fbpx

A „Vakrepülés”, azaz a Blindfold Test az amerikai Down Beat magazin által meghonosított zenehallgatási próba, illetve játék. A „Vakrepülés”-ben részt vevő jazzmuzsikusnak különböző zeneszámokat kell kitalálnia, véleményeznie, értékelnie, s esetleg a felvételeken hallható muzsikusokat beazonosítania. Az értékelés hagyományosan csillagokkal (*) történik. Az öt csillagos felvétel kiváló, az egy csillagos értékelhetetlenül rossz. A játékot megelőzően a muzsikus semmilyen információt sem kap az egyes zeneszámokról.

Emlékezés

2020. október 30.

A New Bone nevű lengyel kvintett 1996-ban alakult, méghozzá olyan fiatal zenészekből, akiket épp akkoriban ismert meg a szélesebb értelemben vett jazz közönség, ilyen-olyan díjaik, fesztivál győzelmeik okán. Egy kis bensőséges családi történet is bújik ebben a sztoriban. A New Bone vezetője ugyanis a trombitás Tomasz Kudyk. Édesapja, Jan Kudyk, ugyancsak trombitán játszott, és a Jazz Band Ball Orchestra nevű híres, nemzetközileg is elismert tradicionális krakkói formáció atyamestere volt.

Hajdu Klára pályáját már sok éve ismerem, hiszen korábban a BEG (Balázs Elemér Group) énekeseként éveken át találkoztam művészetével. Saját szólókarrierjét pedig még inkább szorosan követtem és követem.  Mind a négy korábbi lemezéről írtam különféle fórumokon, koncertjein pedig szinte mindig jelen voltam, és persze azokról is örömmel számoltam be a jazzrajongók táborának. Nem csoda hát, hogy amikor a BJC kéthavi műsorfüzetében megtaláltam Klára újabb koncertjét, első dolgom volt bevésni előjegyzési naptáramba, még akkor is, ha a műsorfüzet címlapján maga Miles Davis is maszkot viselt…

Az idén 30 éves Magyar Jazz Szövetség még tartogat meglepetéseseket az év végére.A Jazz Generációk koncert betegség miatt ELMARAD!!!

A jubileumi Glass Of Jazz

2020. október 28.

Múlt csütörtökön a Budapest Jazz Club immár 10. alkalommal adott otthont a nagy sikerű Glass of Jazz estnek. A jubileumi rendezvényen a borkóstoló már este hattól elkezdődött, a koncertteremben pedig a szokásos időpontban, este nyolctól, ezúttal a MIKE GOTTHARD GROUP lépett fel.

Kereken 50. születésnapját ünnepelte június 1-jén Pintér Zoltán jazz-zongorista. Akkor halasztani kellett a már fél éve szervezés alatt álló szülinapi bulit, de most úgy néz ki, végre megvalósulhat, méghozzá 18 fellépővel a Budapest Jazz Clubban november 7-én.

A Vendégségben a Kanizsa Big Band-nél sorozat részeként újabb koncertre került sor október 24-én Nagykanizsán, a Honvéd Kaszinó tükörtermében. A meghívott vendégművész ezúttal Borbély Mihály (szaxofonos, klarinétos, zeneszerző), a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára volt. A másfél órás pazar műsor összeállítója a Kanizsa Big Band vezetője Vámos Béla volt.

Vörös Niki, akinek tavaly jelent meg második albuma, a néhai Abbey Lincoln dalait átdolgozó „Left Alone”, váratlan ajánlatot kapott a japán Gats Production Ltd. nagykereskedelmi lemezterjesztő cégtől. Megkérdeztem az énekesnőt, milyen kapcsolatai vannak Japánban.

A Harmónia Jazzműhely kalandos történetében a mai magyar jazzvilág krémjét szólaltatta meg olyan elvarázsolt helyeken, mint a Nyitott Műhely, a Dob utcai Szenes Pince, az Állatorvosi Egyetem klubja, Londonban a Spitz, a Bulls Head jazz kocsma vagy a legendás 606 Club, majd 2009 óta a Budapest Jazz Club. Ezek a koncertek végre ismét és itt hallhatók. A felvételeket nem Rudy van Gelder vagy George Martin készítette, pedig a zenészek megérdemelték volna. smile Jó szórakozást!

A jazz ragyogó históriájába természetesen nem csak amerikai muzsikusok írták be nevüket, hanem szép számmal vannak benne európai zenészek is. Talán az első olyan jazzista, aki az ún. öreg kontinensről került az arany lapokra, egy cigány származású belgiumi születésű, de francia nemzetiségű gitáros volt, akit eredetileg Jean Baptiste Reinhardtnak hívtak, de Django Reinhardt néven ismeri a jazz története. Ma az ő „Djangologie 49” címmel kiadott CD-jét mutatom be.

Közismert, hogy Tommy a forradalom leverését követően 18 évesen hagyta el Magyarországot, és éppen fél évszázad után 2006-ban tért haza. Mindig büszkén vállalta magyarságát és több zeneműben állított emléket az 1956-os forradalomnak. Ezúttal legújabb, öt tételből álló kortárs zenei alkotásának bemutatójára került sor, amelynek megismerése a legszélesebb közönség számára is lehetővé válik, mivel október 22-én a Magyar Rádió 6-os Stúdiójában is rögzítették, amit aztán majd a Bartók Rádió egyik jazzműsorában lehet meghallgatni a közeljövőben.  A koncertet megelőző főpróba képi rögzítésének részleteiből ízelítő látható október 23-án este 7-kor az M5 tévé Librettó c. műsorában.

A májusban 75. életévét betöltő zongorista-zeneszerző komoly egészségi problémájáról nyilatkozott a The New York Times-nak

Fennállásának huszonhét esztendeje, de még inkább a nemzetközi jazzéletbe való berobbanása óta eltelt tizennyolc év alatt a Marcin Wasilewski Trio az európai jazz egyik meghatározó tényezője lett, s nemcsak a Tomasz Stańko Quartet tagjaiként, de a trombitás nélkül készült albumaik jogán is. Nagy elismeréseket szerzett triólemezeiket követően azt is megmutatták, hogy új hangok befogadására szintén nyitottak: így készült el 2014-es albumuk, a Spark Of Life Joakim Milder svéd szaxofonos közreműködésével. Hat év csend után most új stúdiólemezzel jelentek meg a piacon, ezúttal Joe Lovano vendégszólistával. (A történeti igazság része, hogy néhány évvel ezelőtt Charles Lloyddal is felléptek kvartettben, de az a zeneanyag nem került lemezre.)

A HARMÓNIA JAZZMŰHELY a Budapest Jazz Clubban október 23-án, PÉNTEKEN 20 órai kezdettel bemutatja: Hajdu Klára Quartet lemezbemutató

A két éve alakult zenekar új lemezt ad ki, aminek a bemutatója az Opus Jazz Clubban lesz október 27-én.

1. oldal / 3
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005