fbpx

Müpa Jazz Showcase-re jelentkezés!

2023. augusztus 22.

Fiatalok, figyelem, tehetségkutatóra lehet jelentkezni szeptember 24-ig. Óriási kitörési lehetőség.

Müpa Jazz Showcase jelentkezés

A Müpa Jazz Showcase jelenleg a legnagyobb hazai tehetségkutató verseny, ahol nemzetközi figyelem is fókuszál a tehetséges fiatalokra, de hazai fesztiválok is jelen vannak és fellépési lehetőséget ajánlanak fel a legjobbaknak.
László Attila, aki a Zeneakadémia oktatója és a legtöbb tehetségkutató zsűritagja volt, elmondta egyik interjújában, hogy nagyon fontos a szakmai értékelés, melyet nemcsak a zsűriben helyet foglaló tanároktól, hanem fesztiválok szervezőitől is kapnak a döntőbe jutott zenekarok.
>> Ez az interjú itt olvasható és kulisszatitkokat árul el a jelentkezőknek. <<

 

A jelentkezés szeptember 24-én zárul, de a fellépés csak a jövő év február 16-18. között valósul meg, így lesz idő felkészülni rá.

Nemzetiség: A pályázaton indulhat minden, magát magyarnak valló személy.
Maximális életkor: A pályázatra olyanok jelentkezését várjuk, akik 2024. február 29. napjáig még nem töltik be a 30. életévüket. Három- vagy többtagú formáció esetében a formáció 1 tagja lehet ennél idősebb (maximum 40 éves) a fenti dátumig.
Korábbi Jazz Showcase-részvétel: Korábbi Jazz Showcase-fellépők (teljes zenekarok, illetve zenekarvezetők) nem nevezhetnek, a zenekari tagok között (ide nem értve a zenekarvezetőket) a korábbi Jazz Showcase-felálláshoz képest maximum 50%-os átfedés lehetséges.
Angol nyelvtudás: Minden zenekar esetében elvárás, hogy legalább egy tagja megfelelő angol nyelvtudással rendelkezzen a beszéd és a szövegértés terén, mivel a zenekarok fellépésén kívánalom az angol nyelven való konferálás, valamint a zsűriértékelések is angol nyelven zajlanak.

Műfaj: Pályázatot benyújtani a jazz műfajában lehetséges, ezen belül azonban nincs további megkötés. Az előválogató zsűri fenntartja a jogot arra, hogy a stiláris követelményeknek való megfelelést értékelje, és ennek megfelelően a részvételi lehetőség tekintetében döntést hozzon.

A jelentkezés ingyenes.

A pályázati anyagot e-mailben várják a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre.

 

Kedves Fiatalok! Ne hezitáljatok, érdemes elindulni!

További információ:  https://mupa.hu/f/1e/ad/Jazz_Showcase_2024_palyazati_kiiras.pdf

 

 

 

Fotó: Sztraka Ferenc

Kapcsolódó cikkek: Kis Jazz Showcase-történelem

A Symbiosis 5 aratott a Müpa Jazz Showcase versenyen - 2023

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
4
Dátum : 2023. május 4.
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005