Dresch Mihályt sokszor fotóztam, de személyesen nem ismerjük egymást. Vagy inkább ő nem ismer engem. Aki színpadra lép, annak sok-sok egyoldalú ismeretsége lehet… Aki kicsit is érdeklődik Magyarországon a jazz-zene iránt, annak ismernie kell őt. Ugyanez a helyzet Borbély Mihállyal is. Őt egyébként jórészt fiaink egykori közös zenélésének, zenekarának köszönhetően van szerencsém személyesen is ismerni. Mindketten elkötelezett hívei, szenvedélyes művelői a népzenének, legyen az magyar vagy délszláv, balkáni, alkalomadtán bármelyik nép kincse is. Ez gyakran érződik jazz-zenekaraikban, szerzeményeik dallam és ritmusvilágában. Fúvósok lévén kettejük együttes formációja, a Borbély-Dresch Quartet kapcsán már nem kevesen elsütötték az olcsó poént: két dudás egy csárdában…

Ezúttal a csárda a Harmónia Jazzműhely szervezésében a Budapest Jazz Club volt, a Hollán Ernő utca körúthoz közeli elején, egykori kedvenc pesti mozim, a Odeon Lloyd épületében. A Műhely hagyományaitól némileg (két nappal) eltérve nem pénteken este, hanem szerda este rendezte a koncertet. Másnap nekem, meg hasonszőrű állampolgártársaim számára munkanap (volt), melynek reggelén nem csupán illik, egyenesen kötelező munkavégzésre alkalmas állapotban (megje)lenni. Kivételt kell tenni, kicsit kockáztatni, nincs mese. (Illetve van.) Kevesebb alvással beérni. Vagy gyorsan aludni sokat... :-) Koncert kb. 8 és 10 között, utána némi felocsúdásra szánt idő, kis belehallgatás a jam sessionbe, s még aznap haza tudok (t)érni újdonsült, BJC-hez viszonylag közeli otthonomba…

A koncert(ek)ről mélyreható elemzésbe továbbra sem bocsátkoznék, aki ismer vagy legalább írásaimat követi, az tudja: Én a(z örök) hallgató, befogadó amúgy nélkülözhetetlen szerepét töltöm be. Írásom címébe és alcímébe egyébként is ezúttal kivételesen sikerült tömören megfogalmaznom, mit is gondolok erről a nagyjából kétszer 1 órás varázslatról. Nem csupán a két Mihály, hanem két zenésztársuk, a ritmusszekciót alkotó Horváth Balázs és G.Szabó Hunor is varázsoltak, nagyjából folyamatosan. S mindezt úgy együtt… 

A hangszerek szempontjából számomra az volt egy nagy csúcspont, amikor Borbély Mihály feneketlen tarsolyából előkerült egyik kedvencem, a basszusklarinét… (a videófolyamban a 9 és 1/2 -edik percnél látható és hallható). A másik különleges „csodafegyvert”, a fuhunt, Dresch Mihály saját fejlesztésű és készítésű csodahangszerét már korábban (lsd. a videó legelején) bevetette. De nem ezekért fogok örökre emlékezni erre az estére. Ezért is. Elmondom, megpróbálom. Aztán reményeim szerint a videóimból összeállított mintegy negyedórás kép és hangfolyam által visszaigazolva, megerősítve látjátok és halljátok ti is.

A nagy felimerések és nagy pillanatok sokasága miatt. Hogy a két Mihály, (meg)annyi sikeren, elismerésen és elismertségen túl így szeressen játszani. Együtt játszani. Ennek megannyi árulkodó jele van. Egymás, a zenekaruk, a zene iránti mérhetetlen tiszteletük, alázatuk és szenvedélyük sok-sok megnyilvánulása. Önfeledt kurjantások a másik csodálatos szólóját elmélyülten hallgatva, vagy épp „mikrofonárnyékban” ülve, sámánként, bajusz alatt elkántált misztikus énekfoszlányok, szóló közbeni játékos tánclépések… Hatalmas „emberközeli” élmények. Azok a történések, amiket nem lehet átélni a CD lejátszó előtt vagy fülhallgatóval a fülben. Élő zene kell hozzá. Amikor a zenészek épp zenét hoznak létre a szemed láttára, a füled hallatára…

Fogadjátok szeretettel „erős” negyedórás ízelítőmet a május 8-i koncertről, ami csak azért ilyen rövid, részletekből, számtöredékekből álló, hogy legközelebb kerekedjetek fel, menjetek el koncertre! Győződjetek meg róla személyesen. Mert ugye, a tengernyi tapasztalaton alapuló népi (köz)mondásunk szerint messziről jött ember azt mond, amit akar. Márpedig én nagyon messziről jöttem… Remélem még megyek is, messzire…

Budapest Jazz Club, 2024. május 8.

 Fotó: Irk Réka