Ennek első jelét már a nyitónap 16 órakor kezdődő első koncertjén tapasztalhattuk, a fesztivál egyik szervezője és háziasszonya, Záhonyi Enikő a Müpa Jazz Showcase tehetségkutatóján tavasszal különdíjat nyert énekesnőt, Nagy Noémit és zenekarát szólította színpadra.

Noémi hat éven át tanult a Pomázi Zeneiskolában Pocsai Krisztánál, de tanulmányait nem a Konziban folytatta. Azért zene közelben maradt, az ELTE Zenekultúra szakán diplomázott, ahol a menedzseri ismeretekben is jártasságot szerzett. Az egyetem elvégzése után énekesnőként is színre lépett, először Gyafi triójának vendégeként hódította meg az iF közönségét, és mivel a klub rendszeres fellépője lett különböző formációkkal, a vezetőségét is. Sikert aratott fesztiválokon, klubokban, az egyik legrangosabban, a BJC-ben is, ahol valamelyik koncert utáni sessionön találta meg versenyekről jól ismert, számos díjat nyert muzsikustársait. Tavaly alapított zenekarában a Junior Prima díjas Horváth Balázs billentyűs hangszeren, bőgőn az első Pege Aladár nagybőgő verseny győztese, Jónás Géza játszik, díjaik említése elé persze oda kell tenni a „többek között” kifejezést, mint ahogy testvére, a Belvárosi Jazzversenyen és a Müpa tehetségkutatón is díjat nyert dobos, Jónás Fülöp esetében is.

A ’60-as évek nagy slágere, a Bert Kaempfert komponálta és Nat King Cole, majd Frank Sinatra és megannyi énekesnő által ismertté vált L-O-V-E dallamai hangolták jazzre a menet közben szépen gyülekező közönséget. A folytatásban is a jazz slágeresebb vonulatából, főleg a ’40-es, ’50-es évek swing és bebop világának standardjeiből válogattak. Noémi kristálytiszta hangja, előadásmódja mindenkit megfogott, és lelkesen tapsolhattunk a virtuóz instrumentális szólók után is. Noémi hangját és a többiek, Horváth Balázs, Jónás Géza, Jónás Fülöp különleges képességeit figyelembe véve, bátrabban válogathattak volna a Nagy Daloskönyvből, nem beszélve arról, hogy saját szerzeményekkel a paletta is színesebb lenne. A csoda elmaradt, a koncert üde színfoltként így is sikert hozott, a végén a közönség is némi buzdítás után énekelte a refrént, és Nagy Iván, a Gramophonia Hot Jazz Orchestra és a Benkó Dixieland zongoristája is boldogan tapsolhatott lányának és kiválóan játszó zenekarának.

A tehetséges fiatalok koncertje után a csarnokban felállított színpadon a harcedzett középgeneráció markáns képviselői, a Balázs József Quintet várta a betérőket. All-Star Band, a klasszikus felállású kvintettben minden hangszeren a legkiválóbbak közé sorolt muzsikusok játszanak. Balázs Józsi 2008-ban, 30. születésnapjára, a BEG tagjaként mainstream hiányban szenvedve hozta létre a legjobb Blue Note korszakot idéző együttesét. A ritmus szekció jószerivel adott volt, a dobos személyét nem nehéz kitalálni. Az akkor még tinédzser korú bőgőst, Lakatos Pecek Krisztiánt is bátyja, Balázs Elemér ajánlotta figyelmébe. A trombitás és szárnykürtös Czvikovszky Gábor is Elemérnek köszönhető, a Czvikovszky testvérek alapította legendás No-Spa zenekar fontos állomás volt karrierje kezdetén. A kvintett szaxofonosa a legendás Joe Henderson stílusát idéző Zana Zoltán, a főiskolán Gonda Tanár Úr osztályában együtt diplomázott Balázs Józsival, azóta csakúgy, mint a többiek, ők is a hazai jazz éra meghatározó muzsikusaivá váltak.  

Koncertjük előtt elmondták, felkérések híján nagyon régóta nem játszottak együtt, hiába hoztak minden koncertjükön teltházat, többek között a BJC-ben is. Repertoárjuk így jórészt a több mint száz éves jazz legmaradandóbb stílusirányzata, a leginkább „jazzszerű jazz”, a hard bop fénykorából válogatott magas színvonalú játékkultúrát igénylő standard számokra épült. Hallhattuk például Joe Henderson „Recorda Me” és Wayne Shorter „Night Dreamer” című kompozícióját, de a zenekarvezető ebben a modorban írt saját kompozícióiból is elhangzott egy csodaszép ballada, az „Alizé” és az „About Monk”. A kvintett koncertjére a Vásárcsarnok alkalmi nézőtere is színültig megtelt, csoda született, lehengerlő játékukat dübörgő taps fogadta. Ráadásra sajnos nem kerülhetett sor, hiszen a műsorrendet tartva, hat órától már Oláh Kálmán kvintettje amerikai szaxofonossal, Andy Middletonnal lépett színpadra.

Eredetileg szabadtéren, a csarnok előtti színpadon játszhattak volna, de ott csak elektromos zongora állt, és Kálcsi ragaszkodott az akusztikushoz. A szervezők tolerálták kérését, az átállás sem okozott gondot, hiszen a ritmusszekcióban nem történt változás, Krisztián bőgőzött és Elemér dobolt. Mint Kálcsi a zenekar bemutatásakor elmondta, ők is tősgyökeres józsefvárosi lakosok, akárcsak ő, és az alt- és szopránszaxofonon játszó fia, Oláh Kálmán Jr. Andy Middleton a pennsylvaniai Harrisburgban született, majd természetesen New Yorkba költözve alapozta meg karrierjét. Játszott Bob Mintzer, Maria Schneider és Lionel Hampton nagyzenekaraiban, saját zenekart is alapított, lemezein pedig olyan neves muzsikusok vendégeskedtek, mint Dave Holland, Ralph Towner, Joey Calderazzo. 2006 óta Bécsben él, a város Zenei és Művészeti Egyetemén tanít. Régi ismerősként köszönthettük, Oláh Kálmánnal több formációban is fellépet hazánkban az elmúlt évek során.

Kálcsi Chopin feldolgozásával kezdődött a koncert, való igaz, Chopint szentségtörés lett volna elektromos zongorán megidézni, majd az egyből katarzist hozó mű után az ifjú Oláh Kálmán „Donatella” című kompozíciója következett. Az ifjú szaxofonos ifjúkori kompozíciója már pár évvel ezelőtti bemutatásakor is a szerző meglepő érettségéről és óriási tehetségéről árulkodott. A tenorozó Andy szopránra, Kálmán altra váltott, mikor a Bécsből érkezett vendég gyönyörű szerzeményét játszották, akihez közel állt Kodály világa is. Kálcsi Kodály feldolgozásában játszott szólója erről mindenkit meggyőzött.

Nem volt könnyű mulatság, nem voltak slágergyanús kompozíciók, hittek a zene erejében, amelyet lenyűgözően, a legmagasabb szinten szólaltattak meg. Itt most zeneszerető, de nem csak feketeöves jazzközönség előtt játszottak, mégis áhítattal, önfeledten tapsolt nekik a csarnok egész közönsége. Különös fény ült ki az arcokra, és elhihettük ezekben a pillanatokban, itt senki sem idegen, csak az, aki az akar lenni. A koncert után Kálcsinak gratuláltam a számomra még mindig hihetetlen sikerhez.

A dinamika a legfontosabb, hidd el, akkor a legmodernebb művek is befogadásra találnak! - mondta.

Talán „csak” ennyi.

Mindenesetre újabb csodát kapva, beértem az aznapi két és féllel. Bár valószínűleg újabb csodák vártak az olasz zongorista Toni Fidanza zenekara és vendégük, a szaxofonos Sebes Márton, a Nagy Emma Quintet és a Kovász koncertjén is, inkább hagytam leülepedni, kristályosodni az emlékeket. Az immár egyre nemzetközibbé váló, és egyre több kulturális eseményt magába foglaló fesztivál remélhetőleg elindul a világhírnév felé, ahogy a Józsefvárosban született, élt, élő több jazz-zenészünk is, a magyar kultúrát is népszerűsítve. Köszönet az önkormányzatnak, a szervezőknek, a technikusi csapatnak és természetesen a csodálatos muzsikusoknak!

Rákóczi tér, 2023. szeptember 15.
Fotó: Somogyvári Péter