fbpx

Ha jó a time, jó a jazz / Régi-új fesztivál a Müpa kínálatában

2021. augusztus 25.

Tizenöt éven át rendkívüli népszerűségre tett szert a Müpa New Orleans Swingfesztiválja, amely augusztus utolsó hétvégéjén a tradicionális jazz irányzataival várta a minőségi szórakozásra vágyókat. 2021-től a fesztivál új néven, kissé tágabb stíluskínálattal, de változatlan igényességgel jelentkezik. A JazzTime augusztus 27-28-29-én indul hódító útjára.

A hagyományos irányzatok a JazzTime programkínálatában is előnyt élveznek, így már a nyitó, pénteki napon is a swingé lesz a főszerep. A swing dívái és a BJC Big Band Pearls of Swing című koncertje a nyár önfeledt örömeit idézi fel. A kiemelkedő hangszeres szólistákból álló BJC Big Band csapatként is első osztályú: rendszeresen játszanak telt ház előtt, vendégszólistáik közt pedig olyan neveket találunk, mint Gunhild Carling (akivel hamarosan megjelenik 2019-ben a Müpában rögzített közös albumuk), Eric Miyashiro, Szakcsi Lakatos Béla vagy Malek Andrea. Ezen az estén mindjárt négy díva áll velük színpadra, köztük a big band által visszatérő vendégként üdvözölt Micheller Myrtill és Bolba Éva, valamint a számos műfajban remeklő Pocsai Kriszta, és a szintén sokoldalú tehetség, Munkácsy Eszter. A hölgykoszorúhoz a fesztivál jól ismert házigazdája, a multiinstrumentalista fúvós, Szalóky Béla is csatlakozik. A műsorban olyan kedvelt örökzöldek kapnak helyet, mint a Too Darn Hot, az I Can’t Believe That You Are In Love With Me vagy az Almost Like Being In Love. A négy különböző egyéniség külön-külön és egy tuttiban is hallható lesz.

A szombati napon számíthatunk a leggazdagabb koncertkínálatra. A Fesztivál Színház mellé az Átrium is bekapcsolódik a történésekbe három ingyenes koncerttel. Itt először 16 órától a Nagy-Babos Rebeka Quartet ad koncertet, 17 órától pedig a Girincsi Fruzsina vezette perpētuum zenél. Mindketten a Jazz Showcase felfedezettjei, akik ez alkalommal mint a 2020-as rendezvény szakmai, illetve közönségdíjasai térnek vissza sikerük színhelyére. Másfél év elteltével arról is számot adnak, merre fejlődött művészetük. 18.15-től sokan fel fognak pattanni a székükből, mert a Funky Wheelers várhatóan olyan hangulatot teremt az Átriumban, amelyben kihívást jelent majd csendben üldögélni. A tíztagú zenekar állandó énekes szólistája, Czutor Ignác mellett egy másik Cotton Club Singers-sztár, Kozma Orsi is segít a legkülönbözőbb korszakok slágereinek funkosított változatát megszólaltatni. A hangszereléseket a kiváló basszusgitáros-zeneszerző Frey György zenei vezetőnek köszönhetjük, aki a Queen, Demjén Ferenc, Charlie, George Michael, Sting, de még a Maroon 5 slágereit is Funky Wheelers-esítette.
Az Átriumnak búcsút intve a Fesztivál Színházban 20 órától immár emelkedett hangulat, megható pillanatok következnek, hiszen a márciusban, 89 éves korában elhunyt Gonda Jánosra emlékezik a magyar jazzélet sok-sok legendája. A koncert címe Jazzstaféta: az egykori jazz tanszak és a Magyar Jazz Szövetség alapítójának emléke előtt a tanszak és tanszék későbbi vezetői, az MJSZ elnöki székében őt követők és legkedvesebb tanítványai tisztelegnek, akik neki köszönhetően is formálták és formálják a magyar jazz karakterét, öregbítik nemzetközi hírnevét. A Gonda tanár úr számára kedves örökzöldeket és az általa komponált darabokat a munkásságágában jellemző formációk szólaltatják meg. Több megismételhetetlen momentumra is sor kerül az est folyamán. Berkes Balázs, aki immár visszavonult a koncerttermi fellépésektől, saját szavaival emlékezik több évtizedes kollégájára, barátjára. Egy kedves tanítvány, Szabó Dániel Los Angelesből, felvételről lesz hallható, illetve magától a Tanár úrtól is búcsút vehetünk csak itt és most átélhető módon. Az est művészeti vezetését Bágyi Balázs, a Magyar Jazz Szövetség jelenlegi elnöke vállalta, aki élete végéig szoros kapcsolatban volt Gonda Jánossal, és hagyatékának gondos tanulmányozásával és feldolgozásával komoly munkát végzett.

Vasárnap este nyolctól ismét a nőké a főszerep. A Fesztivál Színházban Szűcs Gabi veszi sorra, milyen nőalakok bukkantak fel az örökzölddé érett dalirodalomban, és hogyan váltak ők a végzet asszonyaivá. Testet ölt Karády Katalin, Marlene Dietrich vagy Marylin Monroe is. A különböző korokat végigjáró esten remek állandó zenésztársai mellett Ónodi Eszter színművésznő segít Gabi számára megjeleníteni a La femme fatale-t, aki nemcsak prózai betétekkel, de Gabival közösen, két szólamban énekelve is részt vesz a karakterek életre keltésében. A hölgyek ruháit Kiss Márk divattervezőnek köszönhetjük. Sok humorra, pajkosságra, ahogy ők maguk mondják, jó ízlésű díváskodásra számíthatunk.

 

 

2021. augusztus 27., 20.00, Fesztivál Színház: Pearls of Swing - A swing dívái és a BJC Big Band

2021. augusztus 28., 16.00, Átrium: Nagy-Babos Rebeka Quartet, 17.00, perpētuum 18.15, Funky Wheelers

2021. augusztus 28., 20.00, Fesztivál Színház: Jazzstaféta - Gonda János ünnepe

2021. augusztus 29., 20.00, Fesztivál Színház: Szűcs Gabi - La femme fatale

 

Fotó: Müpa

 

 

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005