Az Orgonák éjszakája programot 2019-ben hagyományteremtő szándékkal hívta életre, és indította útjára a Filharmónia. Az ügyvezető igazgató Szamosi Szabolcs orgonaművésznek már a kezdetkor sikerült az ügynek több tucatnyi „kollégáját” megnyernie, akik az ország 23 városában, több mint 30 hangversenyen népszerűsítették a hangszerek királynőjét. A koncerteken elsősorban a barokk, a klasszikus, a romantikus nagymesterek, illetve kortárs szerzők mély spirituális élményt nyújtó vagy éppen virtuóz egyházi és világi darabjait mutatták be a városok katolikus, evangélikus és református templomaiban, de emellett a 2014-ben indított, ugyancsak évente jelentkező OrgonaPont sorozat is folytatódott. Ehhez a sorozathoz akár az orgonához kapcsolódó egyéni ötlettel – az előadástól a kiállításon keresztül a hangszerbemutatóig – is lehetett csatlakozni, de a legnépszerűbbek a tereken, és egyéb különleges helyszíneken zajlott koncertek voltak. Augusztus első hétvégéje beíródott a zenei naptárba, a szervezők szándéka szerint ez az esemény hagyománnyá vált, amelyen orgonakoncert, az orgonás liturgia, a különféle komolyabb és játékosabb feldolgozások, orgona- és kamara-átiratok, derűs karakterdarabok, népszerű dallamok könnyűzenébe hajló szórakoztató művek, és izgalmas jazz-tételek és feldolgozások egyaránt szerepeltek. A sikeres programban több mint 100 regisztrált eseményen, 4 különböző országban, több mint 100 000 orgonasíp szólalt meg, és az egy jazzrajongó számára külön öröm, hogy ehhez a csodálatos összhangzáshoz idén Regály Gyuri Hammondja is hozzájárult.

Laurens Hammond amerikai feltaláló első, 1935-ben épített orgonája a 'Model A' még egyáltalán nem volt közismert, ahogy a következő 20 évben megjelent sok más típus sem lett népszerűbb szélesebb körben. Az 50-es években megjelentek közül viszont az 1955-ben elkészült Hammond B3 egyedi hangzásával azon nyomban legendává vált, és ez a hangzás, légyen az jazz vagy rock, azóta is egy tömbbe tömöríti a többségében fiatalságuk hangjait visszakereső rajongóit. Elsőként jazz zenészek kezdték használni, mint például Jimmy Smith is, aki jazz zenész létére hazánkban is hihetetlenül nagy népszerűségnek örvendett, a vasfüggöny mögött „testvéri” kiadók gondozásában megjelent lemezeinek köszönhetően. A 60-as, 70-es években a Hammond orgona fontos szerephez jutott az akkori a popkultúrában, az R&B gyökerű, és a progresszív hard rockban egyaránt. (John Mayall, Deep Purple, Uriah Heep, Vanilla Fudge, Yes, és sorolhatnám még hosszasan…) Ennek a csodálatos hangszernek mindössze egy hibája van, a mérete, és ebből adódóan a súlya. Nehéz szállítani és színpadra állítani, a bérlése sem megoldható mindenhol, épp ezért a koncertszervezők többnyire nem is bajlódnak ezzel, és a muzsikusnak be kell érni egy elektromos orgonával. A BJC becsületére mondva, az orgonista koncertekre mindig hozatott királynőt, így a hangszer hazai és külföldi királyai megalkuvás nélkül játszhattak.

Erre az alkalomra azonban nem kellett orgonát bérelni, mert Regály Gyuri hozta a sajátját. Ez a hangszer a legendás B3 „könnyített”, analóg-digitális mix változata. Méreteiben valamivel kisebb, hatalmas előnye, hogy szétszedhető, így könnyen szállítható, viszont azt a bizonyos Hammond hangzást tökéletesen megszólaltatja. Mint kiderült, a másik billentyűs hangszert is ő hozta, amely a nem kevésbé legendás Fender Rhodes tovább fejlesztett, modernebb változata, ugyanis az eredeti, 50 év körül járó darabok felett már eljárt az idő.

Szombaton, az Orgonák éjszakáján fellépett szokatlan összeállítású triót Regály Gyuri hozta össze. A nagyon ritkán koncertező, 1962-ben született billentyűs idejét már jó pár éve elsősorban a tanítás tölti ki, a közelmúltban inkább az LFZE vizsgáin találkoztam vele, ahogy tanítványait figyelte, mint saját koncertjein.  1988-tól a Bartók Jazztanszak tanára, majd az LFZE adjunktusa, 2006-tól pedig művésztanára lett, és közben három zongoraoktató kézikönyvet is írt. Korábban olyan zenekarokban játszott, mint például a No-Spa, a Kőszegi Trió, a Cotton Club Band, Katona Klári kísérőzenekara, és a Test Jazz Group, amelyben Balázs Elemér karrierje indult. Aztán egyre kevésbé lett kedve fellépések után rohangálni, demókat küldözgetni, zenéhez nem értő embereket győzködni megalázó helyzetekben, és várni a lekezelő „majd visszahívunk” szövegű üzeneteket. Természetesen továbbra is örömöt jelent számára a közönséggel való találkozás, de nem minden áron. Az orgona mindig kedves volt számára, de a fentebb írt okok miatt koncert lehetőség nem igazán adódott. Mindenesetre 2014-ben felvett egy anyagot a Hammond Tribute címmel, ebben a formációban Kőszegi Imre dobolt, és Horányi Sándor gitározott. A közelmúltban újra késztetést érzett egy orgonás trió összehozásához, de ezúttal nem egy szokványosnak mondható felállásban. Felhívta egykori tanárát, akivel 1987-ben szerzett diplomája óta nem zenélt együtt. Szakcsi Lakatos Béla egyből igent mondott a felkérésre, és Balázs Elemér is örömmel csatlakozott a trióhoz. A pályázatok korát éljük, Regály Gyuri is beadta pályázatát, melyet elfogadtak, a Regály – Szakcsi - Balázs Trio koncertjeinek finanszírozása egy időre megoldódott.

Minden asztal gazdára talált, és a hátsó széksorok is jórészt megteltek, így Regály Gyuri laza teltház előtt mutathatta be a trió tagjait. Az első rész az ő, „Mr.Tyner” című szerzeményével kezdődött, és már az elején meghozta azt a forró hangulatot, amely a koncert végéig kitartott. Standard feldolgozások következtek, Frank Churchill „Someday My Prince Will Come” és Victor Young „Stella By Starlight” örökzöldje, valamint Thelonious Monk pörgős jazzslágere, a „Well You Needn’t” ebben az új köntösben, mai gondolatokkal gazdagodva is megőrizte eredeti értékeit. Victor Young szerzeményébe ráadásul egy nem várt „hangszer” is bekapcsolódott, megszólalt ugyanis Szakcsi mobil telefonja. Ő egyből a hangokat tovább variálva beleszőtte improvizációjába mielőtt elhallgattatta a készüléket, és ez a spontán, zseniális reakció derültséget és óriási tapsot hozott. A szünet után további Regály kompozíciókat és standard feldolgozásokat hallhattunk. Miles Davistől a „Solar”, és a Ron Carterrel írt „Eghty One” került a repertoárba, a közöttük játszott „Trafic Jam”, és az utolsó szám, a „Winter Blues” is Regály szerzemény volt.

Nem csak a Hammond rajongók tapsolhattak elégedetten a koncert végén. Gondosan szerkesztett összeállítást kaptunk, az ismert melódiák közé jól illeszkedtek a saját kompozíciók. Nem véletlen, hogy a beválogatott standard számokat annyian, a legkülönfélébb megközelítésben játszották évtizedek során. Tökéletes kompozíciók, a jazz anyanyelvének megkerülhetetlen alapját képezi valamennyi. A szilárd alapokra értő kezekkel lehet építeni ízlés, és koncepció szerint sokféle dolgot. Regály értően nyúlt a témákhoz, az erre a speciális trióra történt hangszerelései is finom, jó ízlésről tanúskodtak. A partnerválasztása is telitalálat volt. Balázs Elemérrel régen játszott együtt, de ezen az estén is bebizonyosodott, hogy amikor újra találkoznak, ismét közös úton tudnak haladni. Az összeszokottság érződött játékukon. Annak ellenére, hogy egymás gondolatait is ismerik, tudtak újat adni egymásnak, és ezáltal a közönségnek is. Szakcsi Lakatos Béla virtuozitásáról csak felsőfokú jelzők garmadájával lehet beszámolni, ő Mr. Jazz, játékában minden benne van, amiért ezt a zenét szeretjük.

Remélhetőleg az Orgonák éjszakáján jövőre a Hammond, a jazz hangjai ismét megszólalnak, és új színekkel tovább gazdagítják ezt az évente jelentkező, nagyszerű nyárvégi sorozatot.

Fotó:  Somogyvári Péter

Budapest Jazz Club, 2021. augusztus 7.