fbpx

Vasárnap (október 8.) tartja a Magyar Jazz Szövetség a Magyar Jazz Napját.

Tavaly október 2-án hunyt el 79 éves korában az egyik legnagyobb zongoraművész, zeneszerző, aki a magyar jazzélet meghatározó alakja volt, Szakcsi Lakatos Béla.

Idén már a kilencedik alkalommal rendezték meg Érden az AVL-Érdi Jazz Fesztivált. A címet pedig nem a szerző, hanem az egyik lelkes jazzrajongó adta a fesztiválnak.

A torinói születésű amerikai jazzdíva nevével és művészetével a század első évtizedének közepén találkoztam először nagy sikerű Easy to Love c. albumának beszerzésével. Akkoriban azt hittem, hogy ő is olyan olasz-amerikai, mint Joe Lovano (és még sokan mások, akik Amerikában születtek), annyira akcentus nélkül énekelte a Nagy Amerikai Daloskönyv legjobb darabjait, olyan muzsikusokkal a háttérben, mint Gerald Clayton vagy James Moody…

Jazzbarátok álma válik valóra, amikor az archívumok mélyéről régen elhunyt jazzikonok korábban nem ismert és/vagy nem publikált felvételei kerülnek elő, amit aztán közkinccsé tesznek. Ilyen ez az 1975-ben a kanadai Vancouverben rögzített, korábban soha ki nem adott „élő” koncertfelvétel is, a legnagyobbak között méltán számon tartott Bill Evans Trióval.

A HARMÓNIA JAZZMŰHELY a Budapest Jazz Clubban szeptember 29-én, PÉNTEKEN 20:00 kezdettel bemutatja: Gitármágia – László Attila, Juhász Gábor & Gyárfás István

A nagy elődök - 44. rész

2023. szeptember 26.

A Nagy Elődök c. sorozatban Pallai Péter remélhetően közérthető szövegekkel és youtube illusztrációkkal mutatja be a jazztörténet stílusformáló szólistáit a különböző hangszereken (zongorával kezdve) a kezdetektől egészen a 70-es évekig. Olyanok is szerepelnek az összeállításokban akiket elkerült a világhír, noha megérdemelték volna.  A zenei illusztrációkat a youtube-ról válogattam, hogy a legszélesebb körben hozzáférhetőek legyenek.

Az örvendetesen gazdag fővárosi jazzkínálat miatt nehéz volt elhatározni az elmúlt szombaton, hogy számomra két fontos koncert közül melyiket is válasszam. Végül a „szebbik nem” és az Opus mellett döntöttem, amit az is megkönnyített, hogy kedves barátom és kollégám, Somogyvári Péter a BJC-t célozta meg (az ő beszámolója már olvasható honlapunkon).

Ezen a nyáron kiemelkedő olvasottságunk volt, köszönhetően kedves Olvasóinknak!

Újabb jazz-emlékhellyel gazdagodik Nagykanizsa a közeljövőben. Civil kezdeményezésként, közadakozásból emléktábla állítását kezdeményezték a nagykanizsai jazzklub alapító tagjai az I. Nagykanizsai Jazz Fesztivál 50. évfordulójára emlékezve. November 9-én Béres János Vajda Lajos-díjas szobrászművész alkotását az 1973-as fesztivál helyszínén avatják fel.

A HARMÓNIA JAZZMŰHELY a Budapest Jazz Clubban szeptember 22-én, PÉNTEKEN 20:00 kezdettel bemutatja: Bencze Alma Quintet Plays Standard

Idén is szeptember középen kezdődik és 3 napig tart az Újbuda Jazz Fesztivál. Két helyszínen a jazz több ága mutatkozik be.

Józsefváros Önkormányzata 2021 őszén hagyományteremtő szándékkal hívta életre először a kerület semmihez nem hasonlító sajátos hangulatát megidéző, zenei világához mélyen kötődő a háromnapos jazzfesztivált, amelynek sorsa a tervek szerint folytatódott. Az önkormányzat beváltotta ígéretét, így idén a harmadik alkalommal várták a Rákóczi térre a zenét művelőket és a zenét befogadókat. Tavaly a reménytelenül hideg, esős időben a szabadtéri színpadot fel sem állították, az összes koncert a Vásárcsarnokba került, az idei pénteki nyitányon viszont az eredeti tervek szerint koradélutántól estig óránként váltották egymást a csarnok főbejárata mellé, és a csarnok épületében épített színpadon a zenekarok. Az ingyenes programokon a jazz szinte valamennyi stílusa helyet kapott, idén a szervezők a jelen és a jövő jazz-zenészei közül igyekeztek minél több tehetséges női előadót bemutatni.

BBNQ DECADE

2023. szeptember 19.

Múlt szombaton a Budapest Jazz Clubban fennállásának tízéves évfordulóját lemezbemutató koncerttel ünnepelte a Bágyi Balázs New Quartet. Új albumuk, a „Decade” jól időzítve, pár nappal a jeles esemény előtt jelent meg, és az előzőekhez hasonlóan, a korongra most is vadonatúj szerzemények kerültek. Bár a klub kivetítőjén nem jelent meg, de a közönség nagy része tudta, ezúttal még egy jelentős évfordulót ünnepelhettünk, a zenekarvezető 50. születésnapját! 

A rendkívül sokoldalú zeneművész, Pozsár Eszter a múlt évtized végén alapította legutóbbi formációját, a Contempo triót, amellyel 2019-ben készítette el nagy feltűnést keltő Appassionato c. lemezét is. Annakidején a progresszív zenét támogató Opus színpadán volt a lemezbemutató koncert, és azóta is – legutóbb a most induló őszi koncertidényben – ezen a kellemes színhelyen élvezhettük az igényes zenét nyújtó muzsikusok játékát.

1. oldal / 3
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005