A nyaralás, kikapcsolódás bárhol is legyen, számomra kulturális feltöltődéssel is jár. A helyi képzőművészet, építészet, zenei élet ugyanolyan fontos, mint a természeti látványosságok. Ezekből Horvátországban nincs hiány. A horvátok sok évi tapasztalata azt mondja, hogy a tengerparti vakáció mellé fesztiválokat, koncerteket, előadásokat, kiállításokat is szervezve még nagyobb vonzerővel bír az országuk. Ebben talán az Isztria viszi a pálmát. Sehol máshol nem találkoztam annyi zenei eseménnyel, mint a félsziget csúcsán lévő Pulában, ahol a vasárnap és a hétfő kivételével, minden nap szól zene valahol a város egyik-másik pontján. Természetesen nem csak jazz, de nagy hangsúlyt fektetnek erre a stílusra. Ami még fontos, hogy nem, mint háttérzene szól - még az éttermek közelében sem -, hanem ez a fő attrakció. Ráadásul nagyon jó zenészeik vannak, akikről sajnálatosan keveset hallunk.

Horvát-magyar kapcsolatok

Anno még a rendszerváltás és Jugoszlávia szétesése előtt erős kapcsolatot ápoltak az ottani és a hazai zenészek – erről Deseő Csaba mesélt, akinek lemezein több horvát és szlovén zenész is szerepel –, de ez mára eltűnt. Pedig az ottani zenészek is nagyon jók. Ha érkeznek is hazánkba horvát jazz-zenekarok, kicsi a média és közönség figyelem, mert inkább nyugatabbra keressük az értéket, a közelben lévőkre nem figyelünk, nem is tudunk róluk. Szerintem ezt csak úgy lehetne áthidalni, ha magyar és horvát zenészek lépnének fel együtt, ez sokkal vonzóbb lenne a hazai közönségnek is, nem beszélve a muzsikus kapcsolatok építéséről. Itt talán Pallai Péter elképzelése és munkája vezethetne sikerhez, ahogy az angol-magyar koprodukciók sikeresen zajlanak (Harmónia Jazzműhely – londoni 606 Club), ezt lehetne más országokkal is szorosabbra fűzni.

Pula és Fred Hersch

Nem hittem a szememnek, mikor ránéztem a pulai programokat felsoroló oldalra, ki érkezik hozzájuk épp, amikor szabadságomat töltöm azon a környéken. Már évek óta keresem, figyelem az amerikai jazz-zongorista programját, mikor érkezik Magyarországra. Ám tudtommal, 1998 óta nem járt hazánkban, miközben saját nevén félszáz album jelent meg, mellékszereplőként pedig közel száz lemezen működött közre. Európába a nagy nyári fesztiválokra érkezett, hol trióban, hol duóban, Pulában pedig szólóban lépett fel. Itt megjegyezném, hogy elképesztően olcsó volt a koncertbelépő, a legdrágább 4500 Ft. Fred Hersch, aki először Stan Getz, Joe Henderson vagy Art Farmer mellett lépett színpadra, hosszú ideig tanár volt, többek közt Brad Mehldau tanára és mentora. Aki szereti Bill Evans muzsikáját, biztos, hogy szeretni fogja Hersch páratlanul érzékeny, szentimentális zenéjét is, aminek a gyökerei a klasszikus zenéből erednek jól hallhatóan. Pulában, az INK színházterme ideális helyszín volt, jó akusztikával erre a koncertre. A szervezőknek köszönet, hogy még a beállásra is bejuttattak.

A terem háromnegyedig telt meg, leginkább horvát közönséggel. A Down Beat kritikusi szavazásán a napokban a második helyezést elért Hersch finom, könnyed (de nem könnyű) játéka magával ragadta a hallgatókat, mély csend ült a koncertteremre, egy pisszenést sem lehetett hallani. Harminc perces zenefolyammal indított. Két Jobim dallal juttatta el a közönséget a meditáció állapotába, az „Insensatez” és a „Meditacao”, melyeket a 2009-es Fred Hersch Plays Jobim albumra rögzített, ami a 2008-as kéthónapos kómát követő újjászületése utáni első lemezek egyike volt. Majd a Benny Golson „Whisper Not” és egy saját kompozíció, a „Little Song” után szólalt meg először a művész nagyon röviden. Pulában még elhangzott játékos imprókkal az „After You’ve Gone” Turner Laytontól. Joni Mitchellt, mint legnagyobb kedvencét jelentette be, aki a tini éveit meghatározta zeneileg.

A közönség pedig ujjongásban tört ki, mikor a „Both Sides Now” című dalt meghallotta, ami a 2015-ös Solo albumon szerepel. Csodálatos ívű feldolgozásban a katarzis még inkább kijött, majd a nyugalom zárta a darabot. Ezután három saját kompozíció szerepelt (Pastorale, Spinning Roll, Floating), mely közül a legismertebb a kritikusok által is agyondicsért, Robert Schumannak dedikált „Pastorale” című szerzeménye volt, ami többek közt a 2011-es Grammy-díjra jelölt Alone at the Vanguard lemezére is rákerült. Clifford Brown „Joy Spring” dalának ismert refrénjét a saját harmóniavilágába szőtte bele, mintha egy teljesen új kompozíciót hallottunk volna.  Utána bejelentette, hogy nem szeret előre tervezni, épp az aktuális helyzettől függ, mit fog játszani: „Most egy balladát fogok játszani, ám nem vagyok biztos benne, melyiket, talán az egyik Monk dalt, vagy mégsem …”, de végül Harry Warrentől a „This is Always” című gyönyörű ballada nőtt ki a hosszú bevezető improvizációból, aminek metamorfózisát figyelve blues melódiává, mégpedig Monk „Blue Monk”-jává nőtte ki magát.

A befejező számnak a kedvenc pop dalát választotta, Billy Joeltől az „And So It Goes”-t, ami az Open Book című albumon jelent meg, viszont ahogy bíztunk benne, jazzesítette a jól ismert nótát. Óriási tapsvihar és álló ováció után visszajött még egy ráadásra Hersch, hogy Thelonious Monktól elhangozzon még egy dal, a „’Round Midnight” című jól ismert standard, amiről Márton Attila a tavaly megjelent duó lemeze kapcsán ajánlójában írt.
Majdnem két óra elmélyülésben és lebegésben volt része azoknak, akik ki tudtak szakadni a városi és a tengerparti zsivajból. Néha nem az valósul meg, amit elképzel az ember egy-egy koncertről, de jelen esetben felülmúlt minden elképzelést Hersch koncertje, megérte 20 évig várni. Remélem, hamarosan Magyarországon is részesei lehetünk elragadó zongorajátékának.

Isztria és a jazzfesztivál

A félsziget közepén, hegyes-völgyes, gyönyörű tájon található a szerpentines vékony úton megközelíthető ékszerdoboz, pompás panorámával, Grožnjan. A nagykanizsai mindenható és mindentudó szervezőtől, Halász Gyulától kaptam egy fotót, amin a Jazz is Back! – BP nevű jazzfesztivált reklámozták. Kiderült, hogy a fesztivál két évtizede létezik, sőt Deseő Csaba is fellépett már a településen, viszont eddig még soha nem került elém a reklámja. A jazzfesztivál 14 koncertet tartalmaz, és pont abban az időben zajlik minden évben a Horvát Zenei Ifjúsági Nyári Jazziskola a faluban, melyen nemcsak horvát zenészpalánták, hanem a világ minden pontjáról érkező tehetséges diákok vesznek részt, akiket ugyancsak nemzetközi mentorcsapat tanít. Ebben az évben Ausztráliából, Dániából, Finnországból, Spanyolországból, az USA-ból, Szlovákiából, Németországból, Svájcból, Angliából, Franciaországból és Belgiumból érkeztek fiatalok. Saját tapasztalatom alapján állíthatom, hogy a legemlékezetesebb momentum számukra a közös muzsikálás marad a JM Jazz World Orchestrában.

A tanulók fő mentora, a New Yorkban élő, Grazban tanító, de Costa Rica-i származású harsonaművész, Luis Bonilla, aki többek közt McCoy Tynerrel, Dizzy Gillespie-vel, Freddie Hubbarddal és Astrud Gilbertoval is zenélt már, és aki 2015 óta vezeti a zenekart. A big bandbe pályázat útján lehet bekerülni, a válogatás áprilisban zárul. Bonilla elmondta, hogy a felhívásra videós anyagot küld több, mint 100 fiatal, akik közül egy testület választja ki minden évben azt a 19-20 tehetséget, akik szerintük jól tudnának együttműködni az az évi zenekarban. A szállást és az étkezést is a JM International fedezi. Legtöbbször Grožnjanban van a tábor, de volt már Belgiumban, Németországban, Macedóniába ezelőtt. Jövőre a Jazz.hu is meg fogja kapni a felhívást, hogy magyar tehetségek is tudjanak csatlakozni ehhez a nem mindennapi csapathoz, amiben a kommunikáció nyelve az angol.

Bonilla elmondta, hogy nemcsak az együtt zenélés öröme és a nemzetközi mentorcsapat miatt értékes ez a két hét, amit együtt töltenek a diákok, hanem azért is, mert a későbbiekben tovább tudják a kapcsolatot, barátságot építeni, és sok esetben egymást hívják meg koncertekre és lemezfelvételekre. A júliusban alakult 19 tagú zenekar több horvát városban, Szlovéniában és Olaszországban lépett fel. Végigfutva az eddigi zenekar tagjainak nevét, három Magyarországhoz köthető név tűnt ki: Mindaugas Strumbas litván gitáros és a dobos Szecső Szendrődy, aki az USA-ban él, de együtt léptek fel 2019-ben Magyarországon, valamint Kormányos Gergő szaxofonos, és ami összeköti őket, hogy mindannyian a Grazi egyetemen tanultak.

 Sonya Sytnyk, énekesnő és Luis Bonilla, zenekarvezető

Érdekes volt, hogy a fesztiválmegnyitó két nyelven, előbb olaszul, majd horvátul hangzott el, így már nem volt olyan meglepő, hogy sok olasz autó állt a parkolóban, hiszen anno a Velencei Köztársasághoz tartozó középkori városkáról van szó, ahonnan Tito uralma alatt kivándoroltak az olaszok, majd húsz évvel később horvát művészek fedezték fel újra, és nyitottak galériákat, majd zenészek töltötték meg élettel a csendes hegyi falut. Visszatérve az idei zenekarhoz és a fesztiválhoz, rögtön az első nap, a jazzfesztivál megnyitóján mutatkozott be telt ház (tér) előtt a minden évben újjáalakuló big band. A repertoárjuk is nemzetközi volt, mindenki hozott magával egy-egy big band darabot, amit megtanultak és eljátszottak. Azt gondolom, hogy a másik kultúrájának megismerése ugyancsak fontos érv a hasonló táborok mellett. A zenekarban 17 és 25 év közötti fiatalok foglaltak helyet, így a szólókban elég nagy különbségeket lehetett hallani, azonban a közös hangzásuk, játékuk kifejezetten élvezhető volt, még ha csak pár hete is próbáltak, építették a közös műsorukat. A big band zenekarhoz egy fantasztikus hangú Németországban élő ukrán énekesnő, Sonya Sytnyk csatlakozott, de a zenekarvezető Bonilla is dalra fakadt. A big bandben két női zenész is jelen volt, Pilvi Kokkonen finn trombitás és Léna Aubert francia bőgős.

Műsoruk:

1. Zat in de olmen - trad. Netherlands     2. Tiho pliva žitarica lađa - trad. Croatia

3. Des Sardiniers - folk. France        4. Trick of the see - Australia(Tasmania)/Norway, Bonnie Harris

5. Macelada - trad. Portugal                 6. Vogeltje + Wij willen - trad. Netherlands

7. Ka pioioi e - New Zealand, Maori     8. Nachtigallen - folk. Germany

9. Drowsy Maggie – Ireland     10. Petenera para ol yayo - trad. Melody from Spain, text Lucia Valle

11. Joli mois de mai - trad. France/Bretagne           12. Rolling hills - USA, James Moon

13. Oj radosti - trad. Istrian                     14. Toue le joli - Reunion Island - Pierre Vidot

15. The cuckoo - folk. USA, Apalache mountains     16. Ritmo con señas impro

17. Le radici ca tieni+Dieni a balare in Pulia - trad. Italy

Miután a koncertek fél 9-kor kezdődtek, így majdnem éjfélre lett végük, de a város annyira felkeltette érdeklődésemet, hogy nappali fényben is szerettem volna megnézni (pedig 70 km-t kellett autózni), így egy másik időpontot is kinéztem, amikor olyan szlovén zenészek léptek fel, akik Deseő Csabával is játszottak ezelőtt. BP Eveningnek nevezett estére újra ellátogattam, amin a jazzgitáros Primož Grašič és zenekara adott koncertet. Itt végre kiderült, hogy a Jazz is Back - BP utolsó két betűje annak a személy nevének a kezdőbetűi, aki a fesztivált létrehozta, gondozta, a 12 éve elhunyt vibrafonos, Boško Petrovićé. Az ő emlékének ajánlották az aznapi koncertet a volt művésztársai Szlovéniából. Visszatérve Deseő Csabára, aki elmondta, annak idején milyen jó barátságban voltak a jugoszláv és magyar zenészek, többek közt az 1984-es Blue String és a 1993-as The Swinging Violin lemezeken is együtt játszottak Boško Petrović-csal, sőt a Hungarian Jazz History, Vol.5 albumon több magyar zenésszel is. Sokszor felléptek hazánkban, de leginkább a mostani Horvátország területén, amiket nagyon jó emlékként őriz. Kérdés, hogy miért szorult vissza a több országra szakadt, hajdani Jugoszlávia területén élő zenészek és a magyar zenészek együttműködése, hiszen itt is és ott is magas szinten művelik a jazzt.

A Grožnjanban fellépő zenekar két tagja együtt játszott Petrović-csal. A jazzgitáros Primož Grašič mellett Mario Mavrin basszusgitáros, továbbá Blaž Jurjevčić zongorázott, dobnál pedig a zenekar vezetőjének fia, Tijan Grašić ült.

Fantasztikus estét varázsoltak a lelkes közönségnek. A meghirdetett Georgie Fame angol énekes nem érkezett meg a koncert végéig, de helyette a második félidőben, az előszóban emlegetett Village Vanguard Orchestra dobosa, John Riley váltotta az ifjú tehetséget, aki amúgy nem kisebb hírességekkel dolgozott együtt, mint Miles Davis, Dizzy Gillespie, Joe Lovano. Majd még egy kolumbiai-amerikai jazzgitáros is a színpadra lépett, a pár nappal későbbre hirdetett All Star zenekarban gitározó Nelson Riveros, és a végén beállt basszusgitározni a New Yorkban élő orosz Boris Kozlov is.

Rövidre fogva a beszámolót, olyan jól ismert és Petrović-csal közösen játszott, lemezre vett jazz standardeket játszottak, mint az „In a Mellow Tone”-t, „Sunny”-t, „Cherokee”-t, „Just Friends”-t vagy a „A Nightingale Sang in Berkeley Square”-t, amit duóban adott elő Grašič és Mavrin, majd a „Work Song”, „All Blues”, „Oleo”, „There Will Never Be Another You” jazz standardek jöttek a második részben. Pazar, minden elképzelést felülmúló estének lehettünk tanúi. Örömmel és kicsit irigykedve láttam a sok logót a várfalon, merthogy Horvátországban a legkisebb cégek is támogatják a fesztiválokat.

Jazz House, Pula

Az egy hétbe sok minden belefér, így nem hagyhattam ki Pula új jazzklubját, a Jazz House nevű helyet, ami a Verudelán, az egyik hotel alsó részében található. Eddig minden évben Pula központjában voltak jazzkoncertek, de az új jazzklub miatt a belvárosban csak eggyel találkoztam, amíg ott voltam. Mit is írjak az új helyszínről: kellemes, szépen kialakított, hűtött terem, kényelmes székekkel, a falakon jazz-zenészek portréi, csak a színpad megvilágításával nem igazán foglalkoztak. Az elképzelés nagyon szép, hogy légkondicionált helyen, egy üdülőkomplexum közepén nyissanak klubot, több kilométerre Pula belvárosától, ami tele van turistával, de a klubba kevesen mentek be. A 10 eurós jegyár sem túl vonzó az ingyen cirkuszhoz képest, amit Pula központjában kap a turista. Talán az évek alatt rátalálnak a jazzt kedvelők, és nem szűnik meg, mielőtt még beindulna.

Ivan Džajić quartetjére ültem be, akiről csak annyit tudtam meg, hogy gyógyszerész diplomás zágrábi zenész.  Saša Zorkić gitározott és konferált (angolul – köszönet érte), sőt tájékoztatott, hogy a kiírással ellentétben, nem 9 órakor, hanem olyan 40 perccel később kezdődik a koncert. Érdekes, hogy amennyire semmit nem lehet róla találni a neten, annyira jól gitározik, az improvizációi színesek, érdekesek voltak, de a zenekarral is jól együttműködött. A koncerten a Pulában élő, argentin zongorista Carlos Fagin, Ivan Džajić bőgős és – a meghirdetett Marco Quarantotto dobos helyett-, a Szerbiában született, de Ausztriában élő és tanító Dusan Novakov lépett színpadra.

Az este folyamán elhangzott több kedvelt jazz standard, mint a „Whims of Chambers”, „How Deep the Ocean, „Skylark”, „Naima”, „Tea for Two”, „F blues”. A programban jelzett dobos megérkezett az utolsó két számra, aki óriási energiával dobolt, viszont nagy volt a kontraszt az érzékeny, odafigyelő Dusan Novakov játéka után.
Nagyon sajnálom, hogy Horvátország legismertebb fiatal trombitását, Branko Sterpint idén nem hallhattam. Eddig Pula belvárosában számos zenekar élén volt szerencsém minden évben meghallgatnia a pulai zenész játékát, jó lett volna, ha profi körülmények között is felcsendül a trombita hangja.

Remélem, kedvet csináltam kedves olvasóinknak ahhoz, hogy ha Horvátországba mennek nyaralni, a helyi programokat (főként a jazzt), sőt a távolabbiakat is pásztázzák, mert ezen a területen is jól teljesít a tengerparti ország.

Kapcsolódó cikk: Jazzkalandok New Yorkban – 2/1.

Jazzkalandok New Yorkban – 2/2.

Jazzkalandok Milánóban

Pula - INK, Jazz House, 2023. július 12. & 14. & Grožnjan - The Jazz is Back-BP, 2023. július 11. & 13.
Fotó: Irk Réka