fbpx

A zene gyönyörűsége – CONTEMPO & BASS az Opusban

2023. szeptember 18.

A rendkívül sokoldalú zeneművész, Pozsár Eszter a múlt évtized végén alapította legutóbbi formációját, a Contempo triót, amellyel 2019-ben készítette el nagy feltűnést keltő Appassionato c. lemezét is. Annakidején a progresszív zenét támogató Opus színpadán volt a lemezbemutató koncert, és azóta is – legutóbb a most induló őszi koncertidényben – ezen a kellemes színhelyen élvezhettük az igényes zenét nyújtó muzsikusok játékát.

Pozsár Eszter - Contempo & Bass

A Contempo felállása ezúttal is az utóbbi években megszokott volt, azaz Eszter fuvolán és szopránszaxofonon játszott, Horányi Sándor akusztikus és elektromos gitárt használt, Csurkulya József pedig cimbalmozott. (A 2019-es induláskor és az említett lemezen még Eichinger Tibor volt a gitáros.) Ezt a fellépést viszont Contempo & Bass címmel rendezték, így aztán a második félidőben vendégművészt is hallhattunk Bese Csaba basszusgitáros személyében.  

Pozsár Eszter művészete különleges színfolt a hazai zenei életben, egyedi, általa „kortárs jazz fantázia”-ként meghatározott muzsikának aposztrofált irányzatával. Ennek jeleivel találkoztunk már a húsz évvel ezelőtti Coolactive, majd a Trans-formation játékában is, amelyek üde színfoltot jelentettek a tucatnyi halovány hard bop együttes között, nem is említve a sok-sok önmegvalósító próbálkozást. Eszter makacs következetességgel mindig a saját útját járta, művészetének összetevői pedig a klasszikusok, a jazz, valamint a magyar és a balkáni népzene. (De hosszabb helyszíni tapasztalatai révén az indiai zene sem áll távol tőle.)  Ráadásul komponistaként sem utolsó, az ő esetében a zeneszerzés nem a ma szokásosan elvárt gyakorlat – azon hangszeresek közé tartozik, akik ritkán dolgoznak „hozott anyagból” és éppen ez teszi produkcióit egyedivé.  Eszter és társai „krédóját” a klub műsorfüzetében olvashatjuk: „Egyesítettük mindazt, amit jó szívvel befogadtunk és nem gondolkodunk stílusokban, skatulyákban, csak zenélünk, alkotunk ma a XXII. században kortárs közönségünknek.”

Pozsár Eszter - Contempo & Bass

Mint mindig, Eszter ezúttal is kedvesen és szellemesen konferálta fel a számokat, megvilágítva a soron következő darabról a legfontosabb tudnivalókat. (Jellemző, hogy beszámolóm végén közölt track- listát nem is kellett elkérnem, egyszerűen feljegyeztem az elhangzottakat.) Itt kell elmondani azt is, hogy a trió másik két tagja is remek kompozíciókkal gazdagította a repertoárt, hiszen az előadott tizenegy számból öt volt Eszter szerzeménye, a félidőket indító egy-egy számot a gitáros, négy továbbit pedig a cimbalmos jegyzett.

Eszter kompozíciói közül három az említett lemezen is szerepel (a Szállj madár! pedig a Nagy Yanchával készített Lélekzet c. korongon), de az élő koncerten történő előadás messze túlszárnyalja a stúdió sterilitását, nem is említve a lényegesen hosszabb improvizációs lehetőségeket. Elmondhatatlan élmény volt Eszter szenvedélyes fuvolajátéka (vesd össze: Appassionata) az Eső után c. keringőben, még inkább pedig a Lovamat kötöttem c. magyar népdal interpretációjában és a csúcsot jelentő Tango Contempo-ban! Ahogyan megtudtuk Esztertől, ez utóbbi volt a trió formáció első darabja, ami az argentin Astor Piazzola hatására született. A népdalfeldolgozásban Eszter egy rövid szólójában az indiai bambuszfuvolán, a bansuri-n játszott, ami még inkább fokozta az intim előadásmódot.

Pozsár Eszter - Contempo & Bass

Ami pedig erőteljes szopránszaxofon játékát illeti, az már a koncertindító Autocashben lenyűgözte a közönséget. Eső után c. gyönyörű dallamvilágú számának első része egy igazi magyaros „hallgató” volt, amelyben a szoprán egy tárogató hangulatát idézte.

Pozsár Eszter - Contempo & Bass

A tempóváltás után Csurkulya Józsi virtuóz cimbalomjátéka következett. Csak felsőfokú jelzőkkel említhető frenetikus játéka, különösen saját szerzeményeiben, mint például a Swing Your Steps, amely címéhez méltóan hatalmas swing-orgia volt, mivel (lévén a második félidő) itt már a basszusgitár is közreműködött.

 Pozsár Eszter - Contempo & Bass

Pozsár Eszter - Contempo & Bass

Hasonlóan lendületes számmal, a Hungarian Blues-zal zárult az egész koncert, amelyet szoprán és cimbalom intro indított, és amiben Bese Csaba is „szót kapott” egy remek melodikus basszus szólóval.  Józsi rejtélyes című szerzeménye, a Gerappa! (mint kiderült a szó jelentése: életérzés) egy balkáni népzenei ihletésű darab, amelyben hosszú cimbalom intro és később szóló mellett Eszter szopránjátéka is kiemelkedő volt, sőt még a vendégművész Bese Csaba is megmutathatta „oroszlánkörmeit”.

Pozsár Eszter - Contempo & Bass

Szólni kell még Horányi Sanyi remek játékáról is. A darabok karakterének megfelelően hol akusztikus, hol pedig elektromos gitáron játszott, persze torzító és más divatos kütyük használata nélkül. Az én olvasatomban ez az igazi jazzgitár-játék, bármennyire is más irányokat vett a nagy „beat forradalom” és „fúziós divat” következtében a jobb sorsra érdemes hangszer.

Pozsár Eszter - Contempo & Bass

Köszönet illeti a BMC zeneház vezetőségét, hogy – amint a bevezetőben is említettem – igen dicséretesen, nem a divatos, olykor a rossz emlékű „könnyűzene” irányából kötik le az előadókat, hanem a minőség az elsőrendű szempont. Ennek jegyében lehettünk már tanúi több alkalommal is Pozsár Eszter koncerjeinek a Mátyás utcai jazz „szentélyben”. És talán itt kell – nem először és nem is utoljára – felhívni a figyelmet az élőzene fontosságára, amit semmi más nem pótol vagy helyettesít. Ha más nem, a vírusjárvány miatti kényszerszünet alighanem jól bizonyította ezt!

Pozsár Eszter - Contempo & Bass

I. féllidő

  • Autocash (Horányi Sándor)
  • Szállj madár! (Pozsár Eszter)
  • Eső után (Pozsár Eszter)
  • Budapest Tangó (Csurkulya József)
  • Hip Hop (Pozsár Eszter)

 

II. félidő

  • Lazy Jack (Horányi Sándor)
  • Gerappa! (Csurkulya József)
  • Tango Contempo (Pozsár Eszter)
  • Swing Your Steps (Csurkulya József)
  • Gyere bé /Lovamat kötöttem…/ (Csurkulya József)
  • Hungarian Blues (Pozsár Eszter)

 Pozsár Eszter - Contempo & Bass Pozsár Eszter a beszámoló írójával, Márton Attilával

 

Opus Jazz Club, 2023. szeptember 13.
Fotó: Siklós Péter (köszönjük a remek fotókat)

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
15
16
24
25
26
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005