól. Az előbbit Cseke Gábor hangszerelte (hova tűnt az éles sikítás?), a második Bacsó Kristóf átdolgozását dicséri, bár kiderült, hogy Dés elsőre azt mondta, hogy „Erre még az anyja sem ismerne rá”, ami részben igaz is volt, de néhol azért felismerhető volt az eredti kompozíció.

Végre a sztárfellépő, a „Hungaricum” Tony Lakatos is bebocsájtást nyert a big band kötelékébe a negyedik számra, ami Oláh Kálmán „Lyric Song” darabja volt. Ezt maga a szerző hangszerelte, és Tóni már korábban is játszotta. Egyéni hangja valóban unikum: tenor szaxofonon olyan mély érzéseket közvetít, amelyek páratlanok. Ő az, akit tanítani kellene, hogyan álljon hozzá egy muzsikus az előadáshoz: felkészülten, szívvel-lélekkel. Ebben a darabban remek improvizációt hallhattunk Komjáti Áron jazzgitárostól is.

Dresch Mihály „Hungrian Bebop” című szerzeményével folytatták a magyar sztenderdek sorát, aminek a hangszerelését Fekete-Kovács Kornél készítette. Azt hiszem ennél jobb válasz az amerikai-magyar jazzre aligha létezik, a bebop életérzést magyar népdal motívumokkal ötvözte, miközben az afrikai gyökerek is megjelentek. Már csak egy táncos hiányzott, aki hol swinget, hol magyar néptáncot jár. Cserta Balázs tárogatón szólózott, hogy még hangszerrel is kapcsolódjon Dresch világához, miközben az amerikai életérzést Tóni keltette életre.

Fekete-Kovács Kornél két szerzeménye is megszólalt saját hangszerelésben, a swing korszakot idéző ”Mr. J.G.” (Johnny Griffinnek dedikálva), amiben ki más szólózhatott volna trombitán, mint a swinges pulcsiban vezénylő harsonás Korb, majd ráadásként megszólalt még a zeneakarvezetőtől az „Under Judgement”. Közbeékelődött Babos Gyula „Chacho Rom” című opusza, amit Szabó Ildikó filmjéhez írt, és amiben a cigány zene és a jazz-zene fúzióját érezni. A gitárművész a dal lassú, melankolikus része után gyors, vidám ritmust illesztett be, nagyon izgalmassá téve a kompozíciót - az eredetit is érdemes meghallgatni újra.

Zárásként nem tanácsolhatok mást, mint hogy nézzék a naptárunkat, mert vidéken is kiváló koncertek zajlanak, mi pedig próbáljuk őket megjeleníteni. Különösen ajánlom a Jazzponthu Alapítvány szervezésében megvalósuló AVL-Érdi Jazz Fesztivált, amely szeptember 11. és 14-e között kerül megrendezésre, mindössze néhány kilométerre Budapesttől, Érden. Aki a salföldi hangulatot szerette, itt is talál majd magának zenei csemegét.

A fesztiválon fellépő zenekar tagjai voltak:

Szaxofonsor:
Bacsó Kristóf, Bajusznács Mihály, Cserta Balázs, Dennert Árpád, Molnár Sándor

Harsonakórus:
Korb Attila (trombita is), Kovács Péter (tuba), Csáthy Miklós, Papp Mátyás, Képíró Bálint (vadászkürt)

Trombitasor:
Szalóky Balázs, Táborszky Bence, Bacsa Zoltán, Sebestyén Patrik

Ritmusszekció:
Cseke Gábor (zongora, Komjáthy Áron (gitár), Barcza Horváth József (bőgő), Csízi László (dob)

Vendég:
Tony Lakatos (tenorszaxofon)

Szeged, Újszegedi Szabadtéri Színpad,  2025. augusztus 13. 
Salföld, Káli Fecske, 2025. augusztus 23.

Fotók: Sztraka Ferenc, Irk Réka