fbpx

Felszegi Dalma az oly ritka tehetséges női hangszeres zenészek sorát erősíti. Igaz, klasszikus irányból érkezett, de egyre több feladatot vállal jazz vonalon is. Ezúttal egyik kedvenc zongoristájának, az örmény Tigran Hamasyannak egyik kompozícióját dolgozták át zenésztársaival.

Hosszú ideig tartó heves küzdelme alatt, igyekezett leküzdeni szívritmusszabálytalanságait, amelyek Őt gyötörték. Végül megállt a Szíve és rendkívül fáradtan lehunyta szemét és távozott. 

Különböző zenei stílusban fogják előadni Erik Satie „Vexations” című darabját helyi zenészek a H13 Kultpontban, Cseke Gábor művészeti vezetésével.

75 éves lenne minden idők egyik legnagyobb magyar jazzgitárosa, Babos Gyula, akinek a Gibson Super 400-as gitárja az Opus Jazz Club egyik falára került ez alkalomból.

A már megszokott időben, június végén kezdődik idén is a Lamantin Jazz Fesztivál az ország nyugati felében, nagyszerű fellépőkkel.

2002 óta szervezik a Múzeumok Éjszakája rendezvényt, előbb csak Budapesten, majd országszerte. A Szent Iván éjjeléhez legközelebb eső szombaton a múzeumok éjszakáig nyitva állnak a látogatók előtt, és csupán egy karszalag megvásárlásával a részt vevő múzeumok bármelyike megtekinthető. Természetesen egyéb kulturális programot is illesztenek a múzeumok ehhez a rendezvényhez, amivel még több látogatót, még hosszabb időre becsalogathatnak a múzeumokba.

Budaörsön a G-Major Jazzterasz egy árnyas utca udvarhelyiségében leledzik. Szabad ég alatt, részben egy diófa alatt zenélnek és élvezik a zenét, akik eljönnek. Nem voltunk sokan, mert nemigen reklámozták az eseményt és a helyszín sem annyira megközelíthető a fővárosiak számára. Egyébként sincs sok férőhely. Én is csak úgy kerültem oda, hogy főszerkesztőnőnk, Irk Réka elcipelt magával.

A műfaj több mint százéves történetében két kezünkön megszámlálhatók azok a művészek, akik ilyen – közel nyolc évtizedes – pályát futottak be, mint az idén 86 éves Tommy Vig. Az ő esetében „rásegített” az a tény, hogy már „csodagyerekként” is nyilvános szereplésben volt része…

Ebben az évben is megrendezik a Múzeumok Éjszakáját, amikor egy karszalag megvásárlásával bármennyi múzeumba ingyenes a belépés. Idén június 22-ére esik ez a szombati nap, amikor a hazai múzeumok kitárják kapuikat éjszaka, sőt programkavalkáddal várják a résztvevőket.

MÁTYÁS TÉRI DALLAMOK

2024. június 21.

Józsefváros Magdolna negyedében, a Mátyás téren található Kesztyűgyár Közösségi Ház idén is meghirdette a négy éve életre hívott Mátyás téri dallamok eseménysorozatot. Az egykoron kisebb ipari létesítményként különböző műhelyeknek otthont adott, korábbi funkciójára utaló nevet kapott, 2008 ősze óta a kultúrát szolgáló épület vezetősége a pandémia, a COVID miatti karantén megszűntével újra össze akarta hozni az elszigetelődött közösségeket, a kényszerű bezártságban élt embereket, és 2020. augusztus 7-én pénteken, az önkormányzattal karöltve elindította a téren zenés családi estéknek tervezett koncertjeit.

Múlt hétfőn kezdődtek a Bartók Konzi évvégi vizsgái. A második nap 9 formáció mutatta be tudását.

Régen nem volt ilyen élményben részem a fiatal hazai jazzgeneráció bármely koncertjén, mint szerdán este a zsúfolásig megtelt jazzklubban, ahol nemcsak a pódiumon, de a közönség soraiban is főleg lelkes, zeneértő fiatalok élvezték korosztályuk művészetét!

A jazzprofesszor címmel jelenik meg Gonda Jánosról egy könyv a Gondolat Kiadónál, ami egyúttal történelmi regény is, amiben a magyar történelem és a magyar jazz története is megjelenik.

„Sok van, mi csodálatos, De az embernél nincs csodálatosabb” állapította meg Szophoklész úgy 2466 évvel ezelőtt. Nem ismerem e gondolat keletkezésének pontos körülményeit, de könnyen lehet, hogy korának valamelyik jazzkoncertje után véste kőbe kalapáccsal és vésővel ezt a – bizonyos korlátokkal - mai napig érvényes aranyköpést.

A Jazz.hu olvasóinak nem kell bemutatnunk Gayer Mátyás jazz-zongoristát, hiszen már többször írtunk róla. Egy apropója viszont van a hat éve Londonban élő fiatal tehetségről szóló cikknek, mégpedig az, hogy augusztusban jelenik meg második önálló lemeze. Erre erősít rá az a tény, hogy Gayer Mátyás az elmúlt időszakban zenei karrierjében is szintet lépett. A vele készült interjú azért is fontos, mert a hazai jazzélet pezsgésében hajlamosak vagyunk megfeledkezni a külföldön élő zenészeink sikereiről.

1. oldal / 3
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005