Ambrose Akinmusire/Mary Halvorson – Slo-Mo Neon Luminate Hoverings

Először is nézzük meg, kik is a lemez szereplői és hogyan kerültek egy stúdióba. Információkért hagyatkozzunk a mértékadó DownBeat magazin kritikusi listáira, hiszen bátran kijelenthető, hogy ez a legszakmaibb kitüntetés, amit jazz-zenész kaphat. (Persze ott van még a népszerűséget jelentő Grammy-díj is.)

Ha az utolsó három évet nézzük, akkor valóságos díjeső zúdult a két zenészre. Akinmusire mindhárom évben elnyerte az „Év trombitása” címet. Halvorson ugyanezen időszakban háromszor az „Év gitárosa”, két alkalommal az Amaryllis nevű zenekarával az „Év együttese” cím nyertese lett, és idén a fődíjat is elvitte, miután az „Év zenésze” lett.

Természetes dolog, hogy mindkettőjüknek az élete a jazz. Az, hogy a kritikusok díjazzák a munkásságukat, az a hab a tortán. Mary Halvorson saját bevallása szerint imádja a duójátékot, korábban készített már albumot Jessica Pavone brácsaművésszel, Stephan Crump bőgőssel, Sylvie Courvoisier zongoristával, Bill Frisell gitárossal, Joe Morris gitárossal vagy éppen Robbie Lee multiinstrumentalistával. A trombitás Akinmusire már 2009 óta gyakran játszott Halvorson mellett (szerepelt a gitáros „Code Girl” című lemezén), aztán végül – több kísérlet után – 2025 januárjában érezték úgy, hogy megérett az anyag egy duólemez elkészítéséhez, ezért egy New York-i fellépés után stúdióban rögzítették is a számokat. Megszületett a „Slo-Mo Neon Luminate Hoverings”. (Hogy ezt a címet hogyan találták ki…?!)

A szerzemények fele-fele arányban saját ötlet, egy pedig a közös munka eredménye. Ha feltétlenül kategóriába kellene sorolnunk a felcsendülő zenét, akkor talán a „kortárs improvizatív jazz” lenne a helyes meghatározás. Nem könnyű darabok, de többszöri meghallgatás után a különlegességre fogékony hallgatók meg fogják találni a szépségét, az érzelmességét, az egyediességét az elhangzottakban. Halvorson már a korábbi felvételein is gyakran használt effektpedált, ezúttal a trombitásnak is kölcsönadott egyet, aki szó szerint pillanatok alatt ráérzett erre az új irányra és a felvételek során már használta is azt. Így mindketten képesek voltak speciális hangzással hozzájárulni ahhoz, hogy ne csak egy hagyományos gitár-trombita lemez szülessen. Akinmusire számára különösen nagy kihívás volt, hiszen – bár az ő zenéje is erősen a szabad improvizációk felé hajlik – az utóbbi években a „fekete zene” mélyen megérintette, és rengeteg hip-hop, rap elem volt felfedezhető az albumain. (A „Honey From A Winter Stone” Grammy-jelölést kapott tavaly.) Most egy másfajta stílusban kellett helytállnia. „Ritka az az érzés, amikor nincs kötelező tennivalód, bármit játszhatsz. Ezt szeretem, mikor Mary-vel játszom.”

A projekt sikerrel járt. A régóta meglévő kapcsolat és a könnyű kommunikáció vezetett oda, hogy ez a remek album megszülethessen. Egy spirituális, két zenész páratlan összhangjából kialakult merész alkotás, amely kiemelt figyelmet érdemel.

Tracklist:

1. Prelude in the Ash
2. This Vivid
3. Nice to Meet You Again for the First Time
4. Soundcheck
5. Watersmoke
6. Tangled Pretty
7. Ofo
8. Blood & Sand
9. Slo-Mo Neon Luminate Hoverings

Ambrose Akinmusire – trombita, effektek
Mary Halvorson – gitár, effektek