fbpx

Fabrizio Savino – The Rising Sun

2022. máj. 25.

A fiatal középkorú (1981-ben született) olasz gitáros, Fabrizio Savino semmi kétséget sem hagy afelől, hogy legújabb lemezét egy mitológiai alapjelképnek, a kelő napnak szentelte, s mint maga a zenész nyilatkozza, a kelő nap gazdag metafizikai tartalmából is kiváltképp az újjászületés motívuma ragadta meg a fantáziáját, ahogy ezt az album második felvételének címe is jelzi.

A lemez borítóját teljes egészében elfoglalja egy narancssárgán izzó napábrázolás. Efféle rövid zenekritikában lehetetlen összefoglalni mindent, amit a különböző mitológiákban a napról gondoltak és tanítottak, mindazonáltal Savino zenéjének jobb megértése érdekében talán érdemes a napszimbolika főbb jelentéseit összegyűjteni.

Emez ősi jelkép alapértelme alighanem az, hogy minden, ami szép és jó a földön, a nap fényétől válik azzá, sőt, a legtöbb jó dolgot a napfény hozza létre. A nyugati civilizációk nagy részében a nap tekintélyszimbólum: istenség, király, dicsőség, győzelem, akarat- és életerő, s mint férfielvű jelkép: apa. Testrész-párhuzama a szív. Miközben nyugaton a férfierő szimbóluma, Japánban vagy a maori mitológiában a hold a maszkulin és a nap a feminin elv. Ez a keltáknál és több nomád pásztornép mitikus gondolkodásában is így van, például a mongoloknál, törököknél és más közép-ázsiai népcsoportoknál. Japánt másodszor is említeni kell, hiszen itt a kelő nap az ország emblémája. A Földet minden reggel újra fénybe vonó napot köszöntötték a naphimnuszok; keresztény ábrázolásokban a felkelő nap általában a halhatatlanság és feltámadás jelképe; egyes reprezentációkon Krisztus Hélioszhoz hasonlóan napszekéren, sugárkoszorúban látható.

A Bariban született gitáros új albumát a római Teatro Tor Bella Monacában mutatták be tavaly szeptemberben. A két örökzöldből és kilenc saját szerzeményből álló gyűjtemény jazzalapjait Savino triója rockos felfogással színesíti. Jó ízlése és elegáns előadóművészi attitűdje azonban meggátolja abban, hogy túl sok kedvezményt tegyen bármilyen jazzen túli stílusnak, így a „rockos” elemeket is legfeljebb díszítményeknek érezzük. Tudjuk jól, hogy az elmúlt közel fél évszázadban ezt a fajta művészileg igényes, kidolgozott és technikailag is bravúrosan megoldott gitártriózást Pat Metheny vitte a legnagyobb sikerre, meghódítva vele gyakorlatilag az egész világot. Nos, Fabrizio Savino előadásaiban (Rebirth, So Close and Yet So Far, April in Paris stb.) alkalmasint szintén felfedezhetünk egy hasonló zenei világot, de az olasz muzsikus alapvetően mégis más utat jár. Közelebb marad a „klasszikus” jazzgitározás technikáihoz és soundjaihoz, a városi pasztoralisták (Jim Hall vagy Jimmy Raney) bebop lickjeihez. Tematikailag egysíkúbb Methenynél; az elektromos hangszereket kedveli, de a gitárszintetizátortól vagy más modern hangképző eszközöktől távol tartja magát, anélkül, hogy bármikor is egyhangúvá válna. A kiválasztott két standard darabot (Skylark, April in Paris) épp annyi eredeti ízzel fűszerezi, hogy izgalmasan megújuljanak, saját témái pedig igényesek, ugyanakkor közérthetőek és könnyen megjegyezhetők. A legrockosabb felfogású szám (No Ifs, Ands, or Buts) egy középtempójú instrumentális „repülés” olyasféle riffekkel, amilyeneket egyes rockgitárosok játszottak a 70-es évek fordulóján, azóta nagyrészt feledésbe merült albumaikon.

Savino abban is régi hagyományokat követ, hogy önmaga mint szólista köré építi az egész projektet. Albuma voltaképp egy one-man show, társait „csak” sidemanként alkalmazza – a CD egyetlen hosszabb bőgőszólója az April in Parisben szólal meg. Alemanno és Merk 98%-ban kísér tehát, de azt kifogástalanul. Sebastian Merk játéka különösképp feltűnik, ha figyelmesen hallgatjuk a CD-t: remekül színez a függőcineken, de általában is tökéletesen teljesíti feladatát: nem véletlen, hogy ma ő Berlin egyik legkeresettebb sessionzenésze.

Amikor a kísérők erényeit emlegetjük, arra is gondolunk, hogy sosem esnek valamiféle művészi túlérzékenység hibájába, ami egy efféle, az elmélyedést (The Rising Sun), illetve az artisztikumot (Waltz for Sabri) alapértéknek tekintő trióelőadásban nem ritka, hanem végig megtartják szerény, de igényes szerepüket. Együttes erővel hajtják előre háromüléses gépüket anélkül, hogy az irányítót bármiben is zavarnák. A The Rising Sun tipikus számai átlagos terjedelmű (4-5 perces), tulajdonképp egyetlen hosszúnak tűnő, mert alaposan kidolgozott gitárszólóra épülő, többnyire pasztellszíneket alkalmazó kompozíciók, melyek alkalmasint meglepő művészi magasságokba is képesek eljutni (Rebirth, Wisdom). Minél többször hallgatjuk meg Savino bizonyos szerzeményeit (Her Fears), annál több rejtett szépség bukkan elő belőlük, olyannyira, hogy elcsodálkozunk, miképp siklottunk át felettük a korábbi hallgatások alkalmával.

 

Inner Urge, 2021

 

  1. The Rising Sun
  2. Rebirth
  3. Skylark
  4. Wisdom
  5. Her Fears
  6. So Close And Yet So Far
  7. April in Paris
  8. The Winter Will Become Spring
  9. No Ifs, Ands, Or, Buts
  10. Walz for Sabri
  11. The Rising Sun (alt. take) 

 

Közreműködik:

Fabrizio Savino, gitár
Luca Alemanno, bőgő
Sebastian Merk, dob

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
11
12
19