Idén nem marad el a ceglédi Nemzetközi Dobos- és Ütős Gála. Ebben az évben már a 25. évét ünnepli a fesztivál, mely idén májusról októberre csúszott, egész pontoson október 9-ére.
Brian Charette jazz-zongorista, Hammond orgonista és zenei producer, a New York-i jazzélet kulcsfigurája lesz a vendége a Modern Art Orchestrának két alkalommal is októberben.
A jazz minden válfajában otthonosan mozgó, a Kárpát-medence és a Balkán népzenéjét a műfaj nyelvén mesterien és egyedi módon megszólaltató, a szaxofon művészetét az LFZE jazz tanszékén oktató Borbély Mihály 65 éves lett. "A Misi 65 éves? Ne hülyéskedj" - mondta a MagyarJazz főszerkesztőjének Pallai Péter, amikor felkérte az alábbi interjú elkészítésére.
A Zeneszerzős és Hangszerelő versenyt a Magyar Jazz Szövetség kétévente rendezi meg a Budapest Jazz Orchestra közreműködésével, melynek hagyományát ők teremtették meg László Attila támogatásával.
Szeretettel köszöntlek Gabi és boldog 50-ik születésnapot kívánok.
Azok után, hogy tavaly ősszel megjelent Karosi Júlia lemeze Ben Monderrel, Without Dimensions címmel, majd jöttek a lezárások, és elmaradtak a koncertjei, a 2021-es év második fele csupa meglepetést hozott számára. Nemsokára nagykoncertet ad a MoMKultban a Get Closer Fesztiválon, beválasztották a Magyar Jazz Szövetség vezetőségébe, és a Magyar Zeneszerzők Egyesülete neki ítélte oda az Orszáczky Jackie Díjat.
GetCloser Jazz Fest szeptember 27-28-án ismét. A fesztivál második napján, a 2018-ban már óriási sikerrel, telt házas koncertet adó Per Mathisen és Mogyoró Kornél lépnek fel, vagyis a fél Heavy Weather, akik Joe Zawinul, a Weather Report billentyűsének munkássága előtt tisztelegnek. Idén azonban a norvég basszusgitáros és a magyar ütőhangszeres partnerei a vietnámi gitáros, Nguyên Lê és a világklasszis dobos, Gary Husband lesznek.
László Attila a magyar jazzélet jelentős szereplője, aki gitárosként és zeneszerzőként is komoly életművet tudhat magáénak, valamint Borlai Gergő a nemzetközi színtér egyik legsikeresebb magyar jazz-dobosa, akinek legutóbbi lemeze Grammy előjelölést kapott, hamarosan újra egy színpadra lépnek. Az interjúban nem csak a közös fellépés került szóba.
Möntör Máté jazzgitáros 2019-ben végzett a Zeneakadémia jazzgitár szakán. Ebben az évben jelent meg szólólemeze: Alone with the Past.
A Művészetek Völgyében a nevéről elnevezett udvarban várja a zenekedvelőket Harcsa Veronika július 23-ától. Az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja július 23. – augusztus 1. között ad szórakozási lehetőséget idén már 30. alkalommal a kikapcsolódni vágyóknak a Balaton-felvidéken.
Nagymaroson rendezik meg a IIII. AZURE Reformművészeti Találkozót, ahol egy fiatal, érdekes fúziós zenét játszó banda is fellép július 3-án szombaton, 17 órakor.
A Pernye András-díjas jazzkritikus 1951. június 20-án Nyíregyházán született. A Magyar Jazz Szövetség megalakulásakor, 1990-ben alelnökké választották; később, a 2000-es években újra betöltötte ezt a tisztséget. Három könyve jelent meg: Azt mondom jazz (1983), A jazz ideje (1999) és Amerikai jazznapló (2019) címmel. Az évek folyamán több száz cikket publikált a jazzről. Polgári foglalkozását tekintve volt újságíró, kulturális attasé a londoni magyar nagykövetségen, sajtóattasé a washingtoni magyar nagykövetségen és alpolgármester Debrecenben.
Június 7-én és 8-án, hétfőn és kedden megtelik a Budapest Jazz Club fiatal pályakezdőkkel. Vannak olyan feladatai a lelkes diákoknak, amiket nem lehet online a négy fal között elsajátítani. Ilyen például a fellépés, a közönség előtti zenélés, a társakkal való csapatmunka.
Az Artisjus-díjas bőgős, basszusgitáros a 80-as évek közepe óta zenél aktívan, de amellett, hogy az egyik legtöbbet foglalkoztatott zenész, keveset hallunk a zeneszerzői, hangszerelői és szövegírói munkájáról. Fellépett többek közt Al DiMeolával, Al Jarreau-val, Bob Mintzerrel, Wallace Roney-val, Peter Erskine-nel. Ám a magyar jazzgeneráció nagyjaival is együtt muzsikált, mint Vukán György, Deseő Csaba, Babos Gyula, Pleszkán Frigyes. Filmzeneszerzőként is megcsillogtatta tudását, de több big band darabja is korongra került.
H | K | Sze | Cs | P | Szo | V |
---|---|---|---|---|---|---|