fbpx

„…mindig kell B terv, esetleg C is” – interjú Gayer Ferenccel

2021. április 08.

A Máté Péter-díjas nagybőgőművészt, aki a Magyar Jazz Szövetség elnökségi tagja, idén megválasztották az NKA Könnyűzenei Kollégium tagjának.

Gayer Ferenc a Budapest Ragtime Band vezetője, de ezen kívül még több zenekarban is bőgőzik, TV műsort is vezet. Most a zenészek helyzetéről, a kilátásokról kérdezem.

  • MagyarJazz: Gratulálok az NKA-s kinevezésedhez! Nagy megbecsülés, de felelősség is ez a feladat.
  • Gayer Ferenc: Köszönöm szépen! Megbecsülés és egyben felelősség is, hiszen nagy pénzek forognak és a kollégák pályázatait kell elbírálni. Hatan vagyunk ebben a kollégiumban, én a jazzért felelek, de közös a döntés. Megjegyzem, nem személyes ambícióim miatt kerültem oda. A Magyar Jazz Szövetség, a Magyar Művészeti Akadémia és számos kolléga ajánlására, invitálására végül igen mondtam.

 

  • MagyarJazz: Már több helyen is hangoztatták, hogy az újraindulás után, ami remélhetőleg idén nyáron már végleges lesz, a kis klubokat és a fesztiválokat kell erősen megtámogatni. Van erre már tervetek?
  • Gayer Ferenc: Ami az NKA Könnyűzenei Kollégiumát illeti, várjuk azt az összeget, ami majd szétosztásra kerül, kérem a pályázókat figyeljék a kiírást. A Jazz Szövetségben pedig a nyert pályázatokból gazdálkodunk. Lesz koncertsorozat, fiataloknak ismeretterjesztő koncertek, Csepregi Gyula, Pege Aladár, Combo verseny. Ismét megszervezzük a Magyar Jazz Napját és a Magyar Jazz Ünnepét és jövőre folytatódik az Év Fiatal Jazz zenésze sorozat. A Magyar Jazz Szövetség honlapján és Facebook oldalán minden információ megtalálható.

 

  • MagyarJazz: Hogy látod a zenészek helyzetét, az egy év - majdnem teljes - szünet után?
  • Gayer Ferenc: Sajnos nem jó a helyzet. Sok kollégával beszéltem, tartom a kapcsolatot a szakmával, nagyon várja mindenki a nyitást, a folytatást. Egyénenként más és más a „túlélés” technikája. Az a kevés online koncert csak „szépségtapasz”, de jó hogy van! Igaz, közönség nélkül!

 

  • MagyarJazz: A Magyar Jazz Szövetségnek is a vezetőségi tagja vagy. Sikerült nagyobb támogatásokat elérnetek. Mire fogjátok fordítani ezeket?
  • Gayer Ferenc: Már említettem az idei évre több támogatást nyertünk, ezáltal sokkal több rendezvényünk lesz. A nagy volumenű állami támogatásról most kezdett tárgyalni Bágyi Balázs elnök Demeter Szilárddal. Ez még nagyon az elején tart, de reménykedünk az egész magyar jazztársadalom nevében. Komoly forrásokra számítunk!

 

  • MagyarJazz: Áprilisban van minden évben a Magyar Jazz Napja rendezvény. Idén átkerült őszre, hogy közönség előtt játszhassanak a fellépők. Mikorra tervezitek és kik fognak fellépni?
  • Gayer Ferenc: Ezt 2021. szeptember 25-én rendezzük meg. Visszaköltözünk Budapestre, kapcsolódunk ismét a Budai Várban megtartandó Borfesztiválhoz. Ami a fellépőket illeti:
    1; Ocsovay Damján és zenekara
    2; Demeter L. - Nagy J. - Pörzender S. - Zsoldos B. - Csuhaj B. T. Quartet
    3; Borbély Balkán Jazz Projekt
    4; MAO - Chick Corea projekt, Balázs Elemér Group.

 

  • MagyarJazz: Lehet látni már, hogy a külföldi klubok és fesztiválok, mikorra tervezik a nyitást? A Budapest Ragtime Banddel van meghívásotok erre az évre (amit még nem halasztottak el)?
  • Gayer Ferenc: Egyértelműen 2022-re tettek át számos német koncertet, fesztivált, amire hivatalosak vagyunk. Az ez évi brit turné és portugál fesztiválmeghívás is 2022-re kerül átszervezésre. Van egy kínai ügynökség, aki már évek óta szeretne minket kivinni Kínába, talán jövőre. Ugyanez a helyzet az erdélyi, felvidéki koncertsorozatunkkal is. Emiatt nem aggódunk, a BRB egy nemzetközileg ismert zenekar, reméljük, hamarosan alig győzünk eleget tenni a meghívásoknak.

 

  • MagyarJazz: A Heti TV-ben rendszeresen interjút készítesz nemcsak a már befutott zenészekkel, hanem a fiatalokkal is. Hogyan látod az ő helyzetüket? Mondjuk azokét, akik épp most indították el vagy indították volna el a karrierjüket?
  • Gayer Ferenc: Természetesen igyekszem felhívni a fiatalok figyelmét arra, hogy a szakmai fejlődés mellett fontos a kulturált saját magunk menedzselése és alkalmazni és használni kell a modern technikákat, illetve a közösségi fórumokat. Minden héten meghívok egy sokra érdemes ifjú jazz-zenészt, énekest egy rövid beszélgetésre. Egyik fiatal kollégám egyszer feltette nekem azt a kérdést: mi a fontosabb a tehetség, a tudás vagy a kapcsolatok. Nem tudtam neki jó érzéssel válaszolni.
    A BRB-ben és más zenekarokban dolgozom fiatalokkal. Megtiszteltetés és hasznos nekünk, idősebb zenészeknek a velük való közös muzsikálás.

 

  • MagyarJazz: Tudjuk, hogy vannak olyan nagyon jó zenészek, akiknek más munkát kellett vállalniuk ebben az időszakban, hogy megéljenek, a családjukat el tudják tartani. Sőt, van, aki új szakmát tanult. Mit gondolsz erről a több lábon állásról?
  • Gayer Ferenc: Kettős érzésem van. Egyrészt szomorú látni, hogy egyes kiváló zenészek kénytelenek nem a hivatásuknak megfelelő munkákat elvállalni. Másrészt, meg kell élni! Persze az élet nagy dolgaira is érvényes, és erre is, mindig kell B terv, esetleg C!!

 

  • MagyarJazz: Végül hadd kérdezzelek, mint magánembert. Miként tudod feldolgozni az egy éve tartó szünetet, amire a 40 éves pályafutásod alatt nem volt példa? Van tanácsod, hogyan lehet átvészelni ezt az időszakot?
  • Gayer Ferenc: Sok adminisztratív feladatom van az NKA-ban, a MJSZ-ben és a Heti TV-ben, ezenkívül fesztiválok, rendezvények keresnek meg, hogy segítsek a szervezésben. Próbálunk rendszeresen a Budapest Ragtime Banddel és másokkal is. Sokat foglalkozom zenével, a hangszeremmel, a kiskertemmel, a könyveimmel, a lemezeimmel, az unokáimmal, a családommal és így tovább. Szóval elfoglaltság a kulcsszó!

 

  • MagyarJazz: Mire készülsz a közeljövőben online?
  • Gayer Ferenc: Április 15-én játszunk a Varga Tivadar Trióval az IF-ben, ahol Kelemen Angelika lesz a vendég. Aztán jöhetnek a nem online koncertek.
    Nagyon köszönöm az interjút!

 

 

 Fotó: Youtube, Facebook, Újvári Mihály, Irk Réka

 

 

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005