fbpx

MINDEN JÓ, HA A VÉGE JÓ

2024. máj. 14.

Bill Evans május másodikán Spanyolországban kezdte európai turnéját vadonatúj, Vansband All Stars nevet kapott formációjával, és öt nappal később, Ourense, Madrid, Barcelona majd Mainz után, kedden már a Jazzfest Budapest meghívására az Erkel Színházban lépett színpadra társaival.

Bill Evans Budapesten

„Mindannyian játszottunk együtt különböző projektekben az évek során, és nagyon izgatottak vagyunk, hogy végre együtt, egy színpadon, egy csapatként zenélhetünk. Évek óta beszélünk erről az együttállásról, és végre megtörténik!” – nyilatkozta a turné előtt, és mi is izgatottan vártuk a valóban nagy nevekből álló sztárcsapat bemutatkozását, melyben Hammondon valamint billentyűs hangszereken John Medeski, basszusgitáron Felix Pastorius játszott, és Keith Carlock dobolt.

A fúziós jazz egyik legnagyobb szaxofonosának tartott Bill Evans 21 évesen, Miles Davis 80-as évek elején nagy generációváltáson átesett zenekarában vált világszerte ismertté. Olyan lemezeken játszott, mint a „The Man with the Horn”, „We Want Miles”, „Star People” és a „Decoy”. Jól kamatoztatta Davisnél szerzett hírnevét, fellépett Herbie Hancock, a Medeski, Martin & Wood koncertjein, játszott John McLaughlinnal, valamint a Mahavishnu Zenekarral, hogy csak a legnagyobbakat említsem, és meghívta őt Mick Jagger is. Részt vett a Steps Ahead 2005-ös újraegyesülésének turnéján, amikor Bill a néhai Michael Brecker helyét foglalta el, Randy Brecker trombitással közös projectje, a Randy Brecker/ Bill Evans Soul Bop Band 2004-es nyári turnéján felvett „Live” dupla album kötelező darabnak számít minden, a kortárs fúziós zenére is nyitott gyűjteményben. Megküzdve a Davis zenekarában egykor szintén játszott hallhatatlan zongorista, Bill Evans névazonosságából adódó problémáival, 1990 óta főleg saját formációit irányítja, a Soulbop, a Soulgrass és a Spykillers zenéjében sokféle, leginkább kortárs stílusokból merít. Közülük a „Soul Insider” és a Bela Fleck bendzsóssal készült, a Flecktones zenei világát idéző Soulgrass album Grammy-jelölést, a WDR Big Banddel felvett „Vans Joint” Grammy-díjat hozott számára. Evans hazánkban visszatérő vendégnek számít, legutóbbi években a Davis zenekart szintén megjárt Robben Ford gitárossal készített lemezeket, akivel három éve a SopronDrum fesztiválon is fellépett, közös projektje Mike Sternnel, a Niels Lan Doky Jazz/Takes Supergroup, valamint a Mándoki sztárzenekarával adott koncertjei, mind emlékezetesek maradtak.

Bill Evans Budapesten

Az első turnéján bemutatkozó új formációjában is szokás szerint olyan zenészek játszottak egy színpadon, kiknek koncertjeire, ha éppen sajátjukkal jönnének, külön-külön is érdemes volna jegyet váltani. John Medeski elsősorban az 1990-es évek New York-i avantgárd jazz szcénájának meghatározó triója, a Medeski, Martin & Wood és John Scofield lemezein vált ismertté, de a rendkívül sokoldalú, Dewey Redman, Billy Higgins, Bob Mintzer és Alan Dawson zenekaraiban játszott billentyűst, a funkyt és a bebopot a hagyományos New Orleans-i jazz stílusba beépítő Dirty Dozen Brass Banddel készült felvételeken is érdemes meghallgatni. A már tinédzserként Mark Murphy és Jaco Pastorius társaként koncertező Medeski bár Oscar Peterson hatására kezdett zongorázni, de a rock is felkeltette érdeklődését, időnként fellépett a Grateful Dead egykori basszusgitárosa Phil Lesh, és Iggy Pop együtteseiben is. Ha nem is olyan sokszor, mint Evans, de ő is járt nálunk, 2012-ben a Medeski, Martin & Wood trióval a Trafóban, 2018-ban a „Hudson” lemez bemutatóján Jack DeJohnette, John Scofield, Scott Colley társaságában a Kongresszusi Központban,  és legutóbb februárban, a MÜPA nagy hagyományú Orgonapárbaj sorozatában, ahol kihívója a Hammond-orgona másik virtuóza, Larry Goldings volt.

Bill Evans Budapesten

A dobos Keith Carlock is a visszatérők közé sorolandó, 11 éve a BJC-ben Mike Stern kvartettjében ámulhattunk fantasztikus játékán, és sajnálhatjuk, hogy a Bill Evans - Ulf Wakenius Grouppal 4 éve csak Bécsig jutott. Hallhattuk viszont Evans 2019-es, Robben Forddal és James Genus basszusgitárossal készült „The Sun Room”, és a 2022-es „Common Ground” című albumán, és persze még nagyon sokon. Komoly névsort tud ő is felmutatni, akiknél, ahol megfordult, közülük Sting, John Mayer, Walter Becker, Diana Ross, Faith Hill, Leni Stern, Grover Washington Jr., valamint a Toto és a Blues Brothers Band nevét említeném.

Bill Evans Budapesten

A tragikusan elhunyt apja, a legendás Jaco Pastorius nyomdokaiba lépő Felix Pastorius, először lépett fel hazánkban.  A hegedű- és zongoraleckék után 10 évesen áttért a basszusgitárra, és hat évvel később már felfigyeltek tehetségére. 2010-től játszott Cindy Blackman-Santana zenekarában, majd egy évvel később a Yellowjackets basszusgitárosa lett, egészen 2015-ig. A Down Beat kritikusainak szavazásán 2019-ben a jövő tehetségei között (Rising Star) hangszerének kategóriájában az első helyen végzett.

Bill Evans Budapesten

Jó időzítéssel, a turné előtt készült el Evans a boltokba csak nyáron kerülő 27. szólólemeze „Who I Am” címmel, amely új kompozícióira európai koncertsorozatuk épül. Az anyag eddig a népszerű világhálós portálokra sem került fel, így a koncert előtt csak annyit tudhattunk, amennyit Evans mondott róla: „Zeneírás közben azt a hangot hallod, amely képet fest a fejedben. Amikor képet festesz, látod a képet, és elképzeled a hangot. Talán átok, de egyben áldás is, kezdetektől fogva mindig olyan zenét írtam, amely inspirált. Csak így tudom megtenni. Ha olyan zenét írsz, amit nem is szeretsz hallgatni, akkor miért írod? A „Who I am" zenéje annyira személyes, ÉN vagyok, imádom hallgatni.” Ahogy a kottaállványra kitett track listán is látszik, a koncerten új szerzeményeit vegyítette korábbi lemezeiről, főleg a „Rise Above”-ról ismertekkel.

Bill Evans Budapesten

Minden úgy indult, ahogy ismeretlenül is várhattuk az ismert zenészektől. Kőkemény és lágyabb dallamok váltakoztak, bravúros szólókon ámulhattunk, de a zene valahogy nem sodort magával, nem ragadott meg, mint Evans előző koncertjein. Aztán bő húsz perc után, az apjára nemcsak külsőre hasonlító Felix Pastorius második nagy szólójával változott a helyzet.

Bill Evans Budapesten

Evans szaxofonjával amolyan „tótviktorosan” körbejárta a színpadot, mindenkihez odalépve szinte hipnotizálta társait, akik már-már önkívületben játszottak. Ez a zene már magával sodort, hihetetlen magasságokba repített és fantasztikus hangulatot teremtett. Evans szárnyalt szopránjával és tenorjával is, Medeskivel folytatott „párbeszédei”, Carlock őrületes ritmusai közben mintha Jaco adta volna a basszust, a csúcsra érkeztünk, és a koncert végéig ott is maradtunk.

Bill Evans Budapesten

Bill Evans Budapesten

Bill Evans Budapesten

Bill Evans Budapesten

Bill Evans Budapesten

Felkavaró, olykor szívhez szóló, virtuóz szólókkal teli fúziós zenét kaptunk a Bill Evans és a VansBand Allstars zenekar keddi koncertjén, olyat, ami maradandó élménnyé vált. A ráadás után Bill Evans is boldogan árulhatta és dedikálhatta új lemezét, amely szépen fogyott.

Bill Evans Budapesten

Bill Evans Budapesten

A május 21-én, a londoni Ronnie Scott’s klubban véget érő turnéjuk budapesti állomásáról Bill Evans, Keith Carlock, John Medeski és Felix Pastorius is bizonyosan hasonló élményeket visz magával, és talán novemberben induló újabb turnéjuk során is útba ejtik Budapestet és az Erkel Színházat.

 

A Jazzfest Budapest még két napig folytatódik, hasonlóan meghatározó élményekkel gazdagodhat majd az élő zenei koncerteken a közönség, melyek az alábbiak. (- a szerk.)

 

Május 14. 20:00 // iF Jazz Café - LUKÁCS MÁRTON TRIO

Lukács Márton Örs – zongora, Siklós Kornél – dobok , Suke Sándor – nagybőgő

Május 14. 20:00 // Premier Kultcafé - JOÃO CAMARERO & STUMMER MÁRTON
João Camarero – gitár, Stummer Márton – gitár

Május 14. 19:00 // Olasz Intézet - TENORES DI BITTI FEAT. ENZO FAVATA (IT)

 

 

Május 15. 20:30// Erkel Színház - VICTOR WOOTEN & THE WOOTEN BROTHERS

Május 15. 20:00 // iF Jazz Café - TRIO FRÖX FEAT. LISZTES JENŐ
Weisz Gábor – szaxofon, fuvola, Boros Attila – basszusgitár, Badics Márk – dob, zajének, Lisztes Jenő – cimbalom

Május 15. 20:30 // Lumen - TREVOR WATTS ETERNAL TRIANGLE
Trevor Watts – szaxofon, Veryan Weston – billentyűs hangszerek, Jamie Harris – ütőhangszerek

Május 15. 20:00 // Premier Kultcafé - PÁRNICZKY QUARTET
Párniczky András – gitár, Bede Péter – tárogató, alt szaxofon, Ajtai Péter – bőgő, Szabó-Sipos Ágoston – dobok

 

Jazzfest Budapest, Erkel Színház, 2024. május 7.

 Fotó: Somogyvári Péter

 

 

 

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
15
16
24
25
26
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005