fbpx

Libisch Károly

A magyar könnyűzenében néhány zenekar, együttes is ünnepelt már komoly jubileumot. Talán elég, ha csak két példát mondok 50 év felettire: a Benkó Dixieland és az Omega stb. Ehhez képest a 40 év talán nem tűnik soknak. De!

Gyárfás István, Szabó Gábor-díjas jazz-zenészünk több szálon is kötődik a szabói életműhöz. Ennek kapcsán már csinált egy műsort zenekarával a mester számaiból és hangszereléseiből, melyet több helyen is bemutatott. A Zene Házában találkoztam a programmal, még tavaly. A már évek óta – ~2018-tól – változatlan felállású zenekarral, a Guitar Madness társulatával pedig készítettek egy albumot, melyet Szabó Gábor emlékének ajánlottak (Hommage à Gábor Szabó {Szabó Gábor emlékének}). Az öttagú formációban hárman gitároztak (Gyárfás István, Rieger Attila és Szalay Gábor), illetve a ritmusrészleget Soós Márton (nagybőgő) és Cseh Balázs (dobok) alkotta.

Mottó: Mindig szerettem a népzenéket (eredetiben) és a népi törekvések megjelenését eredendően nem hagyományos közegükben megszólaltatva, az egzotikus hangszereket hallgatni, akár a jazz műfajában is. Ezért is szeretem az úgynevezett etno-jazz stílusait, irányzatait; és nem csak kíváncsiságból! Vannak persze érzelmi kötödéseim: például a belga, lengyel, litván vagy katalán zenékre jobban figyelek, mint másokra.

Valami véget ért, egy folyamat megszakadt.

Számomra Kézdy Luca (hegedű, elektronika) neve nem hangzott eddig sem idegenül, de – vidékiként – nem kerültem el a zömmel fővárosi koncertjeire.

Hans Lüdemann 1961-es, hamburgi születésű német muzsikus: zeneszerző, zongorista. Klasszikus zongora szakot a hamburgi konzervatóriumban, jazz-zongorát a Musikhochschule Kölnben és a Banff Centre-ben (Kanada) tanult. Kölnben szerezte meg az (első) jazz- mesterdiplomáját, emellett Joachim Kühnnél magánúton is tanult.

A BMC kiadó 2022-ben megjelent sugárlemezeiből csemegézve most egy francia együttes albumát mutatom be.

Létezik Berlinben egy fesztiválszervező iroda, amely elsősorban az extrém és világzene területén tevékenykedi, érintve a jazz műfaját is. Szeptemberben az XJAZZ! vonzáskörébe tartozó két együttes is koncertezett az Opus Jazz Club színpadán. Közülük most a korábbi, a szeptember 16-ai eseményről, Milad Khawam szír trombitás fellépéséről írok.

Tiszakécske fesztiválváros, bár sem a lakói, sem a rendező szerv tudatáig ez még nem jutott el. Így esett, hogy az eseményt a művelődési ház alig plakátolta ki a városban! Ezért történhetett, hogy ez a zenei esemény az elmúlt évek nézőszámát eléggé – nagyon! - alulmúlta.

A Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézete budavári palotájában található a Zenetörténeti Múzeum. Ennek 7. termében volt az a szeptember 18-án bezárt kiállítás, mely a magyar harmonikaművészet eddigi legnagyobb alakja, Tabányi Mihály 100. születésnapja alkalmából emlékezett tevékenységére.

1. oldal / 2

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
15
16
18
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005