Pontos leírást ITT talál.

               A leghíresebb magyar jazz-zenész – méltán nevezhetjük annak! – 1936. március 8-án született Budapesten. Különböző vidéki lakóhelyek – Dunaharaszti, Sóskút – után szüleivel és testvérével együtt egyik rokonuk befogadta őket a Kossuth Lajos utcai társbérletébe. A jól rajzoló Gábor a Képzőművészeti Gimnáziumban érettségizett, de közben megtanult gitározni is. Így 1955-re a budapesti zenei élet egyik ismert figurája lett. 1956-ban – a Forradalom bukása után – egy gitártokkal a kezében elindult a még nyitott osztrák határ és a világhír felé! Karrierje az Egyesült Államokban teljesedett ki, majd 1981-ben – egészségi és egzisztenciális – problémái miatt hazatelepült. 1982. március 26-án májelégtelenségben, 46 évesen halt meg egy budapesti kórházban.

Születésének 90. évfordulója tiszteletére alakult alkalmi zenésztársulás – Gyárfás István (Gyafi) művészeti vezetésével – Szabó repertoárjából válogatott művekkel tisztelgett a nagy előd előtt. Nyilván egy gitárosra emlékezni elsősorban a hathúrosok előtérbe állításával lehet legjobban. Ehhez adott volt két nagyszerű gitáros kolléga, akiknek együttjátéka, barátsága néhány éve a Lamantin improvizációs táborokban kezdődött. Gyárfás István neve jól ismert a jazzkedvelők és a budapestiek előtt: számtalan koncerten játszott, több zenei albumon muzsikált, Szabó Gábor-díjas muzsikus (2016). Továbbá az a Zágon Iván volt az apósa, akivel Szabó Gábor eltervezte 1956-ban az ország elhagyását.

Dr. Kispál Gyula régi motoros Szabó-ügyben. Bár ő orvos, de amatőr gitárosként az Alföld egyik jelentős muzsikusa, aki legutóbb a Szabó Gábor-kiállítás kapcsán (Rockmúzeum, 2025) lépett fel Budapesten. Őt még valamikor 1996-ban én fertőztem meg Szabó zenéjével, és különböző (vidéki, tiszakécskei) együttesek után 2009-ben alapította – a Szabó Gábor szerzeménye címét viselő – Rambler együttest, amellyel CSAK Szabó Gábor repertoárjából ismert számokat játszanak.

A legalább egy, de inkább két korosztállyal fiatalabb Négyessy Barnabás volt a harmadik gitáros. Az ő Szabó-előélete véletlenszerű volt: mivel szervezési problémák miatt a Szabó-emléktábla avatására kiszemelt muzsikusok – Gyárfás és Kispál – már foglaltak voltak az adott napon, így keresni kellett egy olyan csapatot, akik a táblaavatón zenélhetnek. Jankovics Máté – a tábla tervezője, kőfaragója – találta őket, és becsülettel megtanultak néhány Szabó-számot. Barnát az erről készült videón látta Kispál Gyula, és megtetszett neki a játéka. Így, mindjárt három szám – amit a táblaavaton játszottak – bekerülhetett a repertoárba.

Tehát három gitáros egyéniség egyszeri találkozásának lehettünk tanúi ezen a koncerten. Nekik a biztos, ám rendkívül inspiráló ritmikai hátteret Fonay Tibor (nagybőgő) és Gyárfás Attila (dobok) szolgáltatták.

               Gyafi volt végig a szóvivő, konferanszié, emlékfelelős. S itt, hogy Szabóra való emlékezés még hitelesebb legyen, a műsorban két vendég is beszélt Gáborról. De tartsunk sorrendet: a zenekar Szabó életében kiadott egyetlen magyar lemezről a „Femme Fatale” című Szabó-darabbal kezdett, majd az 1956-ban felvett „Sztálinváros blues” adaptációja következett. Ezután először Deseő Csaba (hegedű, brácsa) mesélt az élményeiről, Szabó Gáborral való 1974-es találkozásáról, amikor két koncertet is adtak közösen a Petőfi Sándor utcai Építők klubjában.

               Deseő után a „Sealed with a Kiss” Gery Geld slágere következett, majd újból Szabó-mű a „Thirteen”, ami az „A csitári hegyek alatt” című népdal átdolgozása, újraalkotása volt. Ezután egy Antonio Carlos Jobim szerzemény – klasszikus bossanova – a „Zingaro” szomorú, szerelmes dalát hallhattuk Gyafi érzékeny gitárjátékával, majd a szünet előtti sorozatot Szabó legfontosabb zenésztársa, Charles Lloyd darabja, a "Sombrero Sam" zárta.

               A szünetet a „Mizrab” (jelentése: szitárpengető) – az egyik leghíresebb és legszebb Szabó szerzemény – követte. „Az akácos út” című műdalra épült az „Impression my Country”, majd a második vendég, Gyémánt László következett. Ő Szabónak évfolyamtársa volt a Képzőművészeti Gimnáziumban. Később Gyémánt jó nevű és nyugaton is népszerű festőművész lett, aki három Szabó-portrét is festett. A középiskolában viszont a mosdóban együtt beszélték meg az előzőnapi Amerika Hangja rádió műsorát…
               A „Lady Gábor” volt zeneileg – számomra – az est legizgalmasabb része, ahol Négyessy Barnabás egy rendkívül invenciózus és modern hangzású szólót nyomott. Utána – egyhuzamban – a „Conquistadores”, ami az első latin-rock felvétel volt a világon 1965-ben. Ezután a „Stella by Starlight” – Victor Young darabja – zárta a blokkot. A zárófelvezetésben megtudhattuk, hogy a George Benson-nak világhírt hozó „Breezin’” szintén a Szabó-műhelyből került ki, de a szerzőség megállapításában Szabó a ritmusgitárosával, Bobby Womack-kel vitába került. Persze, ráadást is kaptunk: a „Galatea’s guitar”, amit Szentirmay Elemér publikált egykor „Csak egy kislány van a világon” címen.

               Úgy gondolom, ez az emlékkoncert méltó volt Szabó szellemiségéhez. Az együttesben mindenki – csak éppen másképp – jó volt. Persze Gyafi vitte a szót,  mind konferálásával, mind sokszínű játékával. Néha nagyon vehemensen játszott, olykor meg lírai volt. Kispál szólói izgalmasak, olykor különösek voltak, gyakran akkordvariációkkal fűszerezve. Többet volt a ritmusrészleg nagyon biztos kezű tagja, mint szólista. Izgalmas kísérete példaszerű volt. Barnabás pedig a fiatalos hangot képviselte. Nagyon tehetséges muzsikus, még nagy jövő állhat előtte. Halhattunk szólókat nagybőgőn és dobokon is, és egyik sem volt idegen Szabó zenei világától.

               Meg kell említenem még a hangosítást is, amely plasztikus, mintaszerűen korrekt volt. (Baffia Boldizsár munkája -  a szerk.)
               Köszönjük!

Harmónia Jazzműhely, Budapest Jazz Club,  2026. március 13. 

Fotók:  Sztraka Ferenc, Irk Réka

Pontos leírást ITT talál.