fbpx

SZALONZENE

2021. június 18.

Tavaly márciusban örömmel írtam, a Szerpentin Szalon felkerült Pest jazztérképére. A Liszt Ferenc tér közelségébe költözött egyedi hangulatú kávézó és régiségbolt pincéjében az irodalmi estek, könyvbemutatók, képzőművészeti kiállítások, és filmvetítések között, a jazzprogramok is beindultak. A hely adottságaihoz igazodva, elsősorban az akusztikus, vagy nem giga decibelen megszólaló szűkebb formációk kaptak lehetőséget.

Az LFZE tehetséges hallgatói mellett fellépett itt többek között Vázsonyi János, David Yengibarian, az Artisjus-díjjal kitüntetett Lamm Dávid és 2016-ban a Lakatos Ablakos Dezső ösztöndíjat elnyert énekesnő, Kanizsa Georgina is. Az ő március 6-i koncertjükről írt beszámolómat a következő koncert beharangozójával zártam, melyet egy nappal a korlátozások bevezetése előtt, március 14-én még meg tudtak tartani. David Yengibarian és Halmos Fatime remekül felépített, és kivételes tehetséggel előadott latin estje utáni beszámolómat is a következő Szerpentin pincés koncert beharangozójával zártam volna, gondoltam várok egy-két hetet, jön az enyhülés, kiderül ki lesz a következő fellépő. A járvány azonban bedurvult, a szigorú korlátozások maradtak, és remény sem maradt koncertek, pláne a zárt tériek létrejöttére. Az Örményországban született, évtizedek óta hazánkba élő harmonika virtuóz, és az Olaszországot második hazájának tekintő színésznő-énekesnő koncertjét ilyen távlatból is érdemes felidézni legalább képekben, mert a beszámoló végén már fel tudom hívni olvasóink figyelmét a közelgő következő koncertre!

Érdekes volt megfigyelni, hogy a pincébe befért 30-40 főnyi közönségből alig egy páran indultak csak a kijárat felé, a többség köröket alkotva beszélgetni kezdett. A körök rövidesen egybefonódtak, ismeretlen emberekkel kezdtem taglalni az elmúlt másfél óra eseményeit. Valahonnan egy kis vendégmarasztaló is előkerül, és mi körben állva már régi ismerősökként cseréltünk gondolatokat, hallgattuk egymás történeteit. Boldog időszak idéződött fel bennem, mikor betérve valahova, még szóba elegyedtünk egymással.

A terézvárosi templom háta mögött húzódó, Hegedű utcában található Szerpentin Szalon kinyitott, újra várja látogatóit. A főnökasszony Vigh Monika (felhívta figyelmemet, hogy rövid „o”-val írjam nevét) elmondta, továbbra is azt szeretné, ha a hely egyfajta menedéket adna az erre járóknak, akik a rohanás közepette megpihenhetnek egy pohár bor vagy kávé mellett. Az utazó, a polgár, a diák italát kihörpintve magával vihetne valamit ebből a harmóniából, elmondhatná ott járt, ahol egy órára megállt az idő.

A hely varázsáról már most pénteken is meggyőződhetnek a menedékre várók, David Yengibarian a szalon pincéjében fél nyolckor kezdődő különleges, Bach műveit feldolgozó koncertjén.

 

 

Fotó: Somogyvári Péter

 

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005