A három, nemzetközileg is számontartott magyar gitáros közül – Bacsik, Zoller Attila, Szabó Gábor – Bacsik volt a legidősebb. 1948-ban mégis Zoller emigrált először, hiszen – szinte ugyanakkor – Bacsik Elek hivatalos szerződéssel utazhatott Teheránba. Viszont – szerződése lejártával már – nem tért onnan haza. Előbb Libanonban kötött ki, majd 1949-ben Franciaországba ment tovább. Míg Zoller rendszeresen hazajárt koncertezni, és Szabó is megfordult nálunk hazatelepülése előtt, Bacsik itthon szinte elfelejtődött, hiszen 1948 után (1993-ban bekövetkezett haláláig) senki sem hallhatta játékát Magyarországon.

Ezért is volt szimpatikus, hogy Halper László – egy koncerthez képest sokkal bővebb – információkat mesélt a művész életéből. Mert ugyan hiába jelent meg eddig három teljes könyv a nagyvilágban (+Halper szócikke) – Bacsik munkássága, a zene megismertetése csak igen hézagos lehetett. A megjelent két magyar nyelvű könyv szerzői (Simon Géza Gábor, Pál Nagy Balázs) közül a kecskeméti Pál Nagy, illetve egy párizsi Bacsik-kutató, Steven Jambot megtisztelte jelenlétével a koncertet. Mindhármukat megemlítették a koncerten…

A koncertet Halper László (gitár) szervezte, és a tiszteletadáshoz a következő zenészeket kérte fel: Horváth „Pluto” József (basszusgitár) és Éles Máté (dobok) képezte a ritmusrészleget, míg vendégként (végig) szerepelt Juhász Gábor (gitár), Fehér Márió Fábió (gitár) és Roby Lakatos (hegedű). A műsorban az alábbi számok – témabemutatásában Bacsik hangszerelései – hangzottak el: Yardbird Suite, So What, Night in Tunisia, Season of the Rain, Desadinado. Majd rövid szünet után: Gemini, Blues for Elek, Koko, On Green Dolphin Street, Parker’s Mood.

Az első félperc kissé darabosabb felvezetése után mindenki megtalálta helyét. A zenészek örömmel játszottak, és ez az öröm – a tiszteletadás egy nagy gitáros-hegedűs-multihangszeres muzsikus-előd előtt! – lejött a színpadról a közönséghez is. Az együttesben mindenki szólózott is – Plútó zseniális, virtuóz dallamalkotó basszusgitáros! –, de a prímet  mégiscsak a 4 kiváló szólista vitte.  Juhász Gábor gitárján a letisztult, tiszta, virtuóz – és olykor szvinges, bacsikos – hangzást hallottunk, míg Halper rögtönzéseiben a szabadabb építkezések híve volt. Fehér Márió – számomra igazi meglepetésként – a halperi tapasztalatokat fiatalos színnel egészítette ki.

Roby Lakatos hozta – a tőle már megszokott – hangi csodáit úgy témajátékában, mind szólókban és együttjátékokban. Mindenkivel. Mert ezek a többszintű hangszeres párbeszédek, kapcsolódások jelentik számomra azt a jazzt, amiért érdemes koncertre menni (amit ugyan csillapított – de megtörni nem tudott! – az a technikai malőr, amikor a hegedű rádiókapcsolata megszakadt az erősítéssel).

Halper konferálása; emlékek, történetek Bacsik Elek múltjából, családi hátterének, indulásának bemutatása, eljutva az utolsó pillanatig – érdekfeszítő, kellően informatív volt. Számomra ezek fontosak voltak – és azok lennének más koncerteken is…

Az igazi tiszteletadás a jazzben nem az, amikor a muzsikusok hanghűen leveszik az eredetit – az sem könnyű! -, hanem amikor a zenei előd szemléletének magvai beépülnek az utódok technikájába, lelkületébe. Ezen a koncerten ezt hallhattuk;  a témabemutatások után mindenki önmagát adva szárnyalt úgy, hogy az előd tisztelete benne volt.

Köszönjük.

Opus Jazz Club, 2026. május 23.

Fotók: Irk Réka