fbpx

„GOODBYE TONY” – Rendhagyó tisztelgés

2021. október 24.

„Nem számít, hol vagy, kivel játszol, mit értél el, soha ne legyél elégedett. Ha túl magabiztos vagy, akkor valami nincs rendben.”

Fergeteges koncertekkel búcsúztatta el október 14-én és 15-én Frankfurt Tony Lakatost, Lakatos Tónit 28 év után. Igényes, önkritikus és zseniális, aki segített a falak lebontásában. Így jellemzik, akik társai voltak az elmúlt évtizedekben. Szerencsére erről mindenki meggyőződhet a streamelt estek megosztott felvételeit utólag megnézve. Érdemes, mert 80 perc pazarul hangszerelt muzsikát hallhat, olyan szaxofon tónussal, ami azonnal felismerhető és a világon is egyedülálló. S most ebben nincs semmi jótékony túlzás. Neki erre semmi szüksége, amit elért, magáért beszél.

Eksztázis

A napokban elhunyt Csíkszentmihályi Mihály professzor így összegezte egy előadásában az általa megalkotott flow fogalmát, mikor a világon azt tanulmányozta, mikor érzik boldognak magukat az emberek. Egy amerikai komponistával készült interjú kapcsán ezt mondta:

„Azt fogalmazta meg, hogy milyen érzés az, mikor a zeneszerzés jól megy. El tud képzelni olyan hangokat, melyek azelőtt nem léteztek olyan kombinációban. Teremt egy alternatív valóságot. Az élményt extázisként írja le, olyan mentális állapotba kerül, mikor azt érzi, hogy nem a mindennapi rutinját csinálja. Amikor valakit ennyire intenzíven foglalkozik valamivel, lefoglalja az újnak a megalkotása, akkor nincs másra kapacitása. Azt sem érzi, hogy éhes vagy fáradt nem rágódik az otthoni problémáin. A rendkívüli megalkotása rengeteg koncentrációt és figyelmet követel, ezért valójában ilyenkor a létezés számára átmenetileg szünetel.

De ez a fajta automatikus és spontán folyamat csak olyasvalakivel történhet meg, aki kiválóan képzett és tökéletes technikája van. Rutint szerzett a kreativitás használatában. Legalább tíz év intenzív gyakorlás kell ahhoz, hogy valaki megalkosson valami újat a saját területén. Legyen az matematika vagy zene, ennyi időre van szükség ahhoz, hogy valami fejlődjön, jó irányban változzon, hogy jobb legyen, mint korábban volt. Mikor ez megtörténik, a muzsika áramlani kezd belőle.”

Ezt az állapotot, mint egy spontán áramlatot nevezte el a professzor flow élménynek.

A flow és a jazz

Tony Lakatos életrajza tökéletesen leírható ilyen folyamatként. 1958-ban született Budapesten, kisgyerekként hegedülni tanult, de tizenhat évesen átváltott a szaxofonra, két év alatt a magyar jazz szcéna sztárja lett.

A német gitáros, Toto Blanke 23 évesen vitte el Németországba, ahol gyorsan a müncheni jazzélet legfelkapottabb szaxofonosa lett. 1993-ban elfogadta a HR Big Band akkori vezetőjének, Kurt Bongnak a hívását Frankfurtba. 28 év után most búcsúzik a rádió big bandjétől, ami mellett szólistaként járta a világot Ázsiától Amerikáig. Mai napig vállal workshopokat, mesterkurzusokat tart egyetemeken Tokiótól Amszterdamig.

Egy ideig a kilencvenes években New York-ban élt, a jazztársadalom belső köréhez tartozott, jelentős felvételeket készített, ennek köszönhető, hogy generációja legjelentősebb tenorszaxofonosának tartják világszerte. Egy ottani turnét említ, mint karrierje csúcspontját. A flow-partin Joanne Brackeen zongoraművész, Cecil McBee basszusgitáros és Al Foster dobos voltak a partnerei. „Sokat tanultam ezektől az emberektől. Felért húsz évi zeneiskolával."

Tanulságos, amit a New York-i tapasztalatairól mond: „A nagy művészek magabiztosnak tűnnek, de titokban mindig társaikhoz mérik magukat. Igazán csak az ő elismerésük jelent számukra igazi visszaigazolást. Boldog voltam, hogy ott lehetek, de azon töprengtem, vajon a jazz valóban minden az életben? Rájöttem, hogy vannak más fontos dolgok is, például a család."

A koncert adatai:

Felvétel: 2021. október 14.

Közreműködők:

Jim McNeely, karmester
szólista: Tony Lakatos, tenorszaxofon

 

A Franfurti Rádió Big bandje
szaxofon: Heinz-Dieter Sauerborn, Katie Brien, Tony Lakatos, Steffen Weber, Rainer Heute
trombita: Frank Wellert, Thomas Vogel, Martin Auer, Axel Schlosser
harsona: Günter Bollmann, Felix Fromm, Christian Martin Van Den Berg
zongora: Michael Flügel
gitár: Martin Scales
bőgő: Hans Glawischnig
dob: Jean Paul Höchstädter

 

A műsor:  

  1. Intro
  2. Zoot suits
  3. Dew drops
  4. Mingus diggs
  5. Blue chili
  6. Body and soul
  7. Off the cuff
  8. After the rain

 

 Fotó: Youtube

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
4
Dátum : 2023. május 4.
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005