fbpx

Egy régen várt találkozás // A Snétberger Trió újra a MoMKult színpadán

2022. január 30.

Sok évtizedes „hivatásos  jazzrajongó” státuszom során még nem volt olyan koncert, amelyre két évet kellett várni az esedékességét követően. (Persze nem volt még a történelemben ilyen faramuci helyzet sem, amit a jelenlegi világjárvány hozott a nyakunkra.)  De végre megtörtént a nagy találkozás…

Mint a Get Closer Concerts iroda rendezvényeinek lelkes látogatója és a XII. kerület lakója úgy fél évszázada, jómagam tudósítom a Hegyvidék c. kerületi lap olvasóit a MoMKult, a MoMSport és a Budapest Kongresszusi Központ zenei – elsősorban is jazz – koncertjeiről már több mint egy évtizede. A hagyományosan tavasszal megrendezett Get Closer Jazzfesztivál tavaly eljutott immáron a hatodikig a sorban, és mivel a 2020-as fesztivált még sikerült befejezni, a tavalyit pedig ősszel lebonyolítani, így remélhetőleg kihagyás nélkül jutunk el majd a hetedikig idén tavasszal!

Nos, 2020. március 8-án, az ötödik fesztivált záró koncertnek eredetileg tervezett változata volt az, amelyre majd’ két évet kellett várnunk. Tipikus „vis maior” eset volt, amikor is a Snétberger trió fellépését az „fúrta meg”, hogy a kiváló svéd bőgős, Anders Jormin egy göteborgi karanténba került, és a neves amerikai dobos, Joey Baron sem érkezett meg, hírek szerint Párizsban rekedt. Ferenc barátunk mégis megmentette a helyzetet, és frenetikus szólókoncerttel kápráztatta el a közönséget. Tette ezt annál is inkább, mert korábban is nem egy alkalommal tudta lekötni a közönség figyelmét remek szólógitár-koncertjeivel. Az est különlegességét még az is fokozta, hogy az előző napon fellépett Richard Bona is beszállt néhány szám erejéig és a két gitáros csodát művelt a közönség legnagyobb örömére.

Az előzmények ismertetése után szóljunk erről az emlékezetes koncertről. Két egymást követő teltházas este volt, jómagam az elsőn, azaz hétfőn voltam jelen és az első sorból élvezhettem a kiemelkedő produkciót. (Ha akadt is néhány foghíj a nézőtéren, annak a többszöri halasztásból adódó némi keveredés lehetett az oka.)

A zenészek is átérezték a pillanat nagyszerűségét, Ferenc pedig szinte meghatódva köszöntötte a közönséget, kifejezve örömét, hogy újra itthon játszhat. Aztán már nem is töltötte a drága időt cseverészéssel és konferálgatással, hiszen mindenki tudhatta, hogy ez nem más, mint az ECM-nél megjelent „Titok” c. triólemez bemutató koncertje.  Valóban ez is történt, és a koncert meggyőzően igazolta, azt a régi közhelyet, hogy az élő zenét semmi sem helyettesíti. Az élő zene személyes varázsán túl egy koncerten lényegesen több idő áll rendelkezésre a „mondanivaló” kifejtésére, azaz a helyszínen, a közönség előtt születő improvizatív művészet megvalósítására. (Aligha véletlen, hogy számos jazzművész kifejezte viszolygását, az egyébként érthetően elfogadott és szükséges on-line „koncerteket” illetően.)

Az ECM kiadó egyébként azzal tisztelte meg a két évtizede Berlinben élő Kossuth- és Liszt-díjas magyar művészt, hogy az album magyar címmel jelent meg, és a „Titok” mellett még két további dal is magyar nyelvű címmel szerepel, ezek az „Álom” és a „Kék kerék”. (Írásom végén olvasható a teljes track-lista.) Még egy „apróság”: azt gondolom, hogy a kiadónak volt is oka az „engedékenységre”, mivel – mint az pár éve megtudhattuk – az ECM vezetője, Manfred  Eicher már réges-régen felfigyelt Snétberger Ferenc kvalitásaira, és csak egy hivatalnok hanyagsága miatt késlekedett szerződtetése. Igaz, pályája szépen ívelt azelőtt is, számos lemeze is megjelent, de a rangos kiadóhoz történt szerződtetése nagyon is indokolt volt. Az elmúlt évtized közepén aztán ez is megtörtént, és nyilván olvasóink is tudják, hogy az ECM elitcsapatában olyan művészek voltak, mint John Abercrombie, Keith Jarrett, és vannak ma is, mint Jan Garbarek, Joe Lovano, Wolfgang Muthspiel, Chris Potter vagy Vijay Iyer és sorolhatnám sokáig.

 A „Titok” igazi szerzői lemez, hiszen mind a tizenhárom szám Ferenc szerzeménye. Szebbnél szebb, szívet-lelket gyönyörködtető melódiák és mesteri improvizációk varázsolták el a közönséget. Miközben lélegzetvisszafojtva hallgattuk a csodás előadást anélkül, hogy egyetlen gitár- vagy bőgőszóló utáni taps zavarta volna meg a zenefolyamot, minden számot követően falrengető vastaps jelezte a magas művészet maximális elismerését. A Mester kompozícióiban és előadásmódjában visszaköszöntek szerteágazó zenei gyökerei: a magyar és roma népzenei hagyományok, a klasszikus zenei motívumkincs, a latin hatások és természetesen a jazz eszköztára. Az már csak a „hab a tortán”, hogy kiemelkedő hangszerismerettel és magas szintű technikai tudással is rendelkezik.

Természetesen mindez ragyogóan érvényesült a koncerten. Három egyenrangú nagy művész hibátlan összjátékát élvezhettük, az egymásra figyelés iskolapéldáját. Mégis a főszereplővel abszolút együttműködve a bőgős is szinte szólistaszerepet vitt, játékuk oly’ mértékben fonódott egymásba, hogy jóformán nem is voltak külön gitár- és bőgőszólók: igazi zenei párbeszédeket láthattunk-hallhattunk. Ami pedig Joey Baron dobjátékát illeti, az maga volt az alkalmazkodás csúcsteljesítménye. De elég annyit elmondanom, hogy szerencsém volt látni, amikor a nagy Jim Hallt, majd John Abercrombie-t kísérte. Kell-e ehhez kommentár?  A cizellált dobművészet, a seprők és a dobverők leheletfinom kezelése művészi alázattal szolgálta ezt az intim zenét.

Aztán sajnos eltelt a – nagyon helyesen – szünet nélkül előadott zenei bűvölet. Azért a szűnni nem akaró tapsvihar előhívta a fáradt zenészeket és a jó öreg amerikai standard, az Alone Together előadásával vettek búcsút a lelkes közönségtől. Ha az élő zene fontosságáról már tettem említést ebben az írásban, akkor zárásképpen egy Kodály idézet: „Zene nélkül lehet élni, csak minek?”

TITOK         Ferenc Snétberger – Anders Jormin – Joey Baron          (ECM Records)

  • Cou Cou
  • Titok
  • Kék Kerék
  • Rambling
  • Orange Tango
  • Fairytale
  • Álom
  • Leolo
  • Ease
  • Renaissance
  • Clown
  • Rush
  • Inference

Minden szám Snétberger Ferenc szerzeménye

 

MoM Kult / Get Closer, 2022. január 24.

 Fotó: Kleb Attila/Get Closer

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
15
16
24
25
26
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005