Azon meditáltam útközben, vajon mennyien leszünk a négy zenészen kívül, már ha legalább ők eljönnek egyáltalán? Ez a „mennyi az annyi” kérdés amúgy is aktuális mostanság, hiszen nehéztüzérségek lövik egymást a médiában, hogy az aktuális tűntetésen öten voltak-e vagy öt millióan? Előzetesen kb. harminc fős közönséget saccoltam. A környék ismerős volt számomra, innen párszáz méterre laktunk egykoron, annak idején gyakran kisétáltunk gyermekeimmel a gyönyörű panorámájú gyepre, jó kis helyként maradt meg az emlékezetemben a víztározót borító rét és a miliő.

Időben érkeztem, ilyenkor valahogy még dugómentesen lehet közlekedni. 04:30-ra már az Orom utcában voltam. A liget melletti szakaszon már ekkor egymás után érkeztek és parkoltak különböző autók, majd mindegyikből a hazai jazz szubkultúra ismert alakjai kászálódtak ki és indultak felfedező útra a töksötét bokrok között. Maga a Filozófusok kertje elnevezésű hely tudomásom szerint a park Orom utca felőli részén, a fekete alakos szobroknál van, de a koncert igazából a víztározó Hegyalja út felőli oldalán, a Kilátókő szobor mellett zajlott. Nem nagy távolság, majd a végén elmondom, miért is fontos mindez.

A Kilátókőnél, vagy nem hivatalos nevén a Buda királyfi és Pest királykisasszony szobornál történtek a dolgok. A négy zenészen kívül legelőször Kleb Attilával, a Jazzfest Budapest rendezvénysorozat, és mint most megtudtam, ennek a minden ízében különleges koncertnek a megálmodójával és megvalósítójával találkoztam, majd rögtön ezt követően nagyjából mindenkivel, akik a hazai jazz rendezvényekről tudósítanak. Jó volt beszélgetni az ismerősökkel, közben a szemerkélő eső is megkönyörült rajtunk, mert pont a koncert kezdetére, 05:05-re kegyeskedett elállni.

Ezen a hajnalon négy kimagasló muzsikus játszott valami olyan szépséges, meghitt halk kamarazenét, ami tökéletesen illett a téridőben meghatározott helyhez és időhöz. Hallani véltem az ébredező világot, gyönyörű volt, nagyon tetszett.

Ahogyan az intim harmóniák áramlottak, az éjszaka is jobbnak látta takarodót fújni, és lassan felgöngyölte a sötétség leplét, átadva a terepet a hajnali szürkületnek. A város éjszakai fényei eddig opálos, pókháló-szerű gyöngyfüzérként adtak hátteret, de az első hajnali fényekkel együtt megjelentek a Budapestre oly jellemző épületek egyelőre még elnagyolt körvonalai is. A látvány szép volt a saját jogán is, de ezúttal a tökéletesen ideillő, ebben a pillanatban megálmodott zenével együtt tényleg minden összecsengett. Borbély Mihály, Lukács Miklós, Oláh Krisztián és Mogyoró Kornél mind tud varázsolni, és itt most együtt bűvöltek el ebben a fél órában.

A koncert közben eszembe jutott, hogy valamikor 1969-ben egy szélfútta londoni háztetőn négy torzonborz fazon is nekiállt muzsikálni egy kicsit. Jó volt az a buli is, de erőltetett próbálkozásnak tűnt a mai hajnali koncerthez képest. Na jó, csak vicceskedek, szeretem ám a Beatlest is.

Mire kivilágosodott, megpróbáltam összeszámolni, mennyien is lehettünk jelen. Ugyanis, számomra váratlanul sokan eljöttek, és ahogy láttam, nem a kutyasétáltatást hajnalban letudó helybéli lakosok és a csendrendeletet lobogtató krónikus álmatlanok hallgatták az áradó muzsikát, hanem meglepően sok fiatal, időnként angol, német és lengyel beszédfoszlányokat is hallottam többfelől. A szigorú helyi létszámellenőrzés és a fényképek alapján nagyjából százan lehettünk. Nem gondoltam volna, hogy ilyen szép számban összejövünk. Azt remélem viszont, hogy hozzám hasonlóan a közönség közül sem bánta meg senki utólag, hogy támogatta a hajnali fölkelést és a még hajnalibb kulturális programot.

Tartottam attól is, hogy a normál koncerteken, opera- és színházi előadásokon sajnos megszokott módon itt is a közönség zsebeiben diszkréten elrejtett mobiltelefonok újabb szólamot hoznak be a dallamfolyamba, de szerencsére ezúttal mindenki elővigyázatos volt és lehalkította a készülékét.

A koncert után a zenétől és a hangulattól feldobódva indultam hazafelé, illetve az autóm irányába. Amint a filozófusok sötét kőalakjai felé közeledtem, eszembe jutott, hogy tanult barátaim nem véletlenül óvtak az egyszeri filozófusoktól. Most is ott szomorkodtak mind és a medence alján lévő golyóbist bámulták, ahelyett, hogy fogták volna magukat és odébb sétálnak pár métert. Ők is gazdagabbak lettek volna egy igazán jó koncertélménnyel.

Borbély Mihály – szopránszaxofon
Lukács Miklós – cimbalom
Oláh Krisztián – zongora
Mogyoró Kornél - ütőhangszerek

>> További programok <<

Jazzfest Budapest hajnali koncert, Gellérthegy, Filozófusok kertje, 2024. április 27. 

Fotó: Sztraka Ferenc