fbpx

A pandémia nagy elvonókúrára fogta a magyar zenészek brit és a brit zenészek magyar kedvelőit. Kiváló fiatal zongoristánk, a MÜPA Jazz Showcaseen szakmai díjnyertes Jónás Rezső, (az angoloknak: Reggie – ejtsd: Redzsi) volt az első, nyarat hozó fecske május 26-án, csütörtökön a londoni jazz szentélyben, a 606 Clubban.

Makovics Dénes, aki a magyar jazzvilág kiemelkedő képviselője, minden bizonnyal sokkal nagyobb elismerést érdemelne. De szerdán este nem a lamentálásnak volt itt az ideje, hanem az ünneplésnek, hiszen ha valaki megérdemli azt a szeretetet, ami az est hősét körülvette, hát az az immáron 60 éves fúvós fenomén.

Ma kevesekről beszélnek annyit londoni jazzkörökben, mint erről a harmincegy éves rasztahajú, guyanai anyától és angol-trinidadi apától származó szaxofonos-fuvolista lányról, aki korosztályának sok jazzistájához hasonlóan újrafogalmazza a műfaj jelentését. Fél évszázaddal ezelőtt sokan még vadul tiltakoztak volna zenéjének jazz-besorolása ellen. Márpedig napjainkban Nubya Garciát (teljes nevén Nubya Nyasha Garciát) tekintik Binker Golding és Shabaka Hutchings mellett a fiatal brit jazzszaxofonos triumvirátus harmadik tagjának.

Sok-sok jazz-zenével várja idén is a zeneszerető közönséget a VeszprémFest, ahol hat világsztár lép fel a fesztiválon.

A HARMÓNIA JAZZMŰHELY a Budapest Jazz Clubban május 27-én, pénteken 20 órai kezdettel bemutatja: Bencze Alma Quintet - Movie Night

A Nemzetközi Jazznapon, azaz április 30-án annyi jó koncertre került sor, hogy alig tudott az ember választani közülük. Pont ezért nem is választottam, hanem megpróbáltam annyiféle zenét meghallgatni, amennyi belefért hét órába. Nyolc koncertre sikerült eljutnom, ami kicsit elmarad a négy évvel ezelőtti 10 koncerttől, amit Sztraka Ferenc kollégámmal futottam a Múzeumok Éjszakáján. Rövid összefoglaló jön, hogy ne merüljön feledésbe az ünnepnap.

A HARMÓNIA JAZZMŰHELY a 606 Clubban május 26-án, csütörtökön 20 órai kezdettel bemutatja Londonban: REGGIE JONÁS & JULIAN SIEGEL

A magamfajta jazzveteránok évtizedekkel ezelőtt nemcsak azt gondolták lehetetlennek, hogy egy – a nyugati világban megjelent lemez, film, regény stb. – szinte egyidőben lehessen elérhető a Duna-Tisza közén, mint a világ szerencsésebb felén, hanem az előadóművészek itteni fellépését még annál is inkább. Szerencsére mindez már a múlté... A mai fiatal generáció ezt nem is igen érti. Jó nekik.

Másodszor járt nálunk a fantasztikus zongorista Tigran Hamasyan, ezúttal már a Müpa nagyobbik termében, a háta mögött a világ sok országában aratott hangos sikerrel és már tíz szóló lemezzel. A  tizenegyediket, amely ennek a turnénak az alapja, StandArt címmel örökzöldekből állította össze, ez az első ilyen, egész estés műsora. A második ráadásban ritmusszekció nélkül azért búcsúzóul felvillantott egy örmény népi hatásokat mutató régebbi saját számot is.

A fiatal középkorú (1981-ben született) olasz gitáros, Fabrizio Savino semmi kétséget sem hagy afelől, hogy legújabb lemezét egy mitológiai alapjelképnek, a kelő napnak szentelte, s mint maga a zenész nyilatkozza, a kelő nap gazdag metafizikai tartalmából is kiváltképp az újjászületés motívuma ragadta meg a fantáziáját, ahogy ezt az album második felvételének címe is jelzi.

REGÁLY 60

2022. máj. 25.

Pénteken ünnepelte közelgő 60. születésnapját Regály György. Az LFZE Jazz Tanszékének 1962. június 29-én született művésztanára nem talált a valós dátumhoz minden szempontnak megfelelő közelebbi időpontot, így végül május végén, a legendás Darshan helyén nyílt új komplexumban, a Mixát Udvarban kerülhetett sor a születésnapi koncertre. A billentyűs hangszereken játszó ünnepelt az alkalomhoz illő, Regály 60 nevet kapott formációjában Soso Lakatos Sándor ezúttal tenorszaxofonozott, Lakatos Pecek Krisztián bőgőzött és Balász Elemér dobolt.

Ma, május 24-én a Kobuciban lesznek hallhatóak Borbély Mihály régi és jelenlegi tanítványai. A Mester nyolc szaxofonost fog bemutatni a közönségnek.

Magyar jazzgitárosként felemelő volt látni, ahogy egy kedd este kígyózó sorban állnak sorban az emberek, hogy bejussanak John Scofield triójának koncertjére. Ráadásul a klub vezetése amerikai mintára a koncert mindkét félidejére külön jegyet árusított, az egész estés telt ház tehát mutatja, hogy van valós érdeklődés a minőségi jazzprodukciókra. Az alábbi koncertbeszámoló az este második, kilencórás kezdetű félidejéről készült.

A tavalyi nagy sikerű Jazz- és Borfesztivál után a szentendrei Barcsay udvarban idén a pünkösdi hétvégén lesz jazzfesztivál a Ferenczy Múzeumi Centrum szervezésében. A programot a premierek fémjelzik – írja a Magyarjazz.hu munkatársa, Zipernovszky Kornél, aki a program szervezője.

Idén már a hetedik alkalommal rendezte meg a Magyar Jazz Szövetség az Év fiatal jazz-zenésze versenyt. Somogyvári Péter adott hírt február első napjaiban arról, hogy a közönségdíjat a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszékén, jazzdobolást tanuló Majsai Roland nyerte.

1. oldal / 4

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
29