fbpx

Winand, Kuna Tones, MAO / Több mint 4000 szavazat az év zenészeire

2022. január 01.

A MagyarJazz olvasói 2021 végén Winand Gábort posztumusz választották elsőnek, győztes lett továbbá a Modern Art Orchestra, a Kuna Tones lemeze, Harcsa Veronika, Oláh Krisztián, Tálas Áron, Snétberger Ferenc, Barcza Horváth József, Fonay Tibor, Tony Lakatos, Fekete-Kovács Kornél, Borbély Mihály, Lantos Zoltán, Csízi László, Horváth Kornél, Oláh Kálmán és László Attila. Összesen több mint 4500 szavazat érkezett a MagyarJazz.hu olvasóitól a november 25-től december 27-ig tartó szavazási periódus alatt, de ezekből csak 4060 volt érvényes, tehát ennyi szabályos e-mail érkezett, de ezekben nem volt kötelező minden kategóriára szavazni. Az eltérés például abból is adódhat, hogy egy nap több szavazatot is leadtak a rajongók, vagy hogy valami nem stimmelt az ellenőrző e-maillel.

Nagy örömmel tölt el bennünket, hogy nemcsak számunkra, hanem – ebből a rekordmagas szavazatszámból láthatóan – olvasóink számára is fontos, hogy az év jazz-zenésze szavazással adjanak visszajelzést kedvenc zenészeiknek. Különösen a világjárvány által tovább tépázott előadóművészeti helyzetben van ennek jelentősége. Év végén érdemes egy kicsit visszatekinteni. Idézzük fel azt is, hogy az ilyen szavazásoknak nem csak a chicagói Downbeatben, sok más médiummal együtt, van nagy hagyománya. A modern magyar jazzélet hajnalán nálunk is szavaztak már 1963-ban (köszönjük az illusztrációt Dudás Lajosnak). Az a legérdekesebb az alábbi újságkivágatban, hogy a közel hatvan évvel ezelőtti szavazáson három olyan jazz-zenész neve is szerepel, akik idén is bekerültek a legjobbak közé. Akkor is helyezett volt Dudás Lajos mellett Szakcsi Lakatos Béla és Deseő Csaba.

Azt is érdemes megemlíteni, hogy 2015-ben a Downbeat 28.496 olvasói szavazatot számlált össze a jazz-zenészek népszerűségi versenyén, bár pontosan nem adták meg, hogy milyen módszerrel számolták őket. Azonban az Egyesült Államok népessége 33-szor nagyobb, mint Magyarországé, és így már könnyen belátható, mekkora eredmény a hazai 4000 fölötti szavazatszám (köszönet Pallai Péternek az információért). A MagyarJazz szavazása is nemzetközinek nevezhető, mert bizonyára voltak határon túli szavazatok, ahogy a Downbeat sem csak amerikai szavazók voksait fogadja be.

Mielőtt a szavazás lebonyolításának hogyanját még egyszer összefoglalnánk, majd pedig a teljes eredménylistát közölnénk, hadd szögezzük le a sok „nyertes”, „helyezett” és „első” emlegetése közben, hogy ugyan sporthasonlatokat használunk és statisztikát készítünk, a művészet valójában nem számszerűsíthető. Annál inkább kifejezhető számokban is az a támogatás, amit rajtunk, mint médiumon keresztül az előadók kaptak, a közönség több ezer aktív tagjától. Szerkesztőségünk célja a műfaj népszerűsítése és a hiteles tájékoztatás – bevallottan némi elfogultsággal.

Igen, a jazz minden válfaja iránt vagyunk érzelmileg elfogultak. Egyéni ízlésünk is van, és az meg is jelent a szerkesztői szavazatok összesítése során, amelyet megtettünk a közönségszavazás alapjának. Hiszen mint azt olvasóink tudják, a közönségszavazást megelőzően a MagyarJazz szerkesztőségének tagjai szavaztak a megadott kategóriák szerinti zenészekre, produkciókra, így alakultak ki a kategóriák tízes „döntős” listái. Az egyes kategóriákba 40-50 egyén vagy produkció jelölése érkezett a kritikusainktól és munkatársainktól, ami azt mutatja, hogy a szerkesztőség tagjainak ízlése elég nagy szórást mutat, az avantgárdtól kezdve a mainstreamen át a smooth jazzig.

A közönségszavazást, amelyhez a Google űrlapját használtuk, hogy transzparens legyen, két szerkesztő felügyelte. A napi mentésben egy program kivette azokat a szavazatokat, amelyek egynél többször érkeztek be egy e-mail címről, valamint kiküldött számos ellenőrző e-mailt, hogy kontrollálja a címek valódiságát.

Gratulálunk minden jazz-zenésznek és minden produkciónak, akik ezen a dicsőséglistán szerepelnek, és most „lássuk a medvét”!  

  Az év magyar jazz albuma

  1. Kuna Tones: Between Past and Future (szerzői kiadás)
    Kuna Valéria - ének, trombita, Kuna Gyula - trombita, Kuna Bence - vadászkürt, Kuna Márton - harsona, Geier Attila, Nagy Zoltán – gitár, Somos András - zongora, fuvola, Éder Ferenc „Lá”, Szuna Péter – basszusgitár, Oláh Gábor, Kottler Ákos, Somos Péter – dob, Márton Takács, Iván Somló - ütőhangszerek
  2. Free Style Chamber Orchestra: Over the Glass Mountain (A Mi Zenénk Alapítvány)
    Nagy János “Yancha”- zongora, Pozsár Eszter - fuvola, Zsemlye Sándor - szaxofon, Gordon Teodóra - klarinét, Blaskó Mihály- fagott, Csonka Gábor - hegedű, Frankie Lato - hegedű, Kézdy Luca - hegedű, Lantos Zoltán - hegedű, Haraszti Krisztina - brácsa, Pribay Valéria - cselló, Frey György - basszusgitár, Berdisz Tamás - dob, Joubert Flóra – ütőhangszerek, ifj. Szerényi Béla - tekerő, Kubinyi Júlia - ének
  3. Barabás Lőrinc Quartet: Open (szerzői kiadás)
    Barabás Lőrinc - trombita, Premecz Mátyás - billentyűk, Ajtai Péter - bőgő, Klausz Ádám - dob
  4. Tálas Áron: Beats from My Heart (szerzői kiadás)
    Tálas Áron – dob, Moog basszus, Fender Rhodes, pianínó
  5. Harcsa Veronika - Razvaljajeva Anasztázia - Fenyvesi Márton: Debussy NOW! (BMC)
    Harcsa Veronika – ének, Razvaljajeva Anasztázia – hárfa, Fenyvesi Márton – élő elektronika, gitár
  6. Ineffable: New Dimension (szerzői kiadás)
    Regián Réka Kata - ének, fuvola, Lukács Márton Örs - zongora, Szereceán Tihamér basszusgitár, Szereceán Osszián - dob
  7. Snétberger Ferenc & Keller Quartet: Hallgató (ECM)
    Snétberger Ferenc - gitár, Keller Quartet: Keller András, Környei Zsófia - hegedű, Homoki Gábor - brácsa, Fenyő László - csello, Lázár Gyula – nagybőgő
  8. Kertész Erika: Hétmilliárd történet (Tom-Tom kiadó)
    Kertész Erika - ének, Fonay Tibor - nagybőgő, Reschofsky Dávid - gitár, Czibere József - ütőhangszerek, Simkó-Várnagy Mihály - cselló, Feuerstein Réka - vokál
  9. Sebestyén Patrik Sextet: Colors of Fortune (Magyar Kultúra Kiadó Kft.)
    Sebestyén Patrik – szárnykürt, Stummer Márton – gitár, Ifj. Oláh Kálmán – szaxofon, Farkas Zsolt – zongora, Miskolczi Márk – bőgő, Richter Ambrus – dob
  10. Fenyves Quartet: Live at Jókai Klub (Tom-Tom Records)
    Fenyves Márk - gitár, Benkő Dávid - Hammond-orgona, Miskolczi Márk - basszusgitár, Mihalik Ábel - dob

 

  Az év jazz-zenekara

  1. Modern Art Orchestra
  2. László Attila Fusion Circus
    László Attila, Nagy János, Pecze Balázs, Soso Lakatos Sándor, Csapó Krisztián, Lattmann Béla, Zombori Attila
  3. Budapest Jazz Orchestra
  4. Dresch Quartet
    Dresch Mihály, Lukács Miklós, Gyányi Marcell, Csízi László
  5. Balázs Elemér Group
    Balázs Elemér, Horváth Cintia, Szakonyi Milán, Balázs József, Komjáti Áron, Lakatos Pecek Krisztián, Czibere József
  6. Lukács Miklós Cimbiózis
    Lukács Miklós, Orbán György, Baló István
  7. Grencsó Kollektíva
    Grencsó István, Pozsár Máté, Benkő Róbert, Miklós Szilveszter
  8. Coltrane Legacy
    Soso Lakatos Sándor, Molnár Sándor, ifj. Oláh Kálmán, Oláh Krisztián, Orbán György, Lakatos Pecek András
  9. Trio Kontraszt
    Kovács Tickmayer István, Grencsó István, Miklós Szilveszter
  10. Bágyi Balázs New Quartet
    Soso Lakatos Sándor, Oláh Dezső, Oláh Péter, Bágyi Balázs

 

  Az év jazz-énekese

  1. Winand Gábor (1964-2021)
  2. Berki Tamás
  3. Gájer Bálint
  4. Szakonyi Milán
  5. Lamm Dávid
  6. Kaszás Péter
  7. Ocsovay Damján
  8. Szolnoki Péter
  9. Egri János Jr.
  10. Benkó Ákos

 

  Az év jazz-énekesnője

  1. Harcsa Veronika
  2. Micheller Myrtill
  3. Pocsai Kriszta
  4. Hajdu Klára
  5. Vörös Niki
  6. Szőke Nikoletta
  7. Váczi Eszter
  8. Horváth Cintia
  9. Urbán Orsi
  10. Karosi Júlia

 

Voltak, akik több kategóriában is bekerültek az első három helyezett közé:

  • Fekete-Kovács Kornél (4): Az év jazz-zenekara, Az év jazz rézfúvósa, Az év jazz-zeneszerzője, Az év jazz-hangszerelője
  • Barabás Lőrinc (3): Az év magyar jazz albuma, Az év jazz-rézfúvósa, Az év elektronikus jazz-zenei médiaművésze
  • Lantos Zoltán (3): Az év magyar jazz albuma, Az év különleges jazz-hangszerese, Az év elektronikus jazz-zenei médiaművésze
  • László Attila (3): Az év jazz-zenekara, Az év jazzgitárosa, Az év jazz-hangszerelője
  • Ávéd János (2): Az év jazz-zenekara, Az év jazz szaxofonosa
  • Barcza Horváth József (2): Az év jazz-zenekara, Az év jazzbőgőse
  • Borbély Mihály (2): Az év jazz szaxofonosa, Az év egyéb jazzfúvósa
  • Cseke Gábor (2): Az év jazz-zenekara, Az év jazz-zongoristája
  • Csízi László (2): Az év jazz-zenekara, Az év jazzdobosa
  • Kézdy Luca (2): Az év magyar jazz albuma, Az év különleges jazz-hangszerese
  • Lattmann Béla (2): Az év jazz-zenekara, Az év jazz-basszusgitárosa
  • Oláh Tzumo Árpád (2): Az év jazz-billentyűse, Az év elektronikus jazz-zenei médiaművésze
  • Pozsár Eszter (2): Az év magyar jazz albuma, Az év egyéb jazzfúvósa
  • Subicz Gábor (2): Az év jazz-zenekara, Az év jazz-rézfúvósa
  • Tálas Áron (2): Az év jazz-zongoristája, Az év jazz-billentyűse

 

  Az év fiatal jazz-előadója

  1. Oláh Krisztián
  2. Orbay Lilla
  3. Oláh Kálmán Jr.
  4. Sebestyén Patrik
  5. Varga Dániel
  6. Egri János Jr.
  7. Horváth Albert
  8. Bakos Bettika
  9. Jónás Géza
  10. Török Bettina

 

  Az év jazz-zongoristája

  1. Tálas Áron
  2. Cseke Gábor
  3. Szakcsi Lakatos Béla
  4. Oláh Krisztián
  5. Oláh Kálmán
  6. Binder Károly
  7. Oláh Tzumo Árpád
  8. Oláh Dezső
  9. Rozsnyói Péter
  10. Balázs József

 

  Az év jazz-billentyűse, orgonistája

  1. Tálas Áron
  2. Oláh Tzumo Árpád
  3. Sárik Péter
  4. Premecz Mátyás
  5. Nagy János
  6. Kaltenecker Zsolt
  7. Horváth Albert
  8. Csanyi Zoltán
  9. Gátos Iván
  10. Vas Bence

 

  Az év jazzgitárosa

  1. Snétberger Ferenc
  2. László Attila
  3. Juhász Gábor
  4. Gyárfás István
  5. Gyémánt Bálint
  6. Fenyvesi Márton
  7. Párniczky András
  8. Cseh Péter
  9. Gadó Gábor
  10. Komjáti Áron

 

  Az év jazzbőgőse

  1. Barcza Horváth József
  2. Orbán György
  3. Lakatos Pecek Krisztián
  4. Szandai Mátyás
  5. Bögöthy Ádám
  6. Oláh Péter
  7. Egri János
  8. Horváth Balázs
  9. Hárs Viktor
  10. Gyányi Marcell

 

  Az év jazz-basszusgitárosa

  1. Fonay Tibor
  2. Lattmann Béla
  3. Horváth Pluto József
  4. Barcza Horváth József
  5. Egri János
  6. Bartók Vince
  7. Heilig Tomi
  8. Miskolczi Márk
  9. Hárs Viktor
  10. Gudics Martin

 

Összesen négy kategóriában egyezett meg a szakmai szavazat és a közönségszavazat első helyezettje: Az év jazz-zenekara (Modern Art Orchestra), Az év fiatal jazz-előadója (Oláh Krisztián), Az év jazz-basszusgitárosa (Fonay Tibor) és Az év jazz rézfúvósa (Fekete-Kovács Kornél). Viszont ezek közül egyik kategóriában sem egyezett meg az első három helyezett sorrendje a szakmánál és a közönségnél.

A különböző kategóriákra adott szavazás igazán izgalmasan alakult. Idén is több helyezés az utolsó héten változott meg. Nagy verseny volt az év jazz-énekesnője kategóriában, az első három helyezett hetente változtatta pozícióját. Az év jazz-gitárosa kategóriában pedig csak pár szavazat a különbség az első három helyezett között. De érdekes az év egyéb jazzfúvósa kategória is, mert az első három helyezett elszakadt a mezőnytől több mint 100 szavazattal, ráadásul a harmadik egy női jazz-zenész, Pozsár Eszter lett. Az év jazz-hangszerelője kategóriában a második, harmadik és negyedik helyezett között volt versengés. Mindegyikük volt a négy hét alatt a második helyen, és itt sincs 10 szavazat különbség hármójuk között. Az év jazzbőgőseinek első három helyezettje – akik ugyancsak kiugrottak a szavazatok számával a mezőnyből – naponta váltogatták a helyezéseiket.

 

  Az év jazz szaxofonosa

  1. Tony Lakatos
  2. Ávéd János
  3. Borbély Mihály
  4. Dresch Mihály
  5. Bacsó Kristóf
  6. Tóth Viktor
  7. Soso Lakatos Sándor
  8. Elek István
  9. Grencsó István
  10. Molnár Sándor

 

  Az év jazz-rézfúvósa

  1. Fekete-Kovács Kornél
  2. Barabás Lőrinc
  3. Subicz Gábor
  4. Fekete István
  5. Szalóky Béla
  6. Koós-Hutás Áron
  7. Pecze Balázs
  8. Szalóky Balázs
  9. Schreck Ferenc
  10. Korb Attila

 

  Az év egyéb jazzfúvósa

  1. Borbély Mihály (klarinét, tárogató)
  2. Dresch Mihály (fuhun)
  3. Pozsár Eszter (fuvola)
  4. Dudás Lajos (klarinét)
  5. Grencsó István (basszusklarinét, duduk)
  6. Váczi Dani (glissonic)
  7. Fritz József (klarinét)
  8. Soso Lakatos Sándor (EWI)
  9. Ágoston Béla (basszusklarinét)
  10. Makovics Dénes (fuvola)

 

  Az év különleges jazz-hangszerese

  1. Lantos Zoltán (hegedű)
  2. Lukács Miklós (cimbalom)
  3. Kézdy Luca (hegedű)
  4. Frankie Lato (hegedű)
  5. Deseő Csaba (hegedű)
  6. Szaniszló Richárd (vibrafon)
  7. Sárközi Lajos (hegedű)
  8. Márkos Albert (cselló)
  9. David Yengibarian (harmonika)              
  10. Mezei Szilárd (brácsa)

 

Egyes kategóriákban nagyobb különbségek jelentek meg a szavazatok számában. Az első helyezett kiugróan több szavazatot kapott az év elektronikus jazz-zenei médiaművésze kategóriában. Ugyancsak az első helyezett az év jazz-ütőhangszerese, az év jazzdobosa és az év jazz-basszusgitárosa kategóriában több mint 100 plusz szavazatot kapott. Az év különleges jazz-hangszerese kategóriában pedig az első két helyezett szökött meg a többi jazz-zenész elől. Az év jazz-zongoristája és jazz-billentyűse kategóriában azonban már az indulás után rögtön kiugrott az első helyezett, és a dupla szavazatkülönbséget nem tudták behozni a szavazás végéig sem a mögötte lévők. 
Külön érdekesség, hogy ilyen magas szavazatszámnál is lett két döntetlen helyezés: az év jazzbőgőse és az év jazz-basszusgitárosa kategóriákban.

 

  Az év jazzdobosa

  1. Csízi László
  2. Borlai Gergő
  3. Hodek Dávid
  4. Balázs Elemér
  5. Németh Ferenc
  6. Kőszegi Imre
  7. Jeszenszky György
  8. Richter Ambrus
  9. Baló István
  10. Bágyi Balázs

 

  Az év jazz-ütőhangszerese

  1. Horváth Kornél
  2. Dés András
  3. Mogyoró Kornél
  4. Czibere József
  5. Zsoldos Béla (vibrafon)
  6. Szaniszló Richárd (vibrafon)
  7. Geröly Tamás
  8. Vig Tommy (vibrafon)
  9. Miklós Szilveszter
  10. Holló Aurél

 

  Az év jazz-zeneszerzője

  1. Oláh Kálmán
  2. Fekete-Kovács Kornél
  3. Binder Károly
  4. Cseke Gábor
  5. Varga Dániel
  6. Lukács Miklós
  7. Grencsó István
  8. Borbély Mihály
  9. Bacsó Kristóf
  10. Rozsnyói Péter

 

  Az év jazz-hangszerelője

  1. László Attila
  2. Fenyvesi Márton
  3. Fekete-Kovács Kornél
  4. Ávéd János
  5. Subicz Gábor
  6. Cseke Gábor
  7. Oláh Kálmán
  8. Bacsó Kristóf
  9. Balázs József
  10. Hofecker Dániel

 

  Az év elektronikus jazz-zenei médiaművésze

  1. Lantos Zoltán
  2. Barabás Lőrinc
  3. Oláh Tzumo Árpád
  4. Borlai Gergő
  5. Kaltenecker Zsolt
  6. Fenyvesi Márton
  7. Nagy János
  8. Fekete-Kovács Kornél
  9. Kurtág György Jr
  10. Tickmayer Kovács István

 

 

 

Fotó: Irk Réka, Sztraka Ferenc, Somogyvári Péter

 

Kapcsolódó cikk: Önnek kik a kedvencei? – Csettintsen és kattintson!

 

 

© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005