Sárközi Edina és Majsai Roland az Év fiatal jazz-zenésze 2022-ben
2022. január 31. · Somogyvári Péter
A vasárnap este 8-tól fél 12-ig tartó versenyen 8 versenyző indult.
Tovább
2022. január 31. · Somogyvári Péter
A vasárnap este 8-tól fél 12-ig tartó versenyen 8 versenyző indult.
Tovább
2022. január 31. · Irk Réka
Február 1-jén, kedden ünnepli a Borbély Mihály nevével fémjelzett jazzklub 20. évfordulóját. Szentendrén mindig is pezsgő kulturális élet zajlott, minden Pest megyei település kultúrát szerető közönsége arra vágyott, hogy náluk is annyi esemény valósulhasson meg évközben, mint Szentendrén.
Tovább
2022. január 30. · Márton Attila
Sok évtizedes „hivatásos jazzrajongó” státuszom során még nem volt olyan koncert, amelyre két évet kellett várni az esedékességét követően. (Persze nem volt még a történelemben ilyen faramuci helyzet sem, amit a jelenlegi világjárvány hozott a nyakunkra.) De végre megtörtént a nagy találkozás…
Tovább
2022. január 30. · Somogyvári Péter
Idén nem kellett sokat várnunk, hogy folytatódjék az immár több mint egy évtizedes múltra visszatekintő, békeidőben rendszerint havonta jelentkezett „Világsztárok a BJC-ben” sorozat. A járvány az utóbbi években sok felfordulást hozott, beharangozott turnék maradtak el. A hol fellángoló, hol lanyhuló hullámokat ebben a sorozatban is nyomon lehetett követni, tavaly például februárban még Kendrick Scott itt járhatott,…
Tovább
2022. január 29. · Jazz
Idén már hetedik alkalommal keresi a Jazz Szövetség az év fiatal jazz-zenészét. Idén január 30-án, 20 órakor kezdődik a Budapest Jazz Clubban a verseny.
Tovább
2022. január 29. · Iván Csaba
A Rómer Jazzklub felé sétálva roppant szellemes felkonferáló „szövegriffet” találtam ki, amit már soha senki nem fog olvasni. Felülírta az élet. A koncert előtti szokásos köszöntője előtt Csurák Erzsébet, aki évek óta Győrbe szállította a minőségi koncerteket, bejelentette, hogy eljött a búcsú ideje, ez a Rómer Jazzklub utolsó eseménye. A közönség a róka fogta csuka szituációban érezhette magát, se köpni, se nyelni…
Tovább
2022. január 28. · Irk Réka
A Polygon név hazánkban Borbély Mihályhoz, Lukács Miklóshoz és Dés Andráshoz köti a zenerajongókat. Mindhármuk neve garanciát jelent az igényes zenére. Ők hárman lépnek fel a Fonóban szombat este, sőt a dupla koncert másik résztvevője, Czirják Csaba jazzgitáros kvintettje lesz.
Tovább
2022. január 27. · Somogyvári Péter
1958-ban az Esquire magazinnak bedolgozó fotós, Art Kane elhatározta, hogy a Harlem 17-es keleti körzetében, a 126. utcában korának legnagyobb jazz-zenészeiről csoportképet készít. Ötvennyolcan fogadták el felkérését, “55 cats and 3 chicks”, és rendeződtek el az instrukciók szerint a 126. utca az Ötödik és a Madison Avenue közötti szakaszán kiválasztott ház előtt. 1958. augusztus 12-én délelőtt 10 órakor elkészült a…
Tovább
2022. január 27. · Irk Réka
Az év basszusgitárosa lett mind a szerkesztőségi, mind a közönségszavazatok alapján Fonay Tibor, aki talán többször látható zenekarokban bőgővel a kezében, mint basszusgitárral. A Zeneakadémián mesterképzésen 2013-ban diplomázott, azóta pedig a hazai vezető jazz-zenészek partnere a muzsikálásban, mint Binder Károly, Sárik Péter, Révész Richárd.
Tovább
2022. január 26. · Somogyvári Péter
Múlt csütörtökön folytatva a hagyományokat, a Budapest Jazz Club adott otthont az évek során a bor és a jazz kedvelői találkozójaként népszerűvé vált Glass of Jazz sorozat 12. estjének. Az ez évi első, téli rendezvényen ezúttal a pezsgők, gyöngyöző és habzó borok kerültek fókuszba, de a buborékokért egyelőre még nem kifejezetten rajongókat a szervezők megnyugtatták, a kiállítók egyharmad részben az ún. csendes borai…
Tovább
2022. január 25. · Irk Réka
Emmet Cohen október 12-én adott koncertet a Budapest Jazz Clubban a Világsztárok a BJC-ben sorozatban.
Tovább
2022. január 25. · Pallai Péter
Közönségsiker szempontjából a jazz az 1930-as évek második felétől az 1940-es évek derekáig élte az aranykorát. Ez volt a swing korszak, a big bandek évtizede. Az elkülönített fúvós szekciókra bontott, főként táncoló közönségnek játszó nagyzenekarok uralták a terepet. De mi is volt a swing lényege? Szerintem senki nem testesítette meg jobban ezt a stílust, mint az ismeretlenségből, Kansas Cityből New Yorkba valóságg…
Tovább
2022. január 25. · Jazz
A következő koncert a Háló Jazz Klubban január 25-én lesz 19 órakor, amikor a Balance Wheel Group lép fel.
Tovább
2022. január 24. · Márton Attila
Mindig öröm olyan zenészek nevét felfedezni egy új kiadású lemezen, akiket valaha ismertünk és szerettünk, majd a soha korábban nem tapasztalt kínálatban valahogy eltűntek a szemünk elől. Ilyen örömteli találkozás most a veterán zongorista új albuma, amelyen ráadásul két – korábban nagyon foglalkoztatott – ritmushangszeres a kíséret: Peter Washington (1964) bőgős és Kenny Washington (1958) dobos.
Tovább
2022. január 24. · Jazz
Nem könnyű megtalálni a hazai jazzélet szereplőinek lemezeit. A MagyarJazz megpróbálja összegyűjteni az egyik legnagyobb zenemegosztón megtalálható összes olyan jazzlemezt, amiben legalább egy magyar közreműködő szerepel 2021. november 15. és 2022 novembere között.
TovábbThis website is in Hungarian. Select a language to read this page with Google Translate.