Pista évtizedek óta nem csupán egy a kedvelt jazz muzsikusok között, de közeli barátom is. Nem mondom, hogy minden koncertjén jelen voltam az évek során, de az sem vitás, hogy egyike azoknak, akikről a legtöbb írásom jelent meg. Igazán fájlaltam, hogy a ma is működő saját együttese (kvartett formációja) csak tíz éve – azaz 60. születésnapjára – jött létre, pedig hősünk életpályája rendkívül gazdag. Így aztán a 70. évforduló egyben a zenekar 10. születésnapját is jelentette.
Pistának mindig vannak remek ötletei a program színesítésére. Januárban például a legifjabb generáció énekesnője, Hárs Róza volt a zenekar vendége a Hálóban, most pedig egyik legkedvesebb tanítványát, Balogh Mátét hívta meg vendégjátékra. Ahogyan Sztraka Feri szellemesen felkonferálta a helyzetet: ironikusan azt szokták mondani, hogy ha valaki nem tudja csinálni a választott hívatást, akkor tanítja azt. Ez azonban Elek Pista esetében egyáltalán nincs így, ugyanis jóformán az összes nádfúvós hangszeren kiváló előadó, keresett szólista, de az oktatás területén is neves zenetanár, számtalan muzsikus került ki a keze alól.

Szomorú kötelességének tett eleget a Harmónia Jazzműhely részéről Sztraka Feri, a zenésztársadalom részéről pedig az ünnepelt, Elek Pista, amikor meleg szavakkal emlékeztek meg a nemrégiben elhunyt Pallai Péternek a hazai jazz érdekében kifejtett több évtizedes, áldozatos munkájáról. Kiderült, hogy ezt a koncertet is már idén márciusban „megtervezték”, hiszen Péter is állandóan odafigyelt a fiatal jazzgeneráció fejlődésére. Ő javasolta, hogy az Elek Quartet tegye lehetővé Balogh Máté bemutatkozását egy őszi koncerten a Harmónia Jazzműhely rendezvényén.

A két szaxofonos zenei „párbaj” nagy hagyományokkal rendelkezik a jazz történetében, gondoljunk csak Johnny Griffin és Eddie „Lockjaw” Davis, vagy még inkább a Pista által is többször emlegetett Gene Ammons és Sonny Stitt elsöprő sikerű fellépéseire. De én emlékszem Pista ilyen jellegű szerepléseire is, sőt feljegyzéseim között megtaláltam egy 2017-es BJC koncert leírását, amikor a másik fúvós Borbély Mihály volt altszaxofonnal! Mint Máté is elmondta, tulajdonképpen ő inkább altszaxofonos, de az utóbbi időkben a tenorhoz is kedve támadt, és kifejezetten örült ennek a Pista által csak „tenor-terrornak” nevezett játék-lehetőségnek. Altszaxofon játékát jómagam idén nyáron csodálhattam meg az Opusban, a Péch Lóránt trió koncertjén, ahol ugyancsak vendégként szerepelt a nagyon fiatal szaxofonos.

A koncert ugyan az Elek Quartet két kedvenc számával indult (Clifford Brown: Joy Spring és Duke Ellington: In a Mellow Tone), de ezt követően Pista a pódiumra hívta a vendégszólista, Balogh Mátét, aki ettől kezdve minden számban szinte főszerepet játszott. Az Ammons-Stitt tenortandem „Boss Tenors” c. „legendás albumáról” játszották el a „Blues Up and Down” c. fergeteges számot. Ez már hihetetlenül feldobta a hangulatot, mivel a két tenoros szinte versenyt „vívott” egymással. Kissé csillapító hangulatot hozott a West Coast (azaz Amerika nyugati partján kialakult) cool jazz nagy sztenderdje, Gerry Mulligan szerzeménye, a „Line for Lyons”, amelyet Chet Baker (trombita) és Gerry Mulligan (baritonszaxofon) zongora nélküli kvartett formációja tett híressé. Bakert Máté „alakította” szopránszaxofonnal, Mulligant pedig Pista tenoron. Weisz János ezúttal pihent, hiszen az eredeti felállásban sem szerepelt zongora.
Mint említeni szoktuk, a mai időkben szinte „kötelező elvárás”, hogy a jazz-zenészek saját szerzeményekkel is szerepeljenek. Ez nem mindig szerencsés „követelmény”, mert még a legjobb hangszeres művész sem biztos, hogy jó komponista is. Nem így Máté, aki saját remek „Above the Sky” c. jazzmelódiáját játszotta el szólóban a koncert negyedik számaként, mégpedig szopránszaxofonon.

Ekkor jött egy szenzációs meglepetés: Pocsai Kriszta toppant be és köszöntötte Pistát, akihez több évtizedes közös szereplés és őszinte zenészbarátság köti. Annie Ross örökbecsű „Twisted” c. remekét adta elő a tőle megszokott fergeteges előadásban és tomboló sikerrel. Igazán nagy öröm volt újra látni-hallani – véleményem szerint – legnagyobb hazai jazzénekesnőnket, aki sokkal intenzívebb foglalkoztatást érdemelne!

A szünet hosszú lett, ami nem is csoda, mivel Pistát régi barátai (köztük jómagam is) megkerestük és felköszöntöttük, felidézve egy-egy epizódot hosszú és fényes pályájából. De a show-nak tovább kellett mennie. Az Elek Quartet egy másik favorit száma, Tommy Flanagan  „Freight Train” c. darabja következett óriási tenor-párbajjal. De még el sem csendesedett a nézőtér, amikor újra Kriszta jött be és a mindenki által kedvelt sztenderdet, a „You'd Be So Nice to Come Home To” c. Cole Porter nótát adta elő. Itt mondanám el, amit szoktam emlegetni, hogy amennyiben egy énekest nemcsak zongoratrió kísér, a fúvós szólók hihetetlenül feldobják a produkciót. Mindkét vokális számban a két szaxofonos játéka csak fokozta a remek ének nyújtotta élményt! A következő darab a nagy jazzikon, John Coltrane „Grand Central” c. száma volt, majd ismét a Gene Ammons-Sonny Stitt párost idézték a „The One Before This” c. szám előadásával. Végül a West Coast stílus egy másik gyöngyszeme, a „Bernie's Tune” zárta volna a koncertet, de a vastaps hatására még egy rövid „Cherokee” is sorra került.

Mint tudjuk, zenéről írni a legnehezebb dolog. Mégis elmondanám, hogy a remek fúvósszólók mellett kiemelkedett két számban is a két fúvós kíséret nélküli „kiállása”, amely még lebilincselőbb volt, mint az egy hangszer esetén lenni szokott. Oláh Zoli bőgőszólói is figyelemre méltóak voltak, soundja pedig már nem is lehetne jazzesebb. De Weisz János is előadott néhány briliáns szólót, Cseh Balázs szenzitív kíséretét pedig jól ismerjük, nem véletlenül szerepel több formációban is.

Hát így ünnepeltük meg a kiváló, sokoldalú muzsikus, a mindenki által szeretett ELEK ISTVÁN 70. születésnapját a BJC-ben pénteken este... 

A koncert műsora:

I. félidő

• Joy Spring (Clifford Brown)    Elek Quartet
• In A Mellow Tone (Duke Ellington)    Elek Quartet
• Blues Up & Down (Gene Ammons – Sonny Stitt)   Elek Quartet  Balogh Máté 
• Above the Sky (Balogh Máté)    Balogh Máté a ritmusszekcióval
• Twisted (Wardell Gray – Annie Ross)   Pocsai Kriszta (ének) 

II. félidő 

• Freight Train (Tommy Flanagan) 
• You'd Be So Nice to Come Home To (Cole Porter)    Pocsai Kriszta (ének)
• Grand Central (John Coltrane)
• The One Before This (Gene Ammons)
• Bernie's Tune (Bernie Miller)

ráadás: Cherokee   (Ray Noble)

Közreműködtek:

Elek István   tenorszaxofon
Balogh Máté  tenor- és szopránszaxofon
Weisz János   zongora
Oláh Zoltán   nagybőgő
Cseh Balázs   dobok
Pocsai Kriszta   ének   (I/5 és II/2)

Budapest Jazz Club,  2025. november 7.

Fotók: Sztraka Ferenc, Irk Réka