fbpx

Pénteken ünnepelte közelgő 60. születésnapját Regály György. Az LFZE Jazz Tanszékének 1962. június 29-én született művésztanára nem talált a valós dátumhoz minden szempontnak megfelelő közelebbi időpontot, így végül május végén, a legendás Darshan helyén nyílt új komplexumban, a Mixát Udvarban kerülhetett sor a születésnapi koncertre. A billentyűs hangszereken játszó ünnepelt az alkalomhoz illő, Regály 60 nevet kapott formációjában Soso Lakatos Sándor ezúttal tenorszaxofonozott, Lakatos Pecek Krisztián bőgőzött és Balász Elemér dobolt.

Regály Trio

Regály György idejét az utóbbi időkben elsősorban a tanítás tölti ki, már jó pár éve inkább az LFZE tanszéki vizsgáin figyelte tanítványait a nézőtéren ülve, mintsem zongoristaként a pódiumon játszott volna. Természetesen továbbra is örömöt jelent számára a közönséggel való találkozás, és ha úgy érezte, hogy van mondandója, megtalálta a lehetőséget, hogy megossza. Emlékezetes megszólalásai közé tartozott például a 2016-os Nemzetközi Jazz Napon Horányi Sándorral, Egri Jánossal és Kőszegi Imrével adott koncertje, valamint a tavalyi Orgonák éjszakája országos programjában, a Hammond orgonát Rhodes pianóval és dobbal társító, nemzetközi téren is ritkaságnak számító, az ő kezdeményezésére összeállt Regály – Szakcsi - Balázs Trio fellépése is. Ünnepi alkalmak, mondhatnánk, mint ahogy az volt a legutóbbi kerek évfordulót ünneplő, ugyancsak májusban létrejött 55. születésnapi koncertje is, melyről videófelvétel is készült.

Regály Trio

Regály Trio

 Az egykor a jazz „hétköznapjaiban” is rendszeresen résztvevő Regály György olyan zenekarokban játszott, mint például a No-Spa, a Kőszegi Trió, a Cotton Club Band és Katona Klári kísérőzenekara, de mindenekelőtt az 1983-ban alakult Test Jazz Group, melynek alapító tagja volt, és ebben a több tagcserét megélt zenekarban indult Balázs Elemér pályafutása is. Egy idő után aztán egyre kevésbé lett kedve fellépések után rohangálni, demókat küldözgetni, zenéhez nem értő embereket győzködni megalázó helyzetekben, és az útravalóul kapott „majd visszahívunk” búcsúszavakban bízni. Ezen helyzetek elkerülésében persze némi biztonságot jelentett számára, hogy 1988-tól a Bartók Jazztanszak tanára, majd az LFZE adjunktusa, 2006-tól pedig művésztanára lett, három zongoraoktató kézikönyv szerzője, és lemezei, ha nem túl sűrűn is, de megjelentek. Munkásságát mindazonáltal szakmai körökben értékelik rangjának megfelelően, a közönség nagy része, főleg a No-Spa, Test fénykora után született fiatalabb korosztály, alig ismeri. Ő az, akire a koncerten rácsodálkoznak, hogy hú, aztán a kétségkívül hosszú idő elteltével, újabb rácsodálkozás, szenzációs a zongorista, talán ’mintha már láttam volna őt valahol’ érzés jön elő. A 60. születésnapja alkalmából adott koncertjén többségében régi barátok jelentek meg, akik tudták, kit hallgatnak, de a koncertteremből kiszűrődő zene becsalt a Mixát sörözőjéből és borozójából is néhány, főleg külföldi érdeklődőt. Ott ragadtak, lenyűgözve hallgatták a kvartett zenéjét, és a végén udvarias ámulattal kérdezték, kik játszottak.

Regály Trio

Regály Trio

Regály Trio

Regály Trio

 A nagyjából egyórás koncertet Regály György szerzeménye, a „Mr. Tyner” nyitotta, aztán ahogy a trió formában megújult „Test” (ejtsd: teszt) legutóbbi lemezének címét idézzem, a „Back to Standards” blokk következett, azaz a jazz történetének kiemelkedő szerzőitől válogattak, a leginkább jazz-szerű jazzt játszották. Az eredeti tervek szerint az akusztikus mellé beállított elektromos zongora is fontos szerepet kapott volna, de már a koncert elején, kb. tíz perc után felmondta a szolgálatot. Hiányérzetünk így sem lehetett, Regály egy hanggal sem maradt adós, és bár az elektromos zongora nyilván további színeket adott volna, a koncerten feldolgozott témák eredetileg amúgy is akusztikusan szólaltak meg.

Regály Trio

Regály Trio

Regály Trio

A folytatásban játszott „Windows”, Chick Corea „Now He Sings, Now He Sobs” trió albumáról, majd Charles Lloyd még Jarrett-tel készült koncertlemeze, a „Forrest Flower” címadó dala, Thelonious Monk „Well, You Needn’t”, Victor Young „Stella By Starlight” című szerzeménye, mind-mind akusztikus hangzással kerültek a jazztudatba. Az ezen az estén bemutatkozott Regály 60 kvartett újat tudott adni a feldolgozott standard repertoárhoz, tudtak újat adni egymásnak, és az elképesztő szólókat nagy tapssal honoráló közönségnek is. Regály György virtuozitásáról ezúttal újra meggyőződhettünk, és az ő ízlését dicséri a remekül összeállított repertoár is. Az elsősorban altszaxofonosként jegyzett Soso tenorszaxofon játéka kiteljesedett, már ezen a hangszeren is a legnagyobbak közé fújta magát. Lakatos Pecek Krisztián eddig nem tartozott Regály látókörébe, a Test és egyéb formációiban többnyire Egri János bőgőzött. Krisztián gond nélkül illeszkedett az új felállásba, és már az elején zakóban, majd még jobban bemelegedve zakóját levéve fantasztikus bőgőzést mutatott be. Balázs Elemér ugyan csak öt év múlva lép be a 6.x-be, de pályafutása kezdete szorosan összefonódott az ünnepeltével. Ahogy több ízben elmondta, első zenekara, amelyikre elkezdtek felfigyelni és elindította pályafutását a Test együttes volt, majd Regály vitte tovább a Czvikovszky testvérek alapította már jó nevű és elismert No-Spa zenekarba is. Barátságuk azóta tart, több mint negyedszázada ismerik egymást, és ezen az estén is kiderült, ha az évek során külön utakon jártak is, mikor újra találkoznak, ismét közös úton tudnak haladni, és mindig nagy kedvvel játszanak újra együtt.   

Regály Trio

Regály Trio

Regály Trio

Regály Trio

Búcsúként az előző évek ritkaságszámban menő Regály koncertek rituáléja szerint Paul Bley 1968-ban megjelent lemezének címadó dala, a „Mr. Joy” hangzott el. Érdekessége, hogy Annette Peacock szerezte a zenéjét, aki ebben az időben már Paul Bley felesége volt, és a lemezen egyébként Anette előző férje, Gary Peacock bőgőzik. Hasonlóan Kenny Garrett „Happy People” című szerzeményéhez, a fülbemászó dallamok mellett alkalmat kínál bravúros szólókra, így ideális, garantált sikert hozó zene a koncert végére.

A Mr. Joy most is örömöt hozott, már csak annak örülnénk jobban, ha ezzel a formációval többet találkozhatnánk! Köszönjük Gyuri, boldog születésnapot!

Regály Trio

Regály Trio

Az is öröm, hogy a Krúdy Gyula utcában április közepén nyílt Mixát változatos zenei programjában a jazz is fajsúlyosan szerepel. A hangosítás kitűnő, a fények is rendben vannak, a hely barátságos, és bár a kínálatnak nehéz ellenállni, a fogyasztás nem kötelező. Balázs Elemér itt hagyta dobfelszerelését, csütörtökön ő fog dobolni Lakatos Pecek Krisztián mintegy tíz évet késett lemezbemutató koncertjén is, érdemes hát figyelni a közelgő eseményeket.

 

 

Mixát, 2022. május 20. 

Fotó: Somogyvári Péter

 

 

 

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
15
16
24
25
26
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005