A bevezetőhöz még hozzáfűzném, hogy aktív pihenésre készülhettek, akik idén a nyaralásukat Kapolcsra időzítették. A másfél nap alatt, amit lehetőségem volt a helyszínen tölteni, négy és fél koncertet hallgattam meg két udvarban, és tulajdonképpen elmondhatom, hogy nem láttam semmit a Völgyből, mert hol az emberáradattal haladtam csigatempóban, hol a buszra várva, majd a Csigabusszal tettem ugyanezt. Ahogy tavaly is leírtam, a távolságok pont annyival nagyobbak, hogy kényelmesen eljuthass egyik helyről a másikra. Több koncertre nem értem oda a két település közötti buszjárat lassúsága, hiánya vagy zsúfoltsága miatt, vagy el sem indultam, mert tudtam, hogy ha lekésem a buszt, akkor már hiába megyek. Ezzel amúgy nem voltam egyedül, mint kiderült, mikor az interjúkat készítettem. Volt, aki Taliándörögdről nem mozdult ki több napig a nehézkes buszközlekedés miatt. Mert hogy interjúk is olvashatók majd a beszámoló végén, ami érdekes összefüggéseket tár fel a jazzklubok és a Völgy kapcsolatáról.

 A gólyák ismét a templom tetejéről szemlélték az emberáradatot.

A két udvar, ahol megfordultam, a Kapolcson lévő Magyar Jazz Szövetsége Udvara és a Taliándörögdön lévő Harcsa Veronika Udvar volt. A kiírással és a térképekkel ellentétben, mindkettő maradt a tavalyi helyen, bár ezt még az infó pontokban ülő segítők sem tudták biztosan megmondani. Az előbbi remek helyen, a központban, útba esik jövet-menet, a másik viszont messze, mintha egy másik fesztiválra vezetne az út, ahova nehéz átjutni. Idén is, ahogy az már a múlt évben kialakult, a Jazz Szövetség Udvarában jóval több jazzkoncert volt, mint a Harcsa Udvarban, főleg, mert tavaly összevegyült az udvar a MOME-val, így más irányú művészeti programok is helyet kaptak ott, ezzel pedig a zenei program jelentősen átalakult. Miután Balatonfüreden volt a szállásom, így azt sem hagynám ki a leírásból, hogy festői hegyes-völgyes út vitt Kapolcsra, ahonnét éjszaka a borzok, pockok és a rókák kíváncsi tekintete kísért haza.

 A két udvargazda munka közben: Harcsa Veronika és Ambrus Lehel

          A két nap, amit a helyszínen töltöttem, a fesztivál megnyitója utáni vasárnap, majd az azt követő hétfő volt. Szerintem vasárnapra ki lehetett volna tenni a megtelt táblát, az úton lévő emberfolyam között próbáltak vánszorogni az autók és parkolót találni, ahogy én is tettem, így késtem le az első koncertet, emiatt a következő, 18 órakor kezdődőre ültem be. Vasárnap három színpadon szólt jazz, kettőre sikerült odaérnem. Hétfőn pedig egy koncertet tudtam végighallgatni, mielőtt elindultam haza. Érdekes, hogy ezúttal főleg fúziós jazzt játszó zenekarokat tudtam meghallgatni, különleges hangszerelésekkel és hangszerekkel, amiből - a programot áttekintve - sokkal több volt, mint tavaly.

 Gróh Ádám állítja be a koncert előtt a hangot. 

 Túlnyomó többségben voltak a fiatalok az MJSZ Udvarban.

Antal Gábor Trió feat. Dósa Szelina

        Az Antal Gábor Triót kilenc éve alapította a pécsi születésű zongorista Antal Gábor és a basszusgitáros Szentgallay György, amelynek dobosa Varga Szabolcs. A saját kompozícióikban, amelyeket Gábor és Gyuri írtak, megjelennek a mainstream jazz elemei, de fúziót képeznek a jó értelemben vett populáris zenével, kicsit smooth-os hangvétellel. Eközben pedig nagyon dallamos, vidám zenét játszanak, amely kifejezetten ajánlott a jazz-zenével ismerkedőknek.

Telt ház is lett a koncertjükön, a fiatalok csak úgy özönlöttek be a kertbe hat órakor. Elárulom, hogy tavaly lehetőségem nyílt meghívni őket az Érdi Jazz Klubba, ahol lenyűgözte a közönséget a zenéjük, viszont sziporkázó szólóik ellenére a közönség nem kapott elég időt az átgondolásra, tapsra. Vasárnap azonban óriási tapsokat, füttyöket kaptak mindketten - Antal Gábor és Szentgallay György - az improvizációik után, mert hagytak kifutást erre. A dobos Varga Szabolcs stabil alapot teremtett, háttérben maradva, így teret adva a melodikus szólóknak.

A koncertjükön a vendég nem a lemezükön is szereplő énekesnő, Szőke Szandra, hanem Dósa Szelina volt. Szelina hangja gyönyörű és erős, a Kőbányai Zenei Stúdióban tanult, jelenleg az ELTE-n hallgató. Inkább a soul és a funky áll hozzá közelebb, nem igazán tud vagy akar szvingelni. Az ötödik szám után csatlakozott a trióhoz.

A repertoárjában fellelhető volt a popközelség: „Az eső és én” Kovács Kati-LGT-től, Seal-től a „Crazy” vagy Palya Beától a „Szabadon”. A koncerten Antal Gábor és Szelina is jól kommunikált a közönséggel, meséltek a dalokról, így egy kicsit közelebb hozva a nem jazzrajongókat is ehhez a műfajhoz.

Mr. Moodburn

       Az egyórás átállást követően a basszusgitáros Borbély Mátyás nevéhez fűződő Mr. Moodburn lépett színpadra. A zenekarban játszott Mihalik Ábel dobon és Bubenyák Zoltán szintetizátoron. A főszerep nem az alapítóé volt, hanem a zongorista Bubenyáké, aki folyamatos remek szólókkal kápráztatta el a közönséget. Ezzel emelte be a jazzbe a zenekart.

Ő lassan két éve a Djabe zongoristája. Számomra kissé túl intenzív volt a hangzás, ami a rockos elemeket hangsúlyozta.

Az egyik szerzeményüket kiemelném a két évvel ezelőtti lemezükről, mégpedig a „Dead Cinema”-t, amiben a szintetizátor hangjának beállítása olyan volt, mintha egy régi felvételt hallgattunk volna, amit egy nyikorgó hintaszékben született dallam ihletett. Remek groove-os lüktetése volt, északi noir beütéssel, ekkor végre a hangos zenét is túlharsogó közönség elcsöndesedett. Hogy odaérjek a következő koncertre, fél órát tudtam maradni, ami alatt hat dalt hallgattam meg. Ezután siettem a buszhoz, amivel pont 9 után 5 perccel értem a Harcsa Veronika Udvarhoz.

Sisa Feher, a Sisa Feher & the Mammatus
       A sietség nem volt véletlen, mert az elmúlt éveket figyelembevéve, a pontos kezdés a csúszások elkerülése érdekében rendkívül fontos volt. Ezúttal azonban több, mint negyedórás késéssel indult el a zene az udvarban.

Egy cseh és szlovák zenészekből álló zenekar lépett fel, amiben két magyar vezetéknevű muzsikus is játszott. Sisa Feher (Simona Fehérová), a Sisa Feher & the Mammatus énekesnője, vezetője, zeneszerzője kizárólag angolul kommunikált, ami némiképp távolságot teremtett a hazai közönséggel.
Sisa alig beszélt, így keveset tudtunk meg a zenekarról és a dalokról.

Miután a koncert előtt felkészültem és párszor végighallgattam a 2023-as és 2021-es lemezüket, így ismerősek voltak a dalok, ezekről szemezgettek a koncertjükön. Ők is fúziós zenét játszottak, de egész másból építkeztek, mint a megelőző zenekarok. Ők az alternatív, kortárs és ambient zene felé mozdultak el a jazzből, de a rengeteg improvizációval, nagyzenekari hangzással az ún. jazzes jazzt képviselték. Kiváló hangszereléseket hallhatott a közönség erre a hattagú zenekarra. A zenekar tagjai voltak: Sisa Feher – ének, gitár, szintetizátor, Vojtěch Procházka – szintetizátor, Oskar Török – trombita, Štěpán Janoušek – harsona, Miloš Klápště – bőgő, ének, Marek Urbánek – dob.

A zenekarvezető Feher hol énekelt, vagy énekelt és gitározott, máskor odaült a szintetizátor elé. Rendkívül érdekes, de egyben jól eső érzést kiváltó zenét adtak elő.

Nem szvinges, nem groove-os, hanem elandalító, elgondolkodtató jazz szólt. Különleges hangzást értek el a rézfúvósokkal, ami között nem szerepelt fafúvós, így a harsona-trombita érdekes hatást adott a zenekarnak. Rengeteg tempóváltással és diszharmóniával módosították a hangulatot. Az énekesnő közismerten érzékeny társadalmi kérdésekre, ám a koncerten csak egy rövid megjegyzés erejéig érintette a dezinformáció témáját az utolsó szám előtt. A dalszövegek gyakran elvesztek a hangzás gazdagságában, így inkább hangulati, mint verbális üzenetként hatottak.
Az előadásuk nem egyórás volt, hanem másfél, amihez hozzáadva a későbbi kezdést, a buszok ritkás közlekedését, lehetetlen volt visszaérni az MJSZ Udvar utolsó koncertjére. Bár elindulhattam volna egy óra után, de a zenéjük marasztalt, kifejezetten kellemes, érzékeny kompozíciók hangzottak el - a szabad, kísérletező részeket is beleértve - remek művészektől. Még a szomszéd udvarból áthallatszódó előbb furulyahang, majd ordibálás sem tudta megzavarni a hangulatos estét – de legalább nem flexeltek, mint tavaly. Csak azt sajnálom, hogy olyan kevesen hallhattuk ezt a cseh - szlovák sextetet.

Ehhez az udvarhoz kötődik egy olyan élményem, amit eddig a többi udvarban nem tapasztaltam, mégpedig, hogy a folyamatos dohányzás még a kisgyermekek közvetlen közelében is zavartalanul folyt, ami a harminc évvel ezelőtti füstös jazzklubok emlékét idézte, csak ezúttal fesztiváli környezetben.

Muck Éva Band
       Bár ez a zenekar már munkanapon, hétfőn lépett fel, maradtam, hogy végre meghallgassam az oly kevés női hangszeres jazz-zenészek egyik versenygyőztes basszusgitárosát, Muck Évát.

Már hat óra előtt odaértem a Jazz Szövetség udvarába a kisebb gyalogosforgalomnak köszönhetően, így egy rögtönzött felmérést is készítettem arról, kinek miért esett éppen az MJSZ Udvarra a választása aznap (erről alább lesz pár mondat). Éva pont tíz éve lett egy videós versenyen a Queen of Strings basszusgitárosa.
A zenéje a 70-es és 80-as éveket idéző fúziós jazz, erős R’n’B hatásokkal. A zenekar további tagjai voltak: Márkosi Joci - billentyűs hangszerek, Kaszás Péter – dob és Jasper Andor – szaxofon, EWI.

Nem mehetek el szó nélkül amellett, hogy Éva édesapja a híres szaxofonos, Muck Ferenc. Egyrészt, mert több dala is elhangzott a - jazzben sem ismeretlen - zeneszerzőnek, másrészt, mert egyik tanítványa a kvartett tagja, aki aktívan hozzájárult a koncert sikeréhez. Valódi sikernek bizonyult a koncert, mert bár sokan megérkeztek a koncert kezdetére, a megszólaláskor még nagyobb tömeg özönlött be a kertbe. Ez pedig a (nem zenei) doktorival rendelkező szaxofonos, és a változatos programozású EWI-t megszólaltató Jasper Andornak is köszönhető volt, aki a jazzt hozta a funky zenekar hangzásába a sok harmóniadús szólójával.

Szerencsére Muck Éva is rendszeresen improvizált, méghozzá hosszan és remek technikával. A hét éve megjelent Bassology lemezükről négy dalt játszottak el, a többi új dal volt, illetve kettő édesapja slágere, kettő pedig basszusgitáros kedvencek átiratai. Természetesen a zenekarvezetőn volt a hangsúly, így nem csupán a ritmusszekcióban maradt, hanem zenekarvezetőként hangsúlyos szerepet vállalt. Hallhattuk klasszikus pengetéssel, és a tapping technikát is bemutatta. időnként úgy szólalt meg a basszusgitár Éva kezei alatt, mintha egy elektromos gitár lenne a színpadon. A közönséggel nagyon jól megtalálta a hangot.

Azonban nem hagynám ki a beszámolómból azt, hogy nekem egy kicsit sok volt az extázis. Tulajdonképpen az építkezést hiányoltam a számaiból, hogy valahonnét eljussunk valahova. Éva már a koncert elején a technikai maximumot hozta, így a dinamikai ív helyett inkább az állandó intenzitás dominált, emiatt a szólókra sem került akkora hangsúly, így pár szám után kicsit unalmassá váltak a koncertnek egyes részei. Ezen kívül viszont egy tartalmas, értékes produkciónak lehettek tanúi az udvarba látogatók, és talán a könnyebben érthető jazzt hallgatva több jazzkoncertre fognak ellátogatni az év folyamán is.

Mielőtt hazaindultam, még meghallgattam a Szalay Gábor Organ Trió kezdését (akiről nem rég írt kollégám, Halász Gyula). Ők a mainstream jazz vonalat mutatták be a Völgylakóknak. Szalay Gábor gitáron, Horváth Albert billentyűs hangszeren, Bágyi Balázs dobon. Amíg maradtam, a beszélgetés néhol háttérbe szorította a zenei élményt, bár sokan épp ezt a kötetlen légkört emelték ki az interjúban az udvar előnyeként.

Ki miért érkezett pont a Jazz Szövetség udvarába?

       Ez az izgalmas kérdés már több éve foglalkoztat, és most jött el az alkalom, hogy megkérdezzem a hétfői első koncertre érkezőket, miért pont a Magyar Jazz Szövetség udvarát választották aznap, miközben kézműves foglalkozások, színházi és filmes előadások is hívták a Völgylakókat. Sikerült különféle korosztályok véleményét megismernem, és érdekes válaszok születtek, bár a felmérés nem reprezentatív, de sikerült egy elég nagy kört feltérképeznem.

Először rögtön egy olyan fiatal csapathoz mentem oda, akik közül szeptembertől már jazzkonziba fog járni egyikük. Ők már kiválasztottak pár koncertet, de nem ragaszkodtak szigorú menetrendhez, nyitottak voltak minden művészet irányában. Nekik nagyon tetszett a fákkal körülvett udvar hangulata, békéje, környezete. Ezt amúgy többen is megemlítették, hogy a hely varázsa visszahúzza őket. Belátható a terület, le lehet ülni, beszélgetni, másokkal szóba állni, fáradtan is emészthető, relaxáló az ott hallott zene. Voltak, akik, ha megérkeztek Kapolcsra, csak a faluban néztek körül, mások pedig nem mozdultak ki Taliándörögdről. Voltak olyanok, akik véleményt mondtak egy másik színpadon jazz-zenekarként beharangozott együttesről, amiből épp az improvizáció hiányzott, és egyhangúnak érezték emiatt.
Mások már visszajáró jazzt hallgatók voltak, akik kifejezetten chillelni akartak (azaz lazulni), megpihenni, levegőt venni, és hangulatos zenére vágytak, ezért választották az MJSZ udvarát. Ők tavaly többször is jól érezték magukat a koncerteken, ezért tértek vissza. Arra, hogy miért szeretik a jazzt, azt válaszolták, hogy a fesztivál többi zenéje mellett nagyon megnyugtató a jazz, akkor is élvezhető, ha közben beszélgetnek. De többen említették, hogy szeretik nézni azt az összekapcsolódást is, ami a zenészek között kialakul, az élő játékot, az egymásra hangolódást, érdekesnek találták, mit reflektál az egyik zenész a másik játékára. Többen kíváncsiak voltak az új előadókra, akiket nem ismertek, miközben a nagyszínpadokon csupa jól ismert név volt, és olyan is volt, aki kíváncsi volt, milyen a jazz-zene. Akik nem először jártak az udvarban, szerencsére sosem csalódtak. Voltak, akik azóta, hogy egyszer meghallgatták véletlenül a Völgyben a Tálas Áron triót, a követőik lettek, figyelik a munkásságukat (ezt különösen jó volt hallani).

Megszólaltak kicsit idősebbek is, akik elárulták, hogy azért térnek vissza mindig, mert meglepetés éri őket, ahányszor betérnek. Ők jazzfogyasztók a fővárosban is, de szerintük máshogy szól a jazz kültéren, mint egy belső térben, többek közt azért, mert sokkal közvetlenebbek a zenészek, nincs meg az a távolság, mint egy klubban. Ők dicsérték a jazzről szóló előadásokat és előadókat is, mert bevonták őket a beszélgetésbe, nem tekintették evidensnek, hogy mindenki tudja, mi az a jazz. Szerintük a jazz tiszta, szofisztikált.

A családoknál is a jazz jelentette az összekapcsolódást. Voltak, akik kifejezetten a basszusgitáros miatt érkeztek, mert ritkán hallják zenekarvezetőként.
Arról megoszlott a vélemény, hogy vajon ezeken a fesztiválkoncerteken szerzett benyomások, impulzusok bevonzzák-e ősszel vagy télen a jazzklubokba is a közönséget. A fesztiválokon ott helyben van a zene, többféle irányzatot is lehetőség van meghallgatni, ráadásul szabadságon van az ember, a nyári feeling elűzi a gondokat, míg otthon, a munka után jóval nehezebb elindulni. A lakásukból jórészt hírességek tudják kimozdítani a Völgylakókat, úgy tűnt a válaszokból. 

        Ennyi élményt hozott ez a szűk két nap, melyek minden percükkel gazdagították a Völgy hangulatát. Ma kaptam épp meg az értesítést a Művészetek Völgyének PR-osától, hogy valóban több látogató volt idén, mint tavaly, így már a 2026-os dátumot ki is tűzték. Remélem, jövőre is ilyen gazdag és sokféle jazz-zenei kínálattal találkozhatunk a Völgyben, és talán, akik itt belehallgattak, bátrabban mernek év közben is beülni egy klubkoncertre, hogy ne csak a nyári élmény maradjon, hanem a korábbiakat újakkal gazdagítsák. Mert aki egyszer belehallgatott a jazz-zenébe, talán már érti, miért érdemes visszatérni.

Művészetek Völgye, 2025. július 20-21.

Fotók: Irk Réka