fbpx

A Magyar Jazz Szövetség közleménye és ajánlásai a koronavírussal kapcsolatosan

2020. március 19.

Az alábbiakban közreadjuk a Magyar Jazz Szövetség ajánlásait és közleményét:

Tisztelt Szakma, Kedves Kollégák!

 

Mindannyian nehezen éljük meg ezeket a hirtelen ránk szakadt nehéz körülményeket, a színpadnélküliséget, a bevételkiesést. Alább összegyűjtöttünk néhány információt és tanácsot, amelyek segíthetik és enyhíthetik a jelen súlyos helyzetet. A Magyar Jazz Szövetség az alább részletezett törekvésekkel, kezdeményezésekkel egyet ért, azokat elviekben és szakmailag is támogatja.

 

  1. Az Artisjus és az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI) dolgoznak egy szociális támogatáson, amelynek alapját az üres hanghordozó jogdíjak képeznék. A jogvédő szervezeteknek ezen díjakat minden évben át kell adniuk a Nemzeti Kulturális Alapnak. A javaslat lényege, hogy idén ez ne történjen meg, hanem ebből a forrásból támogassák a munka nélkül maradt előadóművészeket. Ezt egy törvénymódosítással kívánják elérni, mely reméljük, hogy hamarosan benyújtásra kerül.
    Rajtuk kívül a rendezvényszervezők is bejelentkeznek a kormánynál egy kompenzációs igénnyel.

 

  1. Aki szerzőként is jegyzett - hisz sokan vagyunk ilyenek - az folyamodhat az Artisjushoz jogdíj előlegért, amellyel kapcsolatosan a +36 1 488 2611-es telefonszámon lehet érdeklődni.

 

  1. Ha valaki az év végére vagy már jövőre vonatkozóan - amikor az élet remélhetőleg visszatér a normális kerékvágásba - akár hazai nagyobb koncertszervezőkkel, akár nemzetközi téren fesztiválokkal folytat tárgyalást, ne feledkezzen meg előleget kérni. Törekedjen olyan szerződést kötni, amely lehetővég teszi ezt, hogy az előleg adott esetben enyhíteni tudjon a mostani nehéz helyzeten.

 

  1. Akinek a Nemzeti Kulturális Alapnál támogatott pályázata van, akár lemezkészítésre, turnéra, alkotói támogatásra, az olvassa el figyelmesen az NKA honlapján megjelentetett közleményt, mert rengeteg engedményt és rugalmasságot tartalmaz a pályázatok megvalósítási idejének meghosszabbításával, illetve elszámolhatóságával kapcsolatosan.
    http://www.nka.hu/kozlemeny_200312

 

  1. A Hangfoglaló Program oldalán elérhető az a kérdőív, amelynek kitöltése segítheti a zenei ágazat által elszenvedett károk meghatározását egy kompenzációs igény benyújtásakor.
    https://hangfoglalo.hu/
    https://hangfoglalo.hu/aktualis/lassuk-a-karokat-

 

  1. Vannak szélesebb körű, alternatív kezdeményezések a kulturális ágazat megsegítésére, kompenzációs igénnyel, petíciók formájában.
    Ezek közül az egyik a Szabad A Hang, amely az alábbi linken érhető el: https://szabad.ahang.hu/petitions/akik-nelkul-osszeomlik-a-szinhaz?bucket&source=facebook-share-button&time=1584480462&utm_campaign&utm_medium=szabadahang&utm_source=szabadahang-fbshare&share=b565e347-3cfb-41ca-9d25-acc1819cfde1&fbclid=IwAR3VmRCayPG31tCp_6TG4y_eghwRApnXOx_g0IOYu9qg6-jhO_e_NfhlgbY

 

  1. A Magyar Jazz Szövetség részéről is felmerült egy szociális alapon nyújtott támogatás terve, amelyet a Magyar Jazz Alapítványon keresztül kívánunk kivitelezni. A program részleteinek kidolgozásáig, a kampány beindításáig kis időre van szükség.

 

Mindenkinek türelmet és jó egészséget kívánunk, vigyázzunk egymásra!

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
4
Dátum : 2023. május 4.
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005