fbpx

Újra jazz-zene a Fémben – interjú Cziczó Attilával és Kiss Attilával

2020. szeptember 04.

Fém Arts & Café az, ahol a színház és a zene jól megfér egymás mellett, méghozzá nem is akármilyen zene, hanem jazz-zene. Pont két éve nyitotta meg kapuit a Váci utca 40. számon, de az Irányi utcában lévő kávézó-színház-klub, és az első jazz koncertet Oláh Krisztián tartotta 2018 októberében. Azóta már több száz zenész adott koncertet ebben a pici alagsori helységben. Az előadások mellett több kiállítást is láthattak az idelátogatók, mint pl. Palotai Mihály képeit, aki gyakran örökíti meg csodás fotókon a jazz-szakmai nagyjait. Szeptember 9-én ismét jazzt hallgathatunk a vírus miatti hosszú szünet után - ELMARAD!!


           

A kényszerszünetről és a tervekről kérdeztem Cziczó Attilát, a hely tulajdonosát és lelkét, valamint a fellépő zenekar vezetőjét, Kiss Attila gitárost.

  • MagyarJazz: A Fémben rögtön a nyitás után helyet adtál a jazznek most is és anno 2 éve is. Miért volt fontos számodra, hogy ne csak a színház működjön, hanem ennek a réteg zenének is helyet adjál?
  • Cziczó Attila: Mi eleve nem (csak) színházban, hanem összművészetben gondolkodtunk: színház, képzőművészet, film, irodalom, zene. Azért volt fontos a kávézó, hogy legyen egy hely, ahol az alkotók és nézők találkozhassanak. S ha már lett kávézó, csináltunk hozzá pódiumot, ahol a zene találhatott otthonra. Az, hogy pont a jazz lett az első, Serei Dánielnek és párjának, Pálmai Pankának köszönhető. De ma már nem jazzklub vagyunk, hanem zenei klub, ahol minden műfaj képviselheti magát.

 

  • MagyarJazz: Az elmúlt majdnem hat hónap alatt mi változott az életetekben rossz és jó irányban?
  • Cziczó Attila: Ha őszinte vagyok, akkor csak rosszabb lett minden. Újra kell kezdenünk szinte a legelejéről. Bár azt hozzá kell tennem, hogy a Nézők mellettünk maradtak, annyi támogatást kaptunk, hogy nullára tudtuk kihozni ezt a félévet. És persze az előadók is megmaradtak, nagyon sokan jelentkeztek újra, hogy jönnének hozzánk.
  • Kiss Attila: Ez az időszak most sokkal bizonytalanabb...nem volt könnyű ezelőtt sem egy zenekar élete, de előre lehetett bulikat szervezni, tervezgetni.
    Most nem tudni, mikor lesz ennek vége, így szinte lehetetlen kiszámítani mikor lesznek ismét bulik.
    A jó az egészben, - éppen Vermes Gábor zenésztársammal beszéltem - most több idő van gyakorolni, megfejteni dolgokat, na és persze dalokat írni...

 

  • MagyarJazz: Kifejezetten széles spektrumot fogtak át a fellépő zenekarok. Voltak jól ismert csapatok, mint Bolla Gábor Quartet, Révész Richárd zenekara, de voltak az ismeretlenségből jövő fiatalok formációi, mint Jazz Friends, Farkas Zsolt Trió. Mi alapján válogattad a fellépőket?
  • Cziczó Attila: Az elején nem válogattunk, aki jelentkezett, jöhetett. Ma már próbálunk szelektálni, főleg ajánlások alapján adunk lehetőséget zenekaroknak. A korábban sikeresen debütáló zenekarokat várjuk vissza, és az ő holdudvarukat.

 

  • MagyarJazz: Milyen összeállításban és milyen műsorral készültök a szeptember 9-ei estére? - Sajnos szeptember 7-én kiderült, hogy ELMARAD a koncert!
  • Kiss Attila: A mostani zenekari összeállítást nagyon szeretem...
    Kiss Attila - gitár
    Zsemlye Sándor - altszaxofon
    Csanyi Zoltán - keyboards
    Vermes Gábor - bass gitár és
    Tiba Sándor dobok így öten vagyunk egy erős csapat.
    Most, csak instrumentális dalokat játszunk, a '"Don't give up" (2016) és a "Straight on" (2019) című lemezeink legjobb dalait raktam össze a műsorba.
    Lendületes, igazán ütős koncert lesz. Érdemes eljönni és meghallgatni minket...

 

  • MagyarJazz: Kik lesznek a jazz-fellépők a Fém Arts & Caféban a következő hónapokban?
  • Cziczó Attila: Immár hagyomány lett nálunk, hogy az országos színházi évadnyitó napján a Voice & Guitar duó zenél, egy támogató nyitókoncerten. Elek Istvánék is visszatérő vendégeink ősszel, a Zene Világnapján és tavasszal, a Színházi Világnap környékén. Giber Janiék hatalmas bulikat nyomnak nálunk, és szinte klubjelleggel lép fel kéthavonta a Brass On Brass Dixieland. Attiláék formációi is sokadszorra lépnek színpadra a FÉMben. De minden zenei műfaj képviselteti magát, ám a jazz kapja a legnagyobb hangsúlyt továbbra is: Jazzlight, Blumen Therapie, Red Roof Quintet stb.

 

  • MagyarJazz: Van olyan esemény (lemezkészítés), amire szívesen felhívnád a figyelmet?
  • Kiss Attila: Az elmúlt hónapokban megírtam a 3. lemezünk dalait, az elkövetkezendő időszakban ezeket fogjuk meghangszerelni, majd a stúdió munkák is elkezdődnek a zenekarral.
    A szeptember 9-i bulira szeretnék mindenkit meghívni szeretettel, kérlek támogassátok minket jelenlétetekkel!!
    Mivel most nem sok lehetőség ígérkezik, ne hagyd ki...
    Sok tervünk van, remélem jön majd egy jobb időszak ezután.

 

Program:

szeptember 9. 20.00 – Kiss Attila Band  //  ELMARAD!
szeptember 11. 20.00 – Voice & Guitar / Myrtill és Pintér Tibor
október 1. 20.00 – Elek István Jazz Quartet
október 2. 20:00 – Jazzlight
október 7. 20.00 – Blumen Therapie
október 9. 20:00 – Midsummer Fusion
október 21. 20:00 – Red Roof Quintet
október 29. 20:00 – Brass on Brass Dixiland

 

További információ: http://www.femszinhaz.hu/
https://www.facebook.com/femszinhaz/

 

 

Fotó: Lázár Miklós, Fém Arts & Café

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005