Barcelona a művészetben fürdik – Gaudi, Picasso és Miró (csak néhány nevet említve) gondoskodott arról, hogy valódi művészeti szentély, ékszerdoboz legyen a hely. Aki városnézésre adja a fejét jól tudja, hogy este, a sok kilométeres séta után, nehéz újra útnak indulni. Mégis a kíváncsiság mindig úrrá lesz rajtam. Pár évvel ezelőtt, amikor a flamenco előadáson kívül nem találtam igazán izgalmas jazzkoncertet a városban, megfogadtam, hogy legközelebb alaposan felkészülve érkezem. Ember tervez… Hiába próbáltam előzetesen érdekes jazzkoncerteket keresni, mintha éppen abban az időszakban tűntek volna el a városból a jazz-zenészek, amikor megérkeztem. Bár akadt néhány zenei rendezvény, ám igazán izgalmasat nem sikerült találnom. Végül a leírásban egy jazz-funkként hirdetett koncertre vettem jegyet az egyik legnagyobb ottani jazzklubba, a Jamboree-ba. A hely barátságos, ám apró pincehelység, ahol esténként általában két előadást tartanak – egyet 19 órakor, egyet pedig 22 órakor vagy később. Az előadások jellemzően egyórásak. Nem véletlen, hogy a hazai jazzklubokban a külföldiek mindig rákérdeznek, hogy tényleg lesz második része is a koncertnek, jól értették? Más országokban ugyanis gyakran csak egy szettből áll a koncert.
A kitűnő énekes, Clarence Bekker buliját néztem, hallgattam meg, de jazzt nem nagyon fedeztem fel benne. Persze ettől függetlenül itthon egyes „jazzfesztiválokon” valószínűleg hatalmas ovációval fogadták volna. A zenészek alig improvizáltak. Viszont a második koncert is telt ház előtt zajlott, sőt egy, a városban épp versenyre készülő kórus is fellépett az utolsó néhány számban. Pár nappal később ugyanebben a klubban lépett fel egy izlandi trió. Ők valóban jazzt játszottak, nem is vonzottak akkora közönséget.
Sunna Gunnlaugs Trio
A zenekar tagjai voltak: Sunna Gunnlaugs zongorán, Thorgrimur Jonsson bőgőn és Scott McLemore dobon.
Sunna Gunnlaugs izlandi zongorista hölgy már fellépett hazánkban is, az Opus Jazz Clubban. Zenéje az északi nyugalom megtestesítője, nincsenek benne hatalmas extázisok, óriási improvizációk, mégis a végtelen szabadság és békesség hatja át a trió játékát. Az egész napos túra után ez a megnyugtató, meditatív zenei világ az, amire az ember vágyik. A koncert során kortárs zenei fordulatok is érzékelhetőek voltak, a kidolgozott zenei asszociációk pedig finom rétegekként épültek egymásra. Leginkább az ECM-es „sound”, azaz az atmoszférikus hangzás volt jellemző a zenéjükre. Figyelemre méltó, hogy egyik tag sem törekedett dominanciára vagy háttérbe húzódásra – játékuk valódi párbeszéd volt, egyenrangú reflexiók sora.
Gunnlaugs nem, mint zenekarvezető állt a középpontban, hanem a társasjáték részeseként, aki nem akart felülkerekedni a technikai tudásával, hanem érzékenységével és visszafogottságával hatott. Kis érdekesség, hogy a trió zongoristája és dobosa házaspár. A New York-i forgatagot hagyták a hátuk mögött 2005-ben az izlandi békéért. Legfrissebb, 2023-as Becoming albumukat mutatták be a barcelonai közönségnek, de korábbi lemezeikről is szemezgettek kedves alkotásokat.
A koncert a „Cielito Lindo” című dallal indult, amely a trió 2015-ös albumának címadó darabja. Az eredetileg mexikói szerelmes dal egy régi film, a Los tres García inspirációjára született, így a latinos hangvétel nem volt véletlen. A zongorista mesélt az izlandi nyarakról, amikor végre egész nap világos van, és látni lehet a napsugarat – erre reflektált a „Sound of Summer” című szám, amely a koncert legpezsgőbb pillanatát hozta el. Ebben a dalban minden zenész bemutatkozhatott hosszabb szólókkal, és az északi fény táncolt a ritmusokra. Elhangzott néhány korábbi szerzemény is, például a már-már tüzesnek mondható „Workaround”, valamint egy Bill Frisell inspirálta dal is. A Finnországban lemezre rögzített „A Major Deal” kapcsán Gunnlaugs elmesélte, hogy az Ancestry lemez rögzítése közben természetesen a szauna ott helyben rendelkezésükre állt, aminek a melegsége visszaköszönt a kompozícióban. Ismét a Cielito Lindo lemezükről hangzott el egy blues, az „Icelandic Blues”, ami érzékletesen adta át a téli izlandi hangulatot, amikor alig kel fel a nap, és a hó az éggel összemosódva mindent kékes fénybe borít. Az egyórás koncertjüket a „Suddenly Autumn” című dallal zárták a legfrissebb, Becoming lemezükről, ami ismét elmélkedésbe vonta a közönséget, és méltó lezárása volt ennek az északi jazz-utazásnak.
Terrassa Jazz Festival
Egy esti tévéadás világított rá, hogy miért van olyan kevés jazzkoncert a tengerparti városban. A fiatal énekesnő, Julia Plans csodálatos hangjára és a mögötte szvingelő profi zenészekre lettem figyelmes. Majd hirtelen feltűnt a Jazz Terrassa logója a háttérben és egy dátum, 2025.03.07-28. Ellenőriztem az interneten, hogy igaz, ráadásul Terrassa nem jazzterasz, hanem egy város mindössze 30 km-re Barcelonától. Már csak a másnapi műsort kellett átböngésznem, és nem volt kétséges, akárhogy, de odajutok. Az olimpia miatt a Barcelona környéki városokat gyorsvasúttal (metró) kötötték össze, ami kényelmesen elérhetővé teszi ezeket a kicsit távolabb rendezett művészeti eseményeket. Igaz, a fesztivál még jóval az olimpia előtt indult, ugyanis idén már a 44. Terrassa Jazz Fesztiválra került sor, de bizonyára több embert vonz a könnyebb megközelíthetőség. Az esti koncertek mellett voltak délelőtti és délután előadások is. Egy különleges déli esemény keltette fel a kíváncsiságomat (így nem éjszaka kellett oda-vissza utaznom). A Terrassában született bőgős, Xavi Castillo a triójához csatlakozó vonósnégyessel egyik nagy kedvencemnek, a festő- és képzőművész, Joan Mirónak dedikálta a koncertet. Egész pontosan Joan Miró Zenés Portréja címmel tisztelegtek a katalán festőóriás emléke előtt feledhetetlen crossover koncerttel, ami egyben lemezbemutató is volt. Az eseménynek a város parkjában, egy modernista, Gaudí ihlette épület, a Masia Freixa adott otthont. A zord időjárás és a déli 12 óra ellenére zsúfolásig megtelt zeneszerető közönséggel a park.
Az ülőhelyek 20 perccel a kezdés előtt elfogytak, így utána már csak állóhelyet lehetett találni. Az idei egyik leghűvösebb márciusa néha megmutatta, hogy mi lenne, ha a felhők mögül előbukkanna a nap, így a 14 fokból időnként 28 fokba, majd vissza változott a hőmérséklet. A zenészek melengették a kezüket a szokatlanul hűvös időben, a közönség pedig az eget kémlelte az idei különösen csapadákos tavasz miatt. Szerencsére megúsztuk zivatar nélkül, ami a további koncertekre csak ritkán volt jellemző. Persze a fesztivál több helyszínen zajlott, így a belső terekben ez nem jelentett gondot.
A klasszikus és jazz-zenészekből álló formáció, a Xavi Castillo 3+4 néven fut.
A zenekar tagjai voltak: Xavi Castillo - nagybőgő, Christos Yerolatsitis - zongora, Karles Perez - dob, Marina Sala - hegedű, Borja Peiron - hegedű, Laura Jover - brácsa, Marta Pons – gordonka.
Mind a nyolc kompozíció kötődött a világhírű festő egy-egy fontos momentumához, ez akár lehetett festmény vagy festési technika, akár művészeti mozgalom, sőt a figuratív alakok is hatással voltak a zeneszerzőre. Nagyszerű egységet képezett a jazztrió és a vonósnégyes, hol az előbbi, hol az utóbbi kapott nagyobb szerepet a zenei párbeszédben.
A vonósnégyes indította a koncertet a „Minuet to J.M.” című dallal, majd a „Fauves” hozta el a nagyzenekari jazzes hangzást. A cím a 20. századi művészeti mozgalomra, a fauvizmusra utalt, amelynek vezetője a francia festő, Henri Matisse volt, amely erőteljes színvilágával Miróra is hatást gyakorolt, vele együtt pedig Xavi Castillo zenéjére is.
A „White Cube” a New York-i MoMA előtt tisztelgett, ahol Miró munkái békére leltek. Itt a zongora nyújtotta a nyugalmat, miközben a vonósok vad táncot jártak.
A „Chased By The Stars” című darabban a bőgő gyönyörű telt hangzása került a középpontba. A cím nem véletlen, ugyanis a 40-es évektől kezdve, majdnem mindegyik Miró festményen megjelenik a csillagmotívum. Ha a címben szereplő üldözés nem is, de a játékosság megjelent ebben a kompozícióban.
Olyan dal következett, a „Masonite”, amelyik nem szerepelt a lemezen, amely a festőművész sajátos festési technikájára utalt, a préselt falapokra készített műveire. Izgalmas volt a bőgő és a cselló párbeszéde, majd a vonósok csatlakozása.
A koncert feledhetetlen pillanata a „Carnival d'Arlequí”, azaz a Harlekin karneválja volt, ami egy Miró festmény címe. Harlekin, azaz a bohóc, komikus táncát hallhatta a közönség, amit főként a hegedűs, Borja Peiron idézett meg latin ritmusban.
A „Marginalia” a japán művészet filozófiáját idézte meg, miszerint a margón lévő részletek ugyanolyan fontosak, mint a középpontban lévők. A vonósnégyes kapta a főszerepet ebben a klasszikus hangzású darabban, ezúttal a jazztrió csak halk ritmusszekcióként kísérte őket, sőt a papagájkórus a fákon is a szabadtér varázsát erősítette. Ezt követte a „Psychedelic Automate” jazztrióra írt szerzemény, ami elkalandozott a jazz világába, és hosszú improvizációkkal mutatták meg a jazz-zene értékét. A „Personatges”, azaz személyiségek a katalán festő figuratív alakzataihoz hasonlóan gondolkodtatta el a közönséget, és játékosan irányította a figyelmet a hangszeres zenészek karaktereire. A dobos hosszú szólója után Yerolatsitis intenzív zongorajátéka kapott figyelmet, amihez csatlakoztak a vonósok, de mindvégig a dob vezette a témát.
A koncertet a „Back to the Big Bang” című darabbal zárták, amiben a katalán zeneszerző tisztelgett a katalán képzőművész óriás előtt egy ódával.
Miró játékossága és szürrealista világának zenei leképezése az egész koncert folyamán érzékelhető volt, jól rátapintottak erre az oldalára. Ez a klasszikus és jazz hangzásvilágának különbségében jelent meg, de pont olyan varázslatosan és élménydúsan, ahogy azt Miró alkotásain is megcsodálhatjuk (itt a lemezt meg lehet hallgatni).
Nagyon izgalmas lenne látni, hogyan inspirálja a magyar jazz-zenészeket saját művészeink világa. Vasarely optikai hatásai például elképesztő ritmikai játékokat sugallhatnának, Munkácsy drámaisága egy expresszív, mély tónusú jazzkompozícióban kelhetne életre, Csontváry monumentális látomásai akár egy nagyzenekari jazzszvitben jelenhetnének meg, míg Szinyei levegős, fényekkel teli festményei egy könnyed, impresszionista jazzhangzást inspirálhatnának.
Barcelona, 2025. március 13-16.
Fotó: Irk Réka (mobil)
Kapcsolódó cikkek: Jazzkalandok New Yorkban – 2/1.
Jazzkalandok New Yorkban – 2/2.
Jazzkalandok az Isztrián – New York az Adriára költözött
Jazzkalandok Dubajban és Abu-Dhabiban