fbpx
Print this page

Bartók Konzi – félévi bemutatókoncertek – 2. nap // 2026

2026. január 15.

Ismét elindultak a félévi vizsgák a Budapest Jazz Clubban. A Bartók Béla Zeneművészeti és Hangszerészképző Gyakorló Szakgimnáziumának tanulói vasárnap és hétfőn zenekari bemutatókoncerteken mutatták be tudásukat. A második napon is izgalmas koncerteken vett részt a közönség, ahol kilenc zenekar, valamint a Karosi Júlia vezette énekkart hallgathatta meg a közönség

Bartók Konzi - félévi vizsga - 2026

Élmény volt végighallgatni a hétfői koncerteket. Rengeteget fejlődtek a jövő jazz-zenészei fél év alatt. A felkészítő tanárok hatalmas munkát fektetnek ezekbe az alkalmakba, a dalok kiválasztása és a soktagú formációk hangszerelései nem kis munkát jelenthetnek. A hétfői kompozíciók között egy magyar dalt is hallhattunk, Dresch Mihály szerzeményét. A fiatal énekesnők között többen is gyönyörű hangszínnel rendelkeznek. Általában el lehet mondani, hogy sok önbizalommal álltak ki a teltházas koncertterem színpadára. Egész biztos, hogy a kitartó munka és szorgalom többeket az egyetemi továbbtanulás felé terel. A második napon is az utolsó formáció rukkolt elő figyelemfelkeltő előadással. 

Hétfőn két, a konziban tanuló műsorvezető konferálta fel a zenekarokat: Kulcsár Debóra gitáros és Szekszárdy Zalán dobos. 

Bartók Konzi - félévi vizsga - 2026

A fellépők közül az egyik legszebb hangú énekesnő, Dely Viktória két hét múlva a Harmónia Jazzműhely Jazz-Csillagvizsgáló koncertjén is fel fog lépni az előző nap hallott Macalik Rebekával.

Ahogy mindig, most is szeretném kiemelni a női hangszeres jazz-zenészeket, akik nagyon jól helytálltak, remek szólókat hallhattunk tőlük.

Bartók Konzi - félévi vizsga - 2026 - női hangszeres jazz-zenészekSebestyén Lázár Kata - fuvola, Fejér Orsolya - jazzhegedű, Kulcsár Debóra – jazzgitár, Borbás Hanna - jazzének, cselló, Zilincki Nóra Hanna - jazz-zongora, Gardenö Klaudia - jazzbőgő, 

Bartók Konzi - félévi vizsga - 2026 - női hangszeres jazz-zenészekPetz Ágnes Viktória - jazzszaxofon, Tóth Viola Anna - jazzszaxofon, fuvola, Koszta Éva - jazzhegedű, Szmrtyka Linett Vanda - jazzbasszusgitár, Polyák Kitti - jazz-zongora

 

Gratulálok minden felkészítő tanárnak a munkájához! Köszönet a profi hang- és fénytechnikáért Baffia Boldizsárnak.

 

Bartók Konzi - félévi vizsga - 2026

Bartók Konzi - félévi vizsga - 2026

Bartók Konzi - félévi vizsga - 2026

Bartók Konzi - félévi vizsga - 2026

Bartók Konzi - félévi vizsga - 2026

Bartók Konzi - félévi vizsga - 2026

Bartók Konzi - félévi vizsga - 2026

Bartók Konzi - félévi vizsga - 2026 Kaszás Emília Magdolna - jazzének, Molnár Aurél - jazz-zongora, Polyák Kitti - jazz-zongora, Tóth Márton - jazzbasszusgitár, Nagy Dávid – jazzdob
Jimmy Van-Heusen - It Could Happen To You, Lover Man, Al Rinker - Ev'rybody Wants To Be A Cat
Felkészítő tanár: Cseh Péter

 

Bartók Konzi - félévi vizsga - 2026

Bartók Konzi - félévi vizsga - 2026

Bartók Konzi - félévi vizsga - 2026

Bartók Konzi - félévi vizsga - 2026

Bartók Konzi - félévi vizsga - 2026

Bartók Konzi - félévi vizsga - 2026

Bartók Konzi - félévi vizsga - 2026Bogdán Márta - jazzének, Németh Mirkó Gergely - jazzszaxofon, Esztergály Botond - jazzgitár, Mézes Attila - jazz-zongora, Szmrtyka Linett Vanda - jazzbasszusgitár, Székely Márton – jazzdob
Oliver Nelson - Stolen Moments, Jerry Brainin - The Night Has A Thousand Eyes, Pharoah Sanders - The Creator Has A Master Plan, Herbie Hancock – Butterfly
Felkészítő tanár: Ajtai Péter

 

Bartók Konzi - félévi vizsga - 2026

Bartók Konzi - félévi vizsga - 2026

Bartók Konzi - félévi vizsga - 2026

Bartók Konzi - félévi vizsga - 2026

Bartók Konzi - félévi vizsga - 2026

Bartók Konzi - félévi vizsga - 2026

Bartók Konzi - félévi vizsga - 2026

Bartók Konzi - félévi vizsga - 2026

Bartók Konzi - félévi vizsga - 2026 Kecskeméti Laura Andrea - jazzének, Koszta Éva - jazzhegedű, Tóth Viola Anna - jazzszaxofon, Kálmán Ábris Mihály - jazzgitár, Orosz Miklós - jazz-zongora, Zwick Zsombor András - jazzbasszusgitár, Szilvágyi Domonkos – jazzdob, Liska Szilárd Lél - jazzszaxofon
Miles Davis: Solar, Antonio Carlos Jobim: Favela, Chick Corea: Windows
Felkészítő tanár: Ajtai Péter

 

Bartók Konzi - félévi vizsga - 2026

Bartók Konzi - félévi vizsga - 2026

Bartók Konzi - félévi vizsga - 2026

Bartók Konzi - félévi vizsga - 2026

Bartók Konzi - félévi vizsga - 2026

Bartók Konzi - félévi vizsga - 2026

Bartók Konzi - félévi vizsga - 2026 Földi Natália Mónika - jazzének, Bátki-Fazekas Ilona - jazzének, Petz Ágnes Viktória - jazzszaxofon, Antal András Ferenc - jazzgitár, Gardenö Klaudia - jazzbőgő, Székely Márton – jazzdob
Ralph Rainger-Leo Robin.: Easy Living, Charles Mingus-Joni Mitchell: The Dry Cleaner from Des Moines, Zöld erdőben de magos
Felkészítő tanár: Serei Dániel

 

Bartók Konzi - félévi vizsga - 2026Bartók Konzi Kórus – vezető: Karosi Júlia

 

Bartók Konzi - félévi vizsga - 2026

Bartók Konzi - félévi vizsga - 2026

Bartók Konzi - félévi vizsga - 2026

Bartók Konzi - félévi vizsga - 2026

Bartók Konzi - félévi vizsga - 2026

Bartók Konzi - félévi vizsga - 2026

Bartók Konzi - félévi vizsga - 2026

Bartók Konzi - félévi vizsga - 2026

Bartók Konzi - félévi vizsga - 2026 Dubicz Eszter - jazzének, Zilincki Nóra Hanna - jazz-zongora, Ökrös József Károly - jazz-zongora, Tamó Máté - jazzbasszusgitár, Hajnal Balázs - jazzdob, Seller Ákos - gitár
George Shearing - Lullaby of Birdland, George Gershwin - Summertime, Luiz Bonfa - Black Orpheus
Felkészítő tanár: Csuhaj-Barna Tibor

 

Bartók Konzi - félévi vizsga - 2026

Bartók Konzi - félévi vizsga - 2026

Bartók Konzi - félévi vizsga - 2026

Bartók Konzi - félévi vizsga - 2026

Bartók Konzi - félévi vizsga - 2026

Bartók Konzi - félévi vizsga - 2026

Bartók Konzi - félévi vizsga - 2026

Bartók Konzi - félévi vizsga - 2026

Borbás Hanna Liza - jazzének, cselló, Liska Szilárd Lél - jazzszaxofon, Popovics Bence - jazz-zongora, Kulcsár Debóra – jazzgitár, Bartolák Erik Gábor - jazzbasszusgitár, Hajnal Balázs - jazzdob
Antonio Carlos Jobim - Samba do Aviao, Thelonious Monk - I Mean You, Paul Simon - Scarborough Fair
Felkészítő tanár: Serei Dániel

 

Bartók Konzi - félévi vizsga - 2026

Bartók Konzi - félévi vizsga - 2026

Bartók Konzi - félévi vizsga - 2026

Bartók Konzi - félévi vizsga - 2026

Bartók Konzi - félévi vizsga - 2026

Bartók Konzi - félévi vizsga - 2026

Bartók Konzi - félévi vizsga - 2026 Dely Viktória -  jazzének, Busák Álmos - jazztrombita, Iker András - jazzgitár, Inczédi Hunor - jazzbasszusgitár, Rigó Gábor - jazzdob
Mercedes Sosa: – Canción De La Simples Cosas, Duke Jordan - Jordu, The RH Factor - Forget Regret
Felkészítő tanár: Pál Gábor

 

Bartók Konzi - félévi vizsga - 2026

Bartók Konzi - félévi vizsga - 2026

Bartók Konzi - félévi vizsga - 2026

Bartók Konzi - félévi vizsga - 2026

Bartók Konzi - félévi vizsga - 2026

Bartók Konzi - félévi vizsga - 2026

Bartók Konzi - félévi vizsga - 2026

Bartók Konzi - félévi vizsga - 2026

Szabó Dávid - jazz-zongora, Kolozsi Soma - jazzbőgő, Kovács Hunor – jazzdob, Yu Haeun Grace - jazzének, Zsolnay Domos - jazzszaxofon
Dresch Mihály – A varázsló kertje, Willam Parker – Song of Hope, Don Cherry – Lonely Women
Felkészítő tanár: Miklós Szilveszter

 

Bartók Konzi - félévi vizsga - 2026

Bartók Konzi - félévi vizsga - 2026

Bartók Konzi - félévi vizsga - 2026

Bartók Konzi - félévi vizsga - 2026

Bartók Konzi - félévi vizsga - 2026

Bartók Konzi - félévi vizsga - 2026

Bartók Konzi - félévi vizsga - 2026

Bartók Konzi - félévi vizsga - 2026

Bartók Konzi - félévi vizsga - 2026 Borbás Hanna - jazzének, Bese Ákos - jazzhegedű, Prokop Zsolt - jazztrombita, Németh Mirkó - jazzszaxofon, Popovics Bence - jazz-zongora, Bartolák Erik Gábor - jazzbasszusgitár, Székely Márton - jazzdob
Bobby Watson – In Case You Missed It, Portishead - It Could Be Sweet, Joe Henderson – Mamacita
Felkészítő tanár: Serei Dániel

 

Budapest Jazz Club, 2026. január 12.

Fotó: Sztraka Ferenc, Irk Réka