A koncertről, az előkészületekről, egyáltalán az ismerkedésről és további terveiről kérdeztem a vibrafonosok egyik legjobb magyarját.

Hogyan kezdődött ismeretséged Al Di Meolával?

              Al Di Meola zenéjét 10 éves korom óta ismerem. Akkoriban egy délelőtti műsorban láttam és vettem fel a televízióból VHS kazettára az 1985-ös Montreal-i Jazz Fesztivál koncertjét. Előtte a Bartók Rádió műsorából rögzítettem kazettára pár felvételét. Jó volt, hogy sugározták ezeket a felvételeket régen!

Személyesen először 2003-ban találkoztam vele a Gyulai Jazz Fesztiválon, majd a közösségi oldalak megjelenésével szorosabbá vált az kapcsolat, ismeretség. Alkalomadtán küldtem neki felvételeket, hogyan hangzanak vibrafonon a szerzeményei.

Hogyan folytatódott, mikor ismerted meg közelebbről a virtuóz gitárost?

              2020 tájékán terveztük Mario Parmisano-val a duó munkát, (Al Di Meola zongoristája volt 1994-től) és ekkor említettem Al-nek pár szerzeményének feldolgozását, aminek nagyon örült, és rögtön friss és régebbi szerzeményeket is említett, amit szeretne hallani. Megjegyezte, nem volt még, hogy úgy hallja a szerzeményeit, hogy nem játszik bennük. A pandémia közbeszólt, de a munka nem állt meg. Így jött létre a szegedi közös játék, ahol már úgy konferált be: „dolgoztunk közösen néhány szerzeményén pár éve”.

De visszatérve az előzményekre. A tavalyi budapesti koncertje alkalmával találkoztunk ismét, miután publikusan is felkért egy kommentben a közösségi oldalon, hogy szívesen hallaná a TURQUOISE c. számát a feldolgozásomban. Ebből rögzítettem egy változatott, amit publikusan is like-olt. Ez óriási dolog egy élő legenda jazz-zenésztől. Sőt, megosztotta a 19 éves koromban rögzített koncertvideót is, ahol az ETUDE c. szerzeményét játszottam szólóban marimbán. 1996-ban még magnókazettáról kellett lekottázni mindent. Nem volt letölthető kotta, nem lehetett kapni csak úgy a boltban. Ez utóbbi megjegyzés a fiatal zenészeknek érdekes lehet. Bárcsak akkor hallotta volna, nem 27 évvel később, és ott tanulok a Berklee-n akkor. De jobb később, mint soha.

Mikor volt a koncertetek és hogyan zajlottak a próbák? Milyen dalokat játszottál a zenekarral? Egyáltalán milyen együtt játszani egy világsztárral?

                Ezen a nyáron, július 26-án, eljött a nap, amit áprilisban beszéltünk meg Al-lel. A Szegedi Szabadtéri Játékok koncertjén az Al Di Meola Trio vendége lehettem. Katartikus élmény volt vele játszani. A színpadon a beállás 1 órájában sok, a gyerekkorom kedvenc nótáiból is tudtam játszani.
Ami a zenészeket érdekelheti, hogyan történik ez. Amit 100%-ban kell használni, az a fül. Azonnal megjegyezni, visszaadni a ritmikai, akkordikus vagy dallambeli változtatásokat, amiket a koncert előtti 1 órában kér a színpadon.  Teljesen más volt, mint az előzőleg kapott kotta. Úgyhogy a jó fül, az imitálás képessége, a bonyolult ritmikák azonnali interpretálása számít. Amellett, hogy a megírt anyagot, az Al Di Meola-ra jellemző nagyon virtuóz unisonokat, 120%-ban tudni kell :-)  Mivel - aki ismer, tudja-, konzis korom óta szeretem a virtuóz dallami invenciókat (ez az, amiért az ütőhangszeres tanulmányokban a jazz-zenészeknek is kell a kortárs zeneakadémiai anyag elvégzése) rettentően élveztem, hogy végre nem magnó vagy CD felvétel mellett, mint 1990-es évek elején, hanem személyesen Meola mellett voltam, ott játszotta ezeket a rá jellemző dallamokat tőlem balra, élőben. 
El lehet képzelni, milyen fantasztikus érzés! Egy pillanatra megható is volt, ott a beálláskor, amikor felfogtam, ez velem történik.  Makoto-val ugyanezt éltem át, amikor Burton helyén álltam, és nem a TV-ben láttam. Ezt mindenkinek át kellene élni. Ennyi év után, amióta hallgatom, játszottam fiatalkorom óta a konziban, aztán az egyetemi évek alatt. Természetesen ezért is volt vele ’könnyű’ játszani, mert 36 év alatt - mondhatni - a génjeimbe ivódott a játékstílusa, és jó pár szerzeménye is.

Egyébként a „One Night Last June” (Meola) és a „Song to the Pharoah Kings” c. (Corea-Meola) számok voltak, ahol először találkoztam bizonyos jazz akkordokkal, amikkel addig sosem! Vagy épp azzal a ténnyel, hogy a kortárszenei darabokban tanult dallamokat megtalálom konzisként ezekben a jazz számokban. Akkortájt jöttem rá, milyen jó, hogy a kortárs, klasszikus zene visszaköszönhet a jazzben is, tehát jó, hogy ott maradtam a klasszikus zenei intézményben, hiszen lemaradtam volna a kortárs ütőzés nagyon magasszintű anyagáról, és általában véve a klasszikus zene nélkülözhetetlen dallamvilágától, ami nélkül talán nem is lennék az, aki. Tegyük hozzá, nem volt akkor sem jazz-vibrafon oktatás. Remélem, egyszer letehetem a jazz-vibrafonoktatás alapkövét itthon, ami nem fogja nélkülözni a kortárs és klasszikus zenei alapokat sem.

Kik voltak Al Di Meola társai a színpadon és milyen dalokat játszottatok még együtt?

              A koncerten közreműködő Peo Alfonsi gitáros és Sergio Martinez ütőssel is szoros barátság szövődött. Al sokszor megölelt, nagyon kedves, jólelkű ember. Ami nagyon jól esett, hogy koncert közben, amikor egy számban épp nem játszott, mert ütős szóló volt, kijött, megölelt és azt mondta: „az, hogy a beálláskor tudtad a virtuóz unisono-kat, az egy dolog, de hogy nyomás alatt, ’under pressure’ a koncerten is tudod velünk azokat játszani, az óriási!”
A „Turquoise” c. számban van egy nagyon virtuóz rész, ahol meg is áll a zenekar, egy general pause, azért, hogy a közönség lereagálhassa tapsviharral ezt az ördögien virtuóz részt.
Játszottam többek között a „Tears of Hope” c. számban is, amit a pandémia alatt írt, ami egy ballada, de itt flamenco-s stílusban adtuk elő. A végén például az 1981-es Friday Night in San Fransisco koncertfelvétel világhírű számában, gyerekkorom egyik kedvencében, a „Mediterranean Sundance” c. tüzes flamenco számban is vibrafonzohattam ráadásként.

Beszéltetek meg Al Di Meolával folytatást? Vannak már ezzel kapcsolatban terveid?

              Miután sokszor jelezte Al, hogy szereti a szerzeményeinek vibrafonos feldolgozásait, a tervem, egy albumot felvenni belőlük. A többit hozza az idő. Nem szoktam előre nagyobb terveket publikálni, szépen, ahogy eddig is, munkálkodom a háttérben. Ha valami, a jazz zenészség idehaza megtanít a türelemre. Makoto Ozone-val, kedves barátommal is tervezzük a továbbiakat. Novemberre majdnem sikerült is, de az utolsó szakaszban bizonyos rajtunk kívül álló okok miatt nem valósulhatott meg.

Van segítséged, hogy céljaidat elérd a koncertekkel kapcsolatban?

              A japán nagykövet úr, Masato Otaka sokat dolgozik azért, hogy sikerüljön idehaza a japán-magyar zenei kapcsolatot erősíteni, és újra koncertterembe varázsolni ezt a duettet. Legközelebb szeptember 8-án a japán nagykövetségen, a nagykövet úr rezidenciáján, a New Yorkban élő és dolgozó jazzgitárossal, Nobuki Takamennel is játszom duóban egy privát koncert erejéig.

Érdekes gondolatsor, ami eszembe jut néha. Chick Corea fedezte fel Al Di Meola-t 19 éves korában, Gary Burton Makoto Ozone-t fedezte fel, most pedig dolgozhatom Al-lel és Makoto-val is.
Az élet szép.

Fotó: Szaniszló Richárd, Szegedi Szabadtéri Játékok, Pünkösti Dorina