Természetesen mindig a „vizsgálat” tárgyává tett lemez felállását követi az aktuális formáció. Az utóbbi időkben a klasszikus jazz legnagyobb ikonjainak 100. születésnapja adja az apropót a lemez kiválasztására, hiszen 2017-től számos nagy jazzikon születésének centenáriuma következett el. Érdekes, hogy idén a tavaszi évad minden „főszereplője” egy-egy száz éve született jazzikon volt. Sorrendben Max Roach, Sonny Stitt, Sarah Vaughan és most Shorty Rogers. (Májusban pedig Ornette Coleman lesz „műsoron”.) Természetesen az őszi évadban is folytatódik az immáron nyolcéves sorozat!

Mint a címben is meghatároztam, ezúttal a méltatlanul kevésbé ismert West Coast stílus egyik meghatározó fontosságú figurájának, a trombitás Shorty Rogersnek „The Swinging Mr. Rogers” c. albuma került feldolgozásra. Az akkoriban még nyúlfarknyi terjedelmű nyolc szám összesen 45 percet tett ki, amelyből a mai hangszerelések és improvizációs szólók kétórányi „tömény” jazz produkciót hoztak. Ehhez persze kell a MAO művészeinek aprólékos munkája, azaz az eredeti számok megismerése, a „történeti hűséghez” való lehetséges ragaszkodás mellett a mai játékmódnak, technikai adottságoknak megfelelő adaptáció kidolgozása. De ebben a MAO hangszeresei már hihetetlen rutinra tettek szert. Pl. az első számot Fekete-Kovács Kornél, a másodikat pedig Cseke Gábor „állította színpadra”. Azt hiszem, hogy ezt valahogyan úgy kell elképzelni, mint azt, amikor a színházban másképpen adják elő pl. Shakespeare darabjait ma, mint tették ezt 100 évvel ezelőtt.

Nos, a szóban forgó LP 1955-ben készült. A nyolc zeneműből kettő volt a híres szerzőpáros Richard Rodgers és Lorenz Hart szerzeménye (a Nagy Amerikai Daloskönyv sztenderdjei), egyet az ugyancsak jólismert Johnny Mandel írt, a további öt pedig a komponistaként is rendkívül aktív Shorty Rogers szerzeménye.  (Mandelről érdemes tudni, hogy maga is aktív hangszeres művész volt, de igazán zeneszerzőként tett szert a világhírre. Talán elég a „The Shadow of Your Smile” c. dalát megemlíteni.)

Az 1955-ös kvintettben Rogers trombitált, a multiinstrumentalista Jimmy Giuffre klarinétozott, ill. tenor- és baritonszaxofonon játszott, Pete Jolly zongorázott, Curtis Counce bőgőzött és a West Coast másik nagy sztárzenésze, Shelly Manne dobolt. (Hárman közülük meglehetősen gazdag életpályát futottak be és a jazztörténet közismert alakjaivá váltak.) Humorosan szólva, a fentiek „magyar hangjai” Fekete-Kovács Kornél, Cserta Balázs, Cseke Gábor, Barcza Horváth József és Csízi László voltak. Természetesen Balázs is használta mindhárom hangszerét…

A közkedvelt és sokak által repertoárra vett melódia, az Isn’t It Romantic? indította a jó hangulatú estét. Hogy egy 1932-ben Maurice Chevalier és Jeanette MacDonald főszereplésével futott film (Love Me Tonight) remek betétdala is mennyire lehet „apropó” egy modern jazz produktumhoz, azt nemcsak a csaknem 70 évvel korábbi Shorty Rodgers, valamint a minapi MAO feldolgozás bizonyította, de pár éve Aki Takase és Daniel Erdman lemezének címadó dala volt (BMC Records). A két első számban a trombita és a tenorszaxofon képviselte a fúvósokat, majd a harmadik számban előkerült a klarinét és (legalábbis a téma bemutatása alatt) a szordinó is felkerült a trombitára. Johnny Mandel meglepően gyors számában fergeteges trombita- és tenorszóló kápráztatta el a közönséget.

A szünet után a „Marslakók”-kal indult a talán még az első szettet is felülmúló második félidő. Ebben a számban Kornél szordínós trombitajátéka és Balázs klarinéttal előadott – csak dobbal kísért – „kiállása” volt nagyon attraktív. A másik sztenderd (My Heart Stood Still) interpretálását a baritonszaxofon szóló tette emlékezetessé, majd a balladában (Michele’s Meditations) ismét a klarinét bűvölte el a hallgatóságot. A záró számban és a ráadásban a tenor volt munkában. Persze mindvégig remekelt a ritmusszekció is, Gábor megszokott briliáns szólóit még a zenésztársak elismerő pillantásai is kísérték. De Józsi és Laci is hozták a tőlük megszokott magas színvonalú kísérő- és olykor szóló-játékukat.  Egyébként a ráadás szám is Shorty Rogers szerzemény volt, az ugyancsak 1955-ben Bud Shank (egy másik ikonikus West Coast muzsikus) és Rogers neve alatt megjelent Pacific Jazz LP-ről: a Just a Few. Ezt követően már „elengedtük” a fáradt zenészeket, akik igazán tudásuk legjavát nyújtották ezen az estén is. Köszönet érte! Május 12-én egy „könnyen emészthető” Ornette Coleman album zárja a tavaszi idényt. Én biztosan ott leszek!

The Swinging Mr.Rogers      (ünnepi koncert  Shorty Rogers születésének 100. évfordulója alkalmából)

I. félidő

• Isn’t It Romantic? (Richard Rodgers-Lorenz Hart)
• Trickley Didier (Shorty Rogers)
• Oh, Play That Thing (Shorty Rogers)
• Not Really the Blues (Johnny Mandel)

II.félidő

• Martians Go Home (Shorty Rogers)
• Ma Heart Stood Still (Richard Rodgers-Lorenz Hart)
• Michele’s Meditations (Shorty Rogers)
• That’s What I’m Talking About (Shorty Rogers)

Ráadás:  Just a Few  (Shorty Rogers)

Közreműködtek:

Fekete-Kovács Kornél, trombita
Cserta Balázs, klarinét, tenor- és baritonszaxofon
Cseke Gábor, zongora
Barcza Horváth József, bőgő
Csízi László, dobok

Opus Jazz Club, 2024. április 9.

Fotó: Csíkos Gábor (köszönjük a remek fotókat!)